Táborajánló 2020

Táborajánló 2020

Hamarosan itt a nyár! Pihenjen, töltődjön fel, szerezzen új élményeket! A természetjárást, túrázást, nyári kaland táborokat nem lehet elég korán kezdeni. Tagszervezeteink érdekes, színes programokkal, nyári táborokkal várják országszerte a kikapcsolódni vágyókat.
Már hagyománnyá vált, hogy minden nyár elején Szövetségünk tagjai által országszerte szervezett értékes táborok bemutatásával igyekszik megkönnyíteni a tartalmas időtöltést kereső családok választását.
Válogasson kedvére a programokból!

Már hagyománnyá vált, hogy minden évben Szövetségünk tagjai által országszerte szervezett értékes táborok bemutatásával igyekszik megkönnyíteni a tartalmas időtöltést kereső családok választását.

Válogasson kedvére a programokból! A táborajánlónkat folyamatosan frissítjük, érdemes többször visszanézni!

Latorca– Bodrog Vizitúra

Szervező: Zöld Kör

A nomád körülmények között megrendezésre kerülő kenutúra a szlovákiai Nagykapostól (az Ukrán határ közeléből) – a magyarországi Tokajig tart. A túra során a résztvevők túrakenukkal közel 90 km megtételére vállalkoznak. Esténként olyan megállókkal, ahol a folyóparton van lehetőség sátrazni, valamint WC és zuhanyzási lehetőség is kínálkozik (az első éjszakát a túrázók Bodrogolasziban töltik a szervező Zöld Kör túrabázisán).

A szervezők a részvételi díj ellenében a következő szolgáltatásokat nyújtják: szervezés, túravezetés, a szükséges vízitúraeszközök biztosítása (kenu, lapát, mellény), túrakíséret (csomagszállítás), valamint este és reggel WC és zuhanyzóhasználat.

Amit a résztvevők maguk biztosítanak: saját sátor és camping felszerelés, étkezés és a saját szükségletű eszközök (pl. tisztálkodási eszközök).

Amit a szervezők opcionálisan biztosítanak: igény szerint tájjellegű reggeli és meleg vacsora (egytálétel), transzfer az indulás és az érkezés napján (vasútállomásról).

A túra gazdája a Zöld Kör, amelyen minden résztvevő saját felelősségre vesz részt (kiskorú személyek kizárólag szülői felügyelet mellett vehetnek részt a túrán)!

Túra ideje: 2020. július 22-26.
Túra helye: Bodrogolaszi község (Zöld Kör vízitúra bázis)

Ajánlott életkor: 18 éves kortól

Részvételi díj: 29900,- Ft/fő

További információ, jelentkezési tudnivalók:
e-mail:info@zoldkor.net
telefon: +36(20) 9556 758

Nagyerdő természetvédelmi önkéntes tábor

Szervező: Zöld Kör

A tábor olyan jelentkezőket – elsősorban fiatalokat – várunk, akik elkötelezettek a természetvédelem és a fenntarthatóság ügye iránt és szívesen vállalnak önkéntes tevékenységet ennek érdekében.

A tábor ideje alatt a résztvevőknek vállalniuk kell, hogy szakmai irányítás mellett bekapcsolódnak a gyakorlati természetvédelmi tevékenységekbe (pl. erdőtisztítás, özönnövény írtás, mesterséges élőhelyek kialakítása).

A táborozók a tíz nap alatt megismerhetik a Debrecen környéki erdők élővilágát, valamint a hajdúsági táj és a környező városok értékeit és hagyományait. Ezentúl az aktív résztvevők szélesíthetik szakmai ismereteiket és gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a természetvédelem területén.

A tábor során a résztvevők számára teljes ellátást biztosítunk (éjszakázás ifjúsági szálláson), napi háromszori étkezéssel és számos kiegészítő ismeretterjesztő és rekreációs programmal.Cserébe az önkéntes munkáért!

A tábor gazdája a Zöld Kör, amelynek megvalósítását az Európai Unió Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Program 2014-2020, valamint Magyarország Kormánya támogatja.

Tábor/túra/program ideje: 2020. augusztus 23-31.

