Fenntartható fejlődés: Rakjuk együtt helyre a kockákat

Fenntartható fejlődés: Rakjuk együtt helyre a kockákat

A Fenntartható Fejlődési Célok elfogadásának öt éves évfordulójához kapcsolódóan a Hand Szövetség és a Civil Kerekasztal a Fenntartható Fejlődési Célokért kiadványt jelentetett meg, amely 13 területen vizsgálja meg azokat az ellentmondásokat, melyek akadályozzák a valódi fenntarthatóság elérését.

 

Az ENSZ közgyűlése által 2015-ben elfogadott „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja” és az abban foglalt Fenntartható Fejlődési Célok egy jobb és fenntarthatóbb jövő ígéretét hordozzák. Megpróbálnak választ találni azokra a globális kihívásokra, amelyekkel szembe kell néznünk, ideértve a szegénységet, az egyenlőtlenséget, az éghajlatváltozást, a természet pusztulását, a békét és a társadalmi igazságosságot veszélyeztető folyamatokat is.
 

Az ENSZ és így a világ is óriási lépést tett előre, mikor az addig különálló fejlesztési, fenntartható fejlődési stratégiákat egy közös célrendszerré gyúrta össze. Így gyakorlattá alakította azt a felismerést, hogy az egyes problémákra nem különálló, egymást gyengítő, hanem összefüggő, egymást erősítő válaszokat kell adni. Csodák azonban nincsenek. Az egyes szakterületek érdekcsoportjai által befolyásolt folyamat során számos olyan cél is került a dokumentumba, amely ellentmondásban van más célokkal, illetve amely célok – nem megfelelő megvalósításuk során – egymás ellen is „dolgozhatnak”.
 

Ezért most rajtunk a sor, hogy a gyakorlatban alkalmazzuk a rendszerszemléletet, felismerve, hogy egy fenntartható társadalom nem a számos különálló problémát próbálja megoldani, hanem tudomásul veszi és megérti, hogy minden probléma valamilyen rendszerben, a környezet és a fejlődés összefüggésében létezik. Korunk kihívása, hogy az összefüggő problémákra rendszerszemléletű választ találjunk, a részproblémákra irányuló széttagolt rendszer intézményeinek működését összehangoljuk, és egy egységesen működő intézményrendszerbe szervezzük. Átjárható, együttműködő, teljességben gondolkodó és intézkedő intézményrendszerre van szükség az eddigi szektorszemlélet helyett.
 

Ezért is egyeztetett különböző területeket képviselő tizenegy civil szervezet 2017-ben, és alakult meg a Civil Kerekasztal a Fenntartható Fejlődési Célokért. A jelen kiadványunkban bemutatjuk az általunk legsürgetőbbnek ítélt célokkal összefüggő problémákat, és felvázoljuk azokat az alapelveket és eszközöket, amelyek mentén ezek rendszerszemléletű megoldásához hozzá kellene mihamarabb látni. Továbbá tucatnyi területről hozunk példákat, bemutatva a jelenlegi helyzetet, az egymás ellen ható folyamatokat és az ezek felszámolásához vezető elengedhetetlen feladatokat.
 

Ahogy a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításán a társadalom összes szereplőjének közösen kell dolgoznia, úgy reméljük, hogy kezdve a helyi civil szervezetek képviselőitől egészen az országos szintű döntéshozókig haszonnal forgatják majd kiadványunkat, és az ebben foglaltakat hasznosítják mindennapi döntéseik, cselekedeteik során. Rakjuk együtt helyre a kockákat!
 

Letöltés:

Fenntartható fejlődés: Rakjuk együtt helyre a kockákat


További információ:

http://hand.org.hu/hirek/otevesek_az_ensz_fenntarthato_fejlodesi_celok