
A kormány által a laboratóriumi műhús tilalmáról szóló, az elmúlt napokban az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat hatályát a Magyar Természetvédők Szövetsége kiterjesztené a génmódosított élesztővel megtermelt, génmódosított szója hozzáadásával készített műhúsra is. Ez ügyben a természetvédők levélben fordultak a kormányhoz és a frakcióvezetőkhöz is. Az MTVSZ emellett fellép azért is, hogy a hazai éttermekben és a közétkeztetésben ne használjanak génmódosított műhúst.
Az Országgyűlés elé a kormány a napokban terjesztett be egy törvényjavaslatot a laboratóriumi hús betiltásáról.[1] Ezt a kezdeményezést a Magyar Természetvédők Szövetsége támogatja, ugyanakkor a szervezet a tilalmat kiterjesztené a génmódosított élesztővel megtermelt, génmódosított szója hozzáadásával készített műhúsra is. A génmódosított műhús esetén felmerül, hogy toxikus, illetve allergén reakciókat válthat ki elfogyasztása, továbbá a lehetséges egészségügyi kockázatok között veseproblémák is szóba jöhetnek.
A fenntarthatatlan állattenyésztés által okozott problémákra sokan a megoldást a műhúsban látják. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy azt milyen módon állítják elő. Növényekből kivont fehérjéből készített, vagy állati sejtből kitenyésztett műhúsról, azaz laborhúsról van szó, vagy pedig génmódosított élesztővel megtermelt, génmódosított szója hozzáadásával készített műhúsról – emelte ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.
A kockázatok ismeretében azt kérjük a Kormánytól és az Országgyűléstől, hogy a laboratóriumi műhús tilalmát terjesszék ki a génmódosított műhúsra is – tette hozzá Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke.
Az MTVSZ fellép azért is, hogy a hazai éttermekben és a közétkeztetésben ne használjanak génmódosított műhúst. Ezért az elmúlt napokban levélben megkerestünk több mint 200 éttermet – fűzte hozzá Éger Ákos.
A génmódosított műhús tilalma azért is időszerű lenne, mert az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) decemberben közzétett szakmai véleményében zöld utat adott már egy ilyen terméknek. Az EFSA véleményével kapcsolatban ugyanakkor független kutatók számos hiányosságra világítottak rá, többek között a fentebb említett egészségügyi kockázatokra. [2,3]
A Génmódosított műhús? Kösz, nem! videónkat itt tekintheti meg:
Jegyzetek:
[1] https://www.parlament.hu/irom42/11151/11151.pdf
[2] https://www.gmwatch.org/en/106-news/latest-news/20489-efsa-s-opinions-on-gmo-derived-fake-meat-product-are-full-of-data-gaps-and-errors
[3] A génmódosított műhúsokkal kapcsolatos problémákat részletesebben az MTVSZ honlapon közzétett háttéranyagunkban foglaltuk össze: https://mtvsz.hu/uploads/files/hatter_genpiszkalt_muhus.pdf