A Közösségi energia munkacsoport az MTVSZ megújuló energiával, közösségi energia kezdeményezésekkel és az energiaközösségek támogatásával foglalkozó csapata. Célunk, hogy továbbvigyük a Szövetség 2013 óta működő Közösségi Energia alprogramjának tapasztalatait, nemzetközi partnereinkkel és szövetségeseinkkel együttműködve minél több jó gyakorlatot mutassunk be és honosítsunk meg Magyarországon.
Szakmai kapcsolataink által szeretnénk fejleszteni a hazai energiaközösség mintaprojekteket. Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy hidat képezzünk a szakmai szervezetek, a döntéshozók és a civil lakosság között.
Kapcsolat: kozossegienergia@mtvsz.hu
KESZ-projekt
A Közösségi Energia Szolgáltató nonprofit Kft az MTVSZ, a győri Ökostúdió Alapítvány, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért és a Szövetkezetiséget Támogató Egyesület által létrehozott energiaközösség.
Célunk, hogy :
- gyakorlati példák megvalósításán keresztül hozzájáruljunk az energiaközösségek hazai elterjedéséhez, végrehajtsunk, segítsünk megújuló energetikai és energiahatékonysági beruházásokat;
- a technológiai oldal mellett a közösségi energia szociális innovációs jellegét is képviseljük;
- az alapítók civil, közösségszervezési tapasztalataira építve hidat képezzünk, elősegítsük a párbeszédet az energetikai szakmai cégek, szakemberek és a lakosság, helyi közösségek között;
- újszerű finanszírozási modellek kidolgozásával és nonprofit jellegünkből adódóan hosszú távon a villamosenergia-termelésből származó bevételeink visszaforgatásával valósítsunk meg energiahatékonysági és újabb megújuló energiás beruházásokat.
Energiaközösségünk bárki előtt nyitva áll, csatlakozz hozzánk!
Facebook:
LinkedIn:
Közösségi energia Tudástér
Mi lenne, ha települések lakosaiként, lakóközösségek tagjaiként a saját kezünkbe vennénk az energiaellátásunk egy részét? Egy energiaközösséggel nemcsak a környezetnek tennénk jót, hanem a pénztárcánknak is. Képzeld el: a helyi iskola, az óvoda és a bolt is olcsóbban juthatna áramhoz, a megtakarított pénzből pedig új közösségi tereket alakíthatnánk ki. Nem hangzik rosszul, ugye?
Szeretnél te is saját energiaközösséget indítani? Erre találtuk ki a SHAREs projekt keretében létrehozott Közösségi energia Tudásteret! Úgy képzeld el, mintha ez egy nagy, közös kert lenne, ahol minden megtalálható, amire szükséged lehet az új kalandhoz:
- Sikersztorik: itt sok-sok infót találsz régóta működő külföldi energiaközösségekről és olyan kezdeményezésekről, amelyek itthon valósultak meg
- Videós segédanyagok: ide gyűjtöttük a webinárok felvételeit és itt éred el a német energiaközösségeket bemutató EUCENA anyagokat is
- Érvényben lévő jogszabályok: egyszerűen elérhető minden olyan törvény és üzletszabályzat, amiben benne van, milyen tevékenységeket végezhet az energiaközösség és milyen szervezeti formában, illetve milyen egyéb feltételnek kell megfelelnie
- Pénzügyi kisokos: összegyűjtöttük, milyen hazai és nemzetközi pályázati forrásokra számíthatsz, és milyen banki termékekkel egészítheted ki a beruházásotokat.
- Kész sablonok és kalkulátorok: Nem kell a nulláról kezdened, hiszen mi már előkészítettünk neked egy csomó sablont, és kiválogattuk a leghasznosabb kalkulátorokat és eszközöket, amivel kiszámolhatod a beruházás környezeti hatásait
- Hogyan győzd meg a többieket? Itt tanácsokat, ötleteket, előkészített anyagokat találsz, hogy a szomszédok is csatlakozzanak az energiaközösséghez.
- Üzleti terv, pofonegyszerűen: Minden, amire szükséged van ahhoz, hogy meggyőzd a befektetőket és a hitelezőket.
Kérdésed van? Ne habozz, keress minket. Szívesen segítünk, hogy te is elindulj az úton.
COMMENCE - Community Energy in Central Europe
A Visegrádi 4-ek országaiban működő civil és szakmai szervezetek összefogására alapuló COMMENCE projekt az Osztrák Energiaügynökséggel kiegészülve segíti az energiaközösségek elterjedését. A projekt céljai: energiatudatosság növelése, energiaközösségek létrehozása, energiapolitikai javaslatok tétele, az energiaátmenet fölgyorsítása, klímasemleges épületek közösségi összefogásban, megújuló energiatermelés.