Tábor/túra helye: Hajdúböszörmény-Bodaszőlő, Erdei tábor

Ajánlott életkor: 12 éves kortól

Részvételi díj: nincs (díjmentes)

telefon: +36(52) 280-038

Természetismereti tábor Bugacon

Szervező: CSEMETE

A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület táborában a Kiskunsági Nemzeti Park és a Dél-Alföld természeti értékeivel, védett növény- és állatfajaival, a hagyományos tájhasználattal, az őshonos háziállatfajtákkal, íjászattal, ősi mesterségekkel és játékokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Részvételi díj: 24.000 Ft

Ajánlott életkor: 8-14

Utazás: vonattal

Szállás: kőépületben és sátorban.

Ellátás: teljes ellátással

Helyszín: Bugaci Oktatóközpont

Időpont: 2020.07.06-07.12.

Elérhetőség: Táborvezető: Barta Edit (70/7792558/)

További információ: A jelentkezés a részvételi díj előlegének (50%) befizetésével válik érvényessé, személyesen, postai úton vagy átutalással (11735005-20089247). Az egyes táborok kiírásának részletei a www.csemete.com oldalon folyamatosan megtalálhatók lesznek, valamint információ kérhető a táborvezetőktől is. Ugyanitt a korábbi, hasonló programok élménybeszámolói, és a „Legfrissebb galériáink”-ban a vonatkozó fotók is megtalálhatók. A jelentkezési lapok honlapunkról letölthetők, vagy e-mailben kikérhetők. Kérjük maradéktalanul kitöltve elektronikus formában a csemete@csemete.com e-mail címre visszajuttatni, vagy faxon a 62/424-392 telefonszámra, vagy postán illetve személyesen a CSEMETE Irodába (Szeged, 6720, Arany János u. 1.).

Borzont, erdélyi túra 2020

Szervező: CSEMETE

A túra során a Görgényi- és a Kelemen havasok látnivalóit járjuk végig csillagtúra-szerűen, célunk új tájak megismerése, elsősorban kikapcsolódás jelleggel. E mellett gombászat, gyógynövény-gyűjtés és a közelben található természetvédelmi, kulturális és geológiai értékek megtekintése szerepel a tervek között.

Utazás:autókkal.

Szállás:korlátozottan faházban, korlátlanul sátorban

Ellátás:önellátó.

Ára:30.000 Ft/fő

Ajánlott életkor: nincs megkötés, 12 év alatt csak szülővel vagy idősebb testvérrel.

Helyszín:Erdély, Borzont

Időpont: 2020.08.01-09.

Elérhetőség:Táborvezető: Bojtos Ferenc (20/3289433)

Mátrai csillagtúra

Szervező: CSEMETE

A túra során a Mátra látnivalóit járjuk végig csillagtúra-szerűen, természetvédelmi, történelmi, néprajzi és geológiai értékeket egyaránt érintve; elsősorban élményszerző jelleggel, kényelmesen teljesíthető gyalogtúrák keretében.

Utazás: vasúttal, busszal

Szállás: sátrakban és korlátozottan kőházban

Ellátás: teljes ellátás

Ára: 24.000 Ft

Ajánlott életkor: 6-99 év

Helyszín: Mátra, Mátrafüred

Időpont: 2020.07.18-25.

Pajta tábor
Kézműves és természetismereti, napközis tábor a Vasi Skanzenben

Szervező: Kerekerdő Alapítvány

A Kerekerdő Alapítvány a huszonharmadik éve szervezi meg napközis táborát a Múzeumfaluban. Várjuk elsősorban azoknak kisiskolásoknak a jelentkezését, akik szívesen töltenének el egy, vagy több hetet ódon falusias környezetben. Öt-öt napon keresztül játékos természetismereti programok lesznek a környező zöld területeken (fűvészkedés, madarászkodás, tücskörészés, stb.), délutánonként kézműves foglalkozások sorjáznak (nemezelés, agyagformázás, gyöngyfűzés, növényszövés, csuhézás, fafaragás, fonási technikák, bőrművesség, stb.) Megismerkedhetnek a gyerekek a falu kertjével és háziállataival, régi eszközökkel. Lehet íjászkodni és lovagolni is. Minden turnusban két-három alkalommal hagyományos élő népzene segít ismerkedni a régi szokásokkal, dalokkal, táncokkal. A tábor 8-18 óra között üzemel, de a korábban érkezőket is fogadják a szervezők. A szervezett programok 9-17 óra között valósulnak meg. A táborban ebédet és uzsonnát biztosítunk.

Részvételi díj: Várhatóan 25000 Ft/fő/turnus, de a kedvezményekkel akár 15 000 Ft/fő/turnus is lehet (korai befizetés kedvezménye, testvérkedvezmény, törzstag kedvezmény stb.)

