Online diákvetélkedővel a klímatudatos Újbudáért

Online diákvetélkedővel a klímatudatos Újbudáért

 

A járvány alatti nehezített helyzetben is több mint 100 újbudai felső tagozatos diák vett részt a Magyar Természetvédők Szövetsége és Újbuda Önkormányzata szakmai együttműködésében meghirdetett „Klímakalandos Újbuda” online diákvetélkedőn, március közepe és május közepe között.

„Az újbudai diákok ügyesen vették az online kihívást: egyénileg vagy tanári segítséggel feldolgozták az online előadásanyagot és ez alapján a mindennapi klíma- és energiatudatosságról szóló kvízt töltöttek és kreatív klímavédelmi mesét írtak.” – mondta Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlat és energia csoportvezetője.

„Az MTVSZ a kezdetek óta azaz 30 éve szervez játékosan oktató diákvetélkedőket környezet- és éghajlatvédelmi témákban. Célunk, hogy a gyerekek minél korábban ismerjék meg környezetüket és gondolják végig, hogyan teheti a család zöldebbé, energiatudatosabbá az életmódját. Ezáltal nemcsak a család energiaszámlája csökkenhet, hanem tudatosabb, felelősebb felnőttekké is válhatnak a szülők és majd a gyerekek.” – tette hozzá Botár Alexa.

 

A kitöltött feladatlap és a klíma-mese alapján - amelyből néhányat alább közzétettünk - a következő 11-11 diák érte el a legtöbb pontszámot (a két felső osztályos korcsoportból):

 

Az 5.-6. osztályos korcsoportban a legjobb 11:

1. Vincze Dániel, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 6.b osztály (tanár: Rudda Ildikó)

2. Kovács Bence Imre, Bocskai István Általános Iskola, 5.a osztály

3. Pozsgai Balázs Ádám, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, 6.b osztály (tanár: Perczel Tamás)

4. Samák Izabel, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 5.a osztály (tanár: Rudda Ildikó)

4. Bakos Péter, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 6.b osztály (tanár: Rudda Ildikó)

5. Pelei Balázs, Őrmezei Általános Iskola, 5.b osztály (tanár: Faragóné Kiss Angelika)

5. Gassama-Kele Borbála, Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, 6.z osztály (tanár: Pluhár István)

5. Katona Salamon, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 6.b osztály (tanár: Rudda Ildikó)

5. Benke Noémi, Őrmezei Általános Iskola, 6.a osztály (tanár: Faragóné Kiss Angelika)

6. Buzgó Dániel, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola, 6.a osztály (tanár: Lucza Nóra)

6. Hajdu Balázs Kálmán, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 5.a osztály (tanár: Rudda Ildikó)

 

A 7-8. osztályos korcsoportban a legjobb 11:

1. Gyenei Manó Sándor, Őrmezei Általános Iskola, 8.a osztály (tanár: Faragóné Kiss Angelika)

2. Csibrik Barnabás, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 7.b osztály (tanár: Rudda Ildikó)

3. Szakolczi Ádám, Domokos Pál Péter Általános Iskola, 7.b osztály (tanár: Lövei Zsuzsanna)

4. Susán Márton, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 8.d osztály (tanár: Rudda Ildikó)

5. Szekeres Márton, Domokos Pál Péter Általános Iskola, 7.b osztály (tanár: Lövei Zsuzsanna)

6. Sáray Kelemen, Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, 7.b osztály (Kalocsai Melinda Orsolya)

6. Sumits Lili, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 7.c osztály (tanár: Rudda Ildikó)

6. Simon Eszter Cecília, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 7.d osztály (tanár: Rudda Ildikó)

7. Kovács Kíra, Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, 7.b osztály (Kalocsai Melinda Orsolya)

7. Sasvári Sára, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 8.d osztály (tanár: Rudda Ildikó)

7. Vida Áron, Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola, 7.d osztály (tanár: Rudda Ildikó)

 

 

Az előadásanyag elérhető: https://view.genial.ly/60351699587f110d9a506250

Azok az újbudai diákok, akik lemaradtak a vetélkedőről, a vetelkedo(kukac)mtvsz.hu-ra írt emaillel elkérhetik a feladatlapot (kvízt) és az önellenőrzéshez a megoldókulcsot a szervezőktől.

