
A 3 fordulós vetélkedő célja, hogy a
résztvevő fiatalok a 2015 Fejlesztés Európai Évéhez (EYD 2015) kapcsolódóan megismerjék
napjaink környezeti, társadalmi és gazdasági problémáit, azok globális
összefüggéseit és felismerjék saját felelősségüket és azt, hogy egyéni
szintjükön mit tehetnek ezen problémák mérséklésére. Jelenleg bolygónkon 7 és fél
milliárd ember osztozik, kiket érintenek globalizálódó világunk válságtünetei:
szélsőségessé váló időjárás, vízhiány, társadalmi egyenlőtlenségek... A
diákokat most közös gondolkodásra hívjuk, melynek során izgalmas, rejtélyekkel
és összefüggésekkel teli kihívásokon keresztül alakíthatják a világ sorsát. A vetélkedő során az osztályok változatos,
kreatív feladatokon keresztül - összefüggéseket keresve, esettanulmányokat
kutatva és elemezve, majd eredményeiket egyedi módon bemutatva az iskolának –
járnak a fenntarthatósági dilemmák és kérdések nyomában. A vetélkedő sikeres végrehajtását
a diákoknak és tanáraiknak szóló online háttéranyagok segítik majd. A vetélkedő fordulói az alábbi linkeken tölthetőek le: I. forduló feladatlap, I. forduló megoldólap II. forduló 1. feladatlap, II. forduló 1. megoldólap
Jelentkezés feltételei, regisztráció
A vetélkedőre 14-19 éves diákokból
álló osztályok jelentkezését várjuk az ország egész területéről. Iskolánként
tetszőleges számú osztály jelentkezhet! Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 30! A sikeres regisztráció feltétele ahttp://tinyurl.com/pmsfwvo linken megadott jelentkezési lap hiánytalan kitöltése. A jelentkezés
elfogadásáról minden csapatnak megerősítést küldünk. Az első forduló anyagát a
sikeres regisztrációt követően, a jelentkezési határidő letelte után kapják meg
a csapatok. A vetélkedőn való részvétel
térítésmentes!
A vetélkedő menete
A vetélkedő három fordulóból
áll; az egyes fordulók feladatlapjait az osztályok elektronikus úton kapják
meg. A fordulók nem követelik meg az osztály teljes bevonását, azt, hogy a
diákok adott osztályon belül milyen mértékben vonódnak be a feladatok
megvalósításába maguk dönthetik el (egy-egy forduló megvalósításába 3-7 gyerek
bekapcsolódása az ideális). A három forduló során a legjobb eredményt elért 10
osztály delegáltjait (osztályonként 3 diák + kísérőtanár) személyes döntőre
hívunk meg Budapestre. Az egyes fordulók megoldásait elektronikusan várjuk vissza
a hetesfel@mtvsz.huemail címre. A beérkezett anyagokról a jelentkezéskor megadott csapat email címre
küldünk visszajelzést. A fordulók feladatlapjai 2015. október 1-től letölthetőek lesznek a https://mtvsz.hu/kornyezeti_nevelesaloldalról!
A
vetélkedő várható ütemezése
2015. szeptember 30. – Jelentkezés határideje a http://tinyurl.com/pmsfwvolinken 2015. október 1. – Az első forduló anyagának kiküldése a
csapatok felé 2015. október 19. – Az
első forduló beérkezési határideje/ A második forduló kiküldése a csapatok felé 2015. november 4.– A második forduló beérkezési határideje/ A
harmadik forduló kiküldése a csapatok felé 2015. november 29. – A harmadik forduló beérkezési határideje 2015. december 4.– Elektronikus fordulók eredményeinek
kihirdetése/ döntőbe került csapatok meghívása 2015. december 15.– Döntő
Értékelés, jutalom
Az értékelést a Magyar Természetvédők Szövetsége szakértői és környezeti
nevelői végzik. Az első három, elektronikus forduló részeredményeit valamint az
összesített eredményét egy alkalommal, 2015. december 1-én hirdetjük ki. A 3
forduló összesített pontjai alapján a legjobb eredményt elért 10 osztály
delegáltjait (3 diák + kísérőtanár) személyes döntőre hívunk meg, ahol minden
csapatot oklevéllel és ajándékcsomaggal (környezettudatos termékek és
kiadványok) jutalmazunk. A döntő helyszíne Budapesten lesz. A
vetélkedő fődíjaként a személyes döntőn az első három helyezett osztálykirándulást*
nyer az alábbiak szerint:
·I. helyezett: 300 000 Ft értékű 3 napos osztálykirándulás** ·II. helyezett: 200 000 Ft értékű 2 napos osztálykirándulás*** ·III. helyezett: 100 000 Ft értékű 1 napos
osztálykirándulás**** A vetélkedő eredményét, valamint a csapatok által készített legjobb
bemutató anyagokat az MTVSZ online felületein is közzétesszük, országosan
népszerűsítjük.
Kedvcsinálóul és tájékoztatásul
korábbi vetélkedőnk anyagai megtekinthetőek a Magyar Természetvédők Szövetsége
oldalán: https://mtvsz.hu/kornyezeti_neveles. Jelen vetélkedőről bővebb
információ Kis Klára programfelelőstől a hetesfel@mtvsz.huemail címen vagy telefonon a Magyar Természetvédők Szövetsége 1/216-7297-es
irodai számán kérhető.
A vetélkedőhöz jó munkát és sok sikert kívánunk! * A nyertes
(I-III. helyezett) csapatok az előre
megadott nyolc, – az ország különböző pontjain elhelyezkedő - helyszínből
választhatják ki az osztálykirándulás helyszínét, valamint annak időpontját. A
helyszínek a Magyar Természetvédők Szövetsége tagszervezeteinek környezetvédelmi
oktatóközpontjai. ** A 300 000 Ft
fedezi a 3 napos (2 éjszakás) osztálykirándulás teljes ellátási költségeit
(szállás, étkezés, program), valamint ezen felül hozzájárulunk az utazási
költségek megtérítéséhez is 50 000 Ft-ig. *** A 200 000 Ft
fedezi a 2 napos (1 éjszakás) osztálykirándulás teljes ellátási költségeit
(szállás, étkezés, program), valamint ezen felül hozzájárulunk az utazási
költségek megtérítéséhez is 50 000 Ft-ig. **** A 100 000 Ft
fedezi az 1 napos osztálykirándulás ellátási költségeit (étkezés, program),
valamint ezen felül hozzájárulunk az utazási költségek megtérítéséhez 50 000
Ft-ig.
A program az Európai Bizottság támogatásával valósul
meg. A program nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság véleményét, az
Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban szereplő információk bármilyen
módú felhasználásáért.
II. forduló 3. feladatlap, II. forduló 3. megoldólap
II. forduló 4. feladatlap, II. forduló 4. megoldólap
III. forduló feladatlap, III. forduló megoldólap
A vetélkedő megoldásai az alábbi linkeken tölthetőek le:
I. forduló megoldókulcs
II. forduló 1 feladatlap megoldókulcs
II. forduló 2 feladatlap megoldókulcs
II. forduló 3 feladatlap megoldókulcs
II. forduló 4 feladatlap megoldókulcs
III. forduló megoldókulcs