Ajánlott életkor: Elsősorban 7-10 éves kisiskolások és bátor óvodásoknak (feltétel a betöltött 6. életév) Természetesen ezúttal is szívesen látjuk azokat a régi táborozóinkat, akik időközben kinőttek a kisiskolás korból.

Helyszín: Szombathely, Vasi Skanzen (Múzeumfalu)

Időpont: Öt turnus, hétfőtől péntekig: I. turnus: június (15.)16-19., II. turnus: június 22-26., III. turnus: június 29- július 3., IV. turnus: július 6-10., V. turnus: július 13-17.

Elérhetőség:
Kerekerdő Alapítvány Székhely: 9700 Szombathely, Kőszegi u. 3.
Levelezési cím: 9721 Gencsapáti Petőfi u. 5.
Felelős szervező: Gyöngyössy Péter, az Alapítvány elnöke
tel.: 30/3956624;
e-mail: kerekerdoalap@gmail.com ;
honlap: www.kerekerdo.org

További információ: A Kerekerdő Alapítvány honlapján a táborokkal kapcsolatos valamennyi végleges információ március 1-től lesz elérhető. (Híreink linken). A Kerekerdő Alapítvány honlapján részletes leírásokat talál a táborokról (Programok – Környezeti nevelés – Táborok menüsor) az Alapítvány facebook oldalán megtekintheti az előző évek táborainak fotóalbumait, videóit. Személyesen is érdeklődhet telefonon, és találkozhat is velünk, előre egyeztetett időpontban.

Süni tábor

Természetvédelmi tábor a Vas-hegyen, Felsőcsatáron (bentlakásos tábor)

Szervező: Kerekerdő Alapítvány

A Kerekerdő Alapítvány huszonnyolcadik alkalommal szervezi meg táborát elsősorban általános iskolás diákok számára. A tábor a Vas-hegy és a Pinka-szurdok természeti értékeinek bemutatásán keresztül vezeti be a gyerekeket a növények, a madarak, az ízeltlábúak, a kőzetek, gyógynövények és a gombák világába. A kiscsoportos természetismereti foglalkozások mellett túrák, terepi vizsgálatok, vetélkedők, sok játék, és kézműves foglalkozások színesítik a programot, melyet egy néphagyományos időkeret foglal rendszerbe. Olyan gyermekek jelentkezését várjuk, akik szeretnek túrázni, kirándulni, minél többet szeretnének tudni a természetről. Ez a tábor jó alkalom arra is, hogy „első tábor”-ként kipróbálják a gyerekek, hogyan boldogulnak önállóan, szüleik nélkül egy, többé-kevésbé ismeretlen közösségben.

Részvételi díj: Várhatóan 35000 Ft/fő/turnus, de a kedvezményekkel akár 25 000 Ft/fő/turnus is lehet (korai befizetés kedvezménye, testvérkedvezmény, törzstag kedvezmény stb.)

Ajánlott életkor: Elsősorban 9-14 éves diákok. Természetesen ezúttal is szívesen látjuk azokat a régi táborozóinkat, akik időközben kinőttek az általános iskolás korból.

Helyszín: Vas-hegy – Felsőcsatár, Gyermeküdülő (Szombathelytől 20 km-re az osztrák-magyar határnál). Az Üdülő a felsőcsatári szőlőhegyen erdők ölelésében található kőépület. Elhelyezés 12-14 fős hálókban. Étkezés helyben, napi öt étkezés.

Időpont: július 5. – július 11. (Vasárnaptól, szombatig, hét nap hat éjszaka)

Elérhetőség: Kerekerdő Alapítvány
Székhely: 9700 Szombathely, Kőszegi u. 3.

További információ:
A Kerekerdő Alapítvány honlapján a táborokkal kapcsolatos valamennyi végleges információ március 1-től lesz elérhető. (Híreink linken). A Kerekerdő Alapítvány honlapján részletes leírásokat talál a táborokról (Programok – Környezeti nevelés– Táborok menüsor) az Alapítvány facebook oldalán megtekintheti az előző évek táborainak fotóalbumait, videóit. Személyesen is érdeklődhet telefonon, és találkozhat is velünk, előre egyeztetett időpontban.