További információ:

Botár Alexa, éghajlat és energia csoportvezető, MTVSZ, vetelkedo(kukac)mtvsz.hu

 

Néhány klíma-mese:

 

Csibrik Barnabás (Gazdagrét-Törökugrató Ált. Isk. 7b.): Az újbudai csodatevő lány


Egyszer volt hol nem volt élt egy különleges lány, aki jobbá akarta tenni a maga és mások életét azzal, hogy megmenti a környezetét az emberi tevékenység pusztító hatásától.
Az ő neve Szuper Szilvi volt. Az emberek fával, szénnel és mindenféle hulladékkal fűtötték otthonaikat, mindenhová autókkal jártak, és a sok gyárból rengeteg káros anyag került ki a környezetbe, az úgynevezett üvegházhatású gázok. Látta, hogy miként válik a Föld egyre melegebbé, az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbá. Az éghajlatváltozásban bekövetkezett rossz események elkeserítették őt. Mivel nagyon kedvelte az otthonát és környezetét, Újbudát valamint szeretett a Sas-hegyen kirándulni a sok szép ritka növény és állat között, félt hogy az ő majdani leszármazottjai és a későbbi korok emberei ezeket a szépségeket már nem láthatják meg. Ezért nagy dologra szánta rá magát.
Elhatározta, hogy elmegy minden újbudai ember otthonába, egyenként beszél velük és a családjukkal, elmondja nekik a szomorú valóságot arról, hogy milyen élet várható a bolygón pár évtized, évszázad múlva, mihez vezet a mostani pusztítás. Így is tett. Sok-sok ideje ráment, de eljutott mindenkihez. A legtöbb ember először hitetlenkedve hallgatta őt, de Szilvi a szuper meggyőzőképességének hála mindenkit jobb belátásra bírt. Elmondta, azt is mit lehet tenni, hogy az emberek tudatosabban éljenek az otthonaikban és ne terheljék túl a környezetüket.
Példaként említette, hogy ő miként tett: az újbudai otthonát napelemmel szerelte fel, a szobákban energiatakarékos izzókra cserélte ki a hagyományos égőket, kevesebb vizet és papírt használ, mindenhová gyalog jár vagy biciklivel és odafigyel, hogy milyen ruhákba öltözik és milyen élelmiszereket fogyaszt, azokat tudatosan vásárolja meg, valamint, hogy minden lehetséges módon kíméli a környezetet. Ezzel a legtöbb embernek felnyitotta a szemét és ráébresztette őket arra, hogy a jelenlegi életmódjukat így nem folytathatják tovább.
Szilvi felajánlotta továbbá azt is, hogy bármikor szívesen segít a fentiek megvalósításában a lakosoknak. A lényeg, hogy elkezdődjön a változás!
Bízzunk benne, hogy Szilvi áldozatos munkája mielőbb meghozza gyümölcsét.
Aki nem hiszi, járjon utána!

 

