A Magyar Természetvédők Szövetségének ifjúsági csapata idén is aktívan készül a COP30 ENSZ klímakonferenciára. Fiatal klímanagyköveteink felkészítő találkozókon és minisztériumi egyeztetésen is részt vettek, hogy saját kérdéseikkel és javaslataikkal formálják a klímapárbeszédet és képviseljék kortársaik érdekeit a tárgyalásokon.
Az MTVSZ ifjúsági csoportja idén is megtartotta éves találkozóját Felsőtárkányban, ahol a klímaválság aktuális kihívásait és a közelgő, idén a brazíliai Belémben megrendezésre kerülő COP30 fő témáit járták körül. A program célja, hogy a fiatalok felkészülten, magabiztosan vehessenek részt a novemberi minisztériumi egyeztetésen, és kérdéseikkel, javaslataikkal érdemben tudjanak hozzászólni a nemzeti klímapolitikai folyamatokhoz.
A személyes és online felkészítő alkalmak során az ország több pontjáról érkezett gimnáziumi és egyetemi hallgatók megismerkedtek a nemzetközi klímatárgyalások menetével, Magyarország és az Európai Unió COP30-as álláspontjának fő irányaival, valamint a klímafinanszírozás és a globális adóigazságosság kérdéseivel. A fiatalok többek között az Alföldet sújtó szárazságról, a hazai alkalmazkodás lehetőségeiről, valamint arról is kérdeztek, hogy idén lesznek-e fosszilis érdekeket képviselő szereplők a magyar delegációban.
A program zárásaként az MTVSZ fiatal klímanagykövetei az Energiaügyi Minisztériumban találkoztak Gondola Csaba körforgásos gazdaságért felelős államtitkárral és Wassen Barbara utazó klímanagykövettel. A megbeszélés során nyílt párbeszéd alakult ki Magyarország klímapolitikai céljairól és a COP30-on várható kihívásokról.
A találkozó végén Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke és Latjmann Csaba, az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke ésátadta a magyar gyerekek által készített idei kiadványt, amelyet a klímanagykövet személyesen visz magával Belémbe, az ENSZ klímakonferenciára.
Jelen esemény az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg. Tartalma a Magyar Természetvédők Szövetségének kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

