Technikai segítségnyújtásra pályázhatnak év végéig az induló hazai energiaközösségek

Technikai segítségnyújtásra pályázhatnak év végéig az induló hazai energiaközösségek

Az Európai Bizottság két kezdeményezése kínál szakmai támogatást a városi, illetve a vidéki energiaközösségek számára, amelyek fontos szerepet játszhatnak helyi megújulóenergia-beruházások létrehozásában. Az állampolgárok, helyi önkormányzatok és kisvállalkozások közösségbe szerveződve, kiszolgáltatott fogyasztóból az energiapiac új szereplőivé válva elősegítik a biztonságos és tiszta energiaellátásra való átállást, az így létrejövő megtakarítás, haszon pedig a helyi közösségen belül marad, gazdasági, társadalmi, környezeti előnyöket biztosítva.

A programok hazai szakmai partnere a Magyar Természetvédők Szövetsége, aki a Szolidáris Gazdaság Központtal közösen közösségi energia mintaprojekten is dolgozik, így a gyakorlati tapasztalatokat is meg tud osztani a technikai segítségnyújtás során.

A súlyosbodó energiaválság közepette átmenetileg nincs lehetőség naperőművek vagy szélerőművek hálózatra csatlakozására, de a közelgő év kiváló lehetőség arra, hogy a helyi közösségek felkészüljenek 2024-re, amikor már remélhetőleg lehetővé válik és gazdaságilag is kifizetődő lesz a helyben termelt megújuló energiát közösen termelni, tárolni, megosztani vagy fogyasztani.

A városi energiaközösségek elindulását támogatja az Energiaközösségek Tárháza (Energy Communities Repository), míg a vidéki energiaközösségek számára a Vidéki Energiaközösségek Tanácsadó Hálózata (Rural Energy Communities Advisory Hub) kínál segítséget, amelyre az év végéig pályázhatnak a magyarul is elérhető online felületen.

A pályázattal kapcsolatos tudnivalókról Kovács Bence, a Magyar Természetvédők Szövetsége Közösségi Energia programvezetője 2022. november 8-án tartott tájékoztató előadást, ahol elmondta:

„Az Európai Unió régebbi tagországaiban nagy hagyományai vannak az energiaszövetkezeteknek, de a közép-kelet-európai régióban újdonságként jelentek meg az EU-s irányelvek fogalmai, mint a megújulóenergia-közösségek vagy az energiamegosztás. Ezért az Energiaközösségek Tárháza program kiemelten kezel 10 tagállamot, köztük hazánkat is, amelyben az induló energiaközösségek nem csak szakértői segítségre, hanem kapacitásépítő műhelyen való részvételre is pályázhatnak. amelyet 2023 folyamán a Tárház hazai szakmai partnere a Magyar Természetvédők Szövetsége szervez.”

Fontos megjegyezni, hogy ezek a programok közvetlen pénzbeli támogatást nem nyújtanak, hanem a kiválasztott energiaközösségek pályázatban megjelölt szükségleteinek megfelelő szakértői segítséget biztosítanak a továbblépéshez. A Vidéki Energiaközösségek Tanácsadó Hálózatában való szakértői részvétel az év végégi nyitott, pályázati úton lehetőség van a tanácsadói körbe bekerülni.

Mindkét kezdeményezés holnapja angol nyelvű, de a pályázatok magyarul is elérhetők, kitölthetők. A kitöltésben segít a novemberi tájékoztatóról készült videófelvétel és az előadás diasora. További kérdésekkel az MTVSZ-hez is fordulhatnak írásban az érdeklődők.


Az Európai Bizottság tervei szerint a 2023 végén záruló kísérleti időszak tanulságait összefoglalva dolgozzák ki a hosszabb távú támogatási rendszert, amely kiszámítható módon segítheti az energiaközösségek elindulását és további fejlődését.


A Magyar Természetvédők Szövetsége 2013 óta foglalkozik a közösségi energia hazai népszerűsítésével, küzd a kedvező jogszabályi keretek kialakításáért és támogatja az induló helyi kezdeményezéseket. Ilyen a Budapest VIII. kerületében működő Kazán Közösségi Ház, amelynek bérlői közösen fognak dönteni a közösségi naperőművükkel megtakarított rezsiköltség felhasználásáról. A bérlők egyike, a Szolidáris Gazdaság Központ segíti ezt az együttműködést, céljuk egy decentralizált, helyi közösségek vagy szolidáris gazdasági vállalkozások által birtokolt megújuló energiatermelési modell kialakítása.

Háttéranyagok:

További információ:

Kovács Bence
Közösségi energia programvezető
kozossegienergia(at)mtvsz(pont)hu