Gassama-Kele Borbála (Bethlen Gábor Ált. Isk. és Gimnázium, 6.b): SÁRI

Sári szüleit nem érdekelte az üvegházhatás, ami éghajlatváltozással járt, ezért Sári abban az álomszép hitben élt, hogy a Földön minden a legnagyobb rendben. Ám semmi sem tarthat örökké, így aztán egyszer neki is meg kellett tudnia mi van az őt körülvevő világban. Annyira megérintette ez a tudat, hogy eddig mennyire, de mennyire környezetszennyező módon élt, hogy máris hozzálátott életmódjának rendbetételéhez. Kisgyerekként ez nem olyan nagyszabású tervekből állt mint gondolnánk, csak annyiból, hogy csoki helyett uzsonnára egy Magyarországon termesztett almát pakolt be magának, meg abból, hogy varrt magának egy félpár zokniból egy Szuper Szilvi babát. Igazán csak akkor tudott kivirágozni természet védelmi szempontból, amikor már felnőtt fejjel elköltözött egy kis újbudai lakásba. Ott úgy rendezkedett be, hogy mindenből a legenergiatakarékosabb változatot vette és a hangulat kedvéért beszerzett néhány napelemes égősort. Sári épp a Sas-hegyen sétáltatta állatmenhelyes kutyusát, Sonkát, amikor felhívta az Anyukája, hogy nem lenne-e kedve náluk vacsorázni pénteken. Természetesen szívesen elment azzal a feltétellel, hogy ő főz. A terve az volt, hogy a saját erkélyén termesztett spárgát fogja piacos baconba csavarni, aztán megsütni. Miután hazaért, nekiállt a főzőcskézésnek. Nemsokára el is készült vele, aztán elbicajozott a vacsorára, ami nagyon jó kedvre deríttette mivel azzal a tudattal ért oda, hogy sportolt is ma valamit, meg nem bocsátott ki üvegházgázt. Szülei amikor meglátták a boltihoz képest nagyon fonnyadt és kevésbé zöld spárgákat, először kicsit elfintorodtak, de miután megkóstolták leesett az álluk úgy, hogy majdnem kiesett a spárga a szájukból. A megszokott vizes, permetezett spárga helyett amikor ráharaptak, egy nagyon finom növényt éreztek a fogaik között. Ez volt az a pont amikor megváltozott a világról alkotott szemléletük, rájöttek arra, hogy a természet olyan csodákkal áldott meg bennünket amiket sokkal jobban meg kéne becsülnünk. Innentől kezdve Sári szülei is figyeltek a Föld jólétére ahogy remélhetőleg ti is!

 

Pelei Balázs (Őrmezei Általános Iskola, 5.b): Zsombor és családja

Zsombor és családja egy szombat reggelen arra gondolt, hogy hétvégi kikapcsolódásként autóval elugranak moziba, majd egy gyorsétteremben marhahúsos hamburgert ebédelnek.
Ekkor azonban Zsombornak eszébe jutott egy érdekes előadás, amit az iskolában látott. Ebben Szuper Szilvi, a klímatudatos szuperhős adott hasznos tanácsokat a gyerekeknek, hogyan tehetnek ők is a környezetükért. Zsombor azt javasolta a családjának, üljenek inkább biciklire, és menjenek kirándulni az újbudai Sas-hegyre. Uzsonnára friss gyümölcsöt és zöldséget csomagoltak. Így az autózás és a marhahús kihagyásával is tettek érte, hogy kevesebb üvegházgáz kerüljön a légkörbe. Út közben Zsombor elmagyarázta a tesóinak, hogy a házak tetején látott napelemek a napfény segítségével állítanak elő áramot, ami azért szuper, mert a megújuló energiaforrások használata környezetbarát, segít az éghajlatváltozás megállításában. A család csodás napot töltött a Sas-hegyen. Megcsodálták a gyönyörű kilátást, és az itt élő különleges növényeket és állatokat. Amikor leültek pihenni, Zsombit a testvérei tovább faggatták Szuper Szilvi előadásáról. Minden érdekes tippet és információt tátott szájjal hallgattak. Végül fáradtan, de élményekkel tele indultak haza. A család remek napot töltött együtt. Az egészségükért is sokat tettek, mert a biciklizés és kirándulás nagyon egészséges testmozgás, a zöldség és gyümölcs pedig sok vitamint tartalmaz. Zsombor nagyon büszke volt magára, hogy ennyi új dolgot taníthatott a családjának. Nagyon örült a szülei elismerő pillantásainak is. Amikor hazaértek, az interneten megkeresték Szuper Szilvi előadását, és az egész család megnézte. Vacsora közben megbeszélték, milyen változtatásokat vezetnek be a család életében, hogy ezután jobban odafigyeljenek a környezetükre.
Zsombor elalvás előtt arról ábrándozott, hogy ha majd nagy lesz, ő is környezetvédő lesz, és minél több gyereknek próbálja majd megtanítani a környezettudatos élet alapjait.

----------------------------------------------------------------------------------------------

 

KEHOP-5.4.1-16-2016-00828 azonosító számú, „Energiafordulat – lakossági szemléletformáló kampány Újbudán” című projekt.

 

A projekt az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.