Partnerek: SAPI, Frank Bold Society, Wise Europa, Austrian Energy Agency, MTVSZ
DECA - Danube Energy Communities Accelerator
A DECA projekt célja annak tesztelése, hogyan lehet felgyorsítani az állampolgári kezdeményezésre épülő, megújuló energiával kapcsolatos kezdeményezéseket a Duna-régióban, azaz Szlovéniában, Horvátországban, Szlovákiában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Romániában, Szerbiában és Magyarországon. Célunk, hogy közösen kifejlesztett megoldásokkal, kísérleti projektekkel és stratégiaalkotáson keresztül segítsük a régió országait. A tudás, a tapasztalatok, a helyi adottságok, a kapcsolati hálók és a szakértelem egyesítése révén ez a transznacionális együttműködési és közös képzési anyag alkotási folyamat lehetővé teszi, hogy minél szélesebb körben alkalmazhatók legyenek a kidolgozott megoldások.
Partnerek:
Ezavod,
GOLEA,
Korimako,
KLIK,
OTRA,
TUKE,
REIC,
Cetinje,
Alpine Pearls,
CORE,
ABMEE,
CETEOR, MTVSZ
Közösségi energia online fórumnap - 2021. május 31., 10:00-15:00 - Meghívó és program:
innen letölthető
2018. november 8. Előadás a MNNSZ által szervezett Szolár konferencián: a megújult Közösségi Energia programunkról (2018-2020)
Az állampolgári-/megújulóenergia-közösségek kapcsán a jogszabály-átültetéskor javasolt szempontjaink (2019-2020):
1. Az állampolgári-/megújulóenergia-energiaközösségek pontos meghatározása, hogy az tartalmazza a különféle lehetséges típusokat hazai kontextusba helyezve. (Típusok pl. társasházi energiaközösség, kollektív termelő-fogyasztók, különféle tulajdonviszonyú állampolgári megújuló energia közösségek önkormányzati taggal vagy anélkül, azaz amelyek energiatöbbletet termelnek, amelyet megosztanak vagy kívülre értékesítenek az energiapiacon),
2. A hazai megújuló energia támogatási rendszer integrálja az állampolgári / megújulóenergia-közösségeket is, azaz fair módon támogassa (a tenderekben jogtalan versenyhátrányba kerülnek, ezért más vagy kompenzáló konstrukciók szükségesek).
3. Az állampolgári/megújulóenergia-közösségek számos típusa nem csak önfogyasztásra termel, azaz nyissák meg a többletenergia-termelő közösségek előtt is a hazai jogi, adminisztratív és támogatási rendszereket, energiapiacot.
4. A HMKE azaz 50 kW alatt is energia adásvételezni, szolgáltatni tudjon az állampolgári-/megújulóenergia-közösség, ehhez megfelelő aggregátor ill. online applikáció lehet szükséges; a kereteket az állampolgári/megújulóenergia- közösségekkel ill. érdekképviseleti szakértőikkel, szervezeteikkel (szakmai civilszervezetek pl. MTVSZ) együtt, egyeztetve ki kell dolgozni.
5. Szabályozási homokozó kialakítása az állampolgári-/megújulóenergia-közösségekkel ill. érdekképviseleti szakértőikkel, szervezeteikkel (szakmai civilszervezetek pl. MTVSZ) együtt, egyeztetésben történjen.
6. A pilot projektek kiírása nem helyettesíti az alulról szerveződő állampolgári-/megújulóenergia-közösség kezdeményezések korábbi pontokban említett átfogó támogatását, fejlesztését, népszerűsítését, de egyfajta kezdeti lépést jelenthet afelé, ha megfelelő a kiírás.
7. Szükséges nyílt és részvételi egyeztetési folyamat az állampolgári-/megújulóenergia-közösségek hazai potenciáljáról és kezelendő akadályokról, maguk a közösségek és érdekképviseleti szervezeteik,szakértőik (szakmai civilszervezetek pl. MTVSZ) bevonásával. A témáról való egyeztetés és javaslatai, eredményei a magyar NEKT, az új Nemzeti Energia stratégia ill. a 2050-ig tartó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia anyagába és konzultációs folyamatába is beépítendők, mivel e dokumentumokban is tárgyalni kell az állampolgári-/megújulóenergia-közösségekkel kapcsolatos 2030-as ill. 2050-es távú terveket, intézkedéseket.