Szőcei szénagyűjtő tábor

Természetvédelmi tábor az Őrségben (nomád tábor)

Szervező: Kerekerdő Alapítvány

A nomád tábort harmincadik alkalommal szervezi meg a Kerekerdő Alapítvány, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával, a híres „Szőcei tőzegmohás” közelében. A táborba, elsősorban, 11 évesnél idősebb, tábori tapasztalatokkal rendelkező diákokat várunk. Természetismereti foglalkozások (madarászat, botanika, hüllők, kétéltűek, ízeltlábúak) és természetvédelmi munkák (szénagyűjtés, aranyvesszőirtás, akácsarj-irtás, stb.) és kézműves foglalkozások, adják a tábor programját. A tábor bázisa a falutól kb. másfél kilométerre lévő egykori kutatóház udvara. Elhelyezés sátrakban, alvás hálózsákban. Olyan gyermekek jelentkezését várjuk, akik szeretnének minél több dolgot tudni a természetről, szívesen gyűjtenének közvetlen tapasztalatokat, nem rémülnek meg egy kis esőtől, a kétkezi munkától és szívesen dolgoznak velünk együtt a fokozottan védett Szőce-patak völgyének természeti értékeiért.

Részvételi díj: Várhatóan 30000 Ft/fő/turnus, de a kedvezményekkel akár 20 000 Ft/fő/turnus is lehet (korai befizetés kedvezménye, testvérkedvezmény, törzstag kedvezmény stb.)

Ajánlott életkor: Elsősorban 11 évesnél idősebb diákok (általános és középiskolások, egyetemisták) Természetesen ezúttal is szívesen látjuk azokat a régi táborozóinkat, akik időközben felnőtté váltak.

Helyszín: Szőce, a tábor bázisa a falutól kb. másfél kilométerre lévő egykori kutatóház udvara. Elhelyezés sátrakban, alvás hálózsákban. (Szőce az Őrségi Nemzeti Park keleti peremén, Körmend és Zalalövő között található).

Időpont: 2020. augusztus 12-19. szerdától, szerdáig, nyolc nap, hét éjszaka

Elérhetőség:
Kerekerdő Alapítvány

A Kerekerdő Alapítvány honlapján a táborokkal kapcsolatos valamennyi végleges információ március 1-től lesz elérhető. (Híreink linken). A Kerekerdő Alapítvány honlapján részletes leírásokat talál a táborokról (Programok – Környezeti nevelés – Táborok menüsor) az Alapítvány facebook oldalán megtekintheti az előző évek táborainak fotóalbumait, videóit. Személyesen is érdeklődhet telefonon, és találkozhat is velünk, előre egyeztetett időpontban.

Öko játszóház és kézműves program
(tábori kísérő program Pécsett és környékén)

Szervező: Zöld-Híd Alapítvány

Pécsett, a belváros szívében működik az Öko-Kuckó interaktív környezetvédelmi oktatóterem. Nyáron táborokhoz, pécsi és környékbeli kirándulásokhoz kapcsolódóan környezetvédelmi programmal várjuk a 10-35 fős iskolás, óvodás csoportokat. A 90 perces foglalkozás keretében bejárjuk az oktatótermet, környezetvédelmi és ügyességi játékokat próbálunk ki, valamint alkotunk hulladékokból vagy a természet kincsestárából. A hozzánk érkezők könnyen összeköthetik programunkat a helyi nevezetességek megtekintésével, belvárosi sétával. Pécsett és környékén kiszállást is vállalunk, a tábor helyszínén biztosítunk 120 perces öko játszóházat és kézműves programot, választható témák: 1) Hulladék és újrahasznosítás, 2) Szabadtéri maszatoló (pl.: papírmerítés, öko gyurmázás), 3) Terméskép készítés és ismerkedés a gyógynövényekkel, gabonákkal, 4) Környezetvédelmi játékos hétpróba.

Részvételi díj: 10.000 Ft/csoport (90 perc)
Kiszállással: 12.000 Ft/csoport+ útiköltség (120 perc)
Pályázati forrásból korlátozott számban ingyenes lehetőség is rendelkezésre áll, ezért érdemes időben jelentkezni.

Ajánlott életkor: óvodások, iskolások (osztályokat és vegyes életkorú táborozó csoportok egyaránt fogadunk, 1.-8. osztályig).

Helyszín: 7621 Pécs, Széchenyi tér 2. (Öko-Kuckó Oktatóterem), igény szerint külső helyszín.

Időpont: 2019. 06.15.-08.31.között folyamatosan, előzetes bejelentkezés alapján, hétköznap és hétvégén egyaránt.

Elérhetőség:
Kapcsolattartó: Borsós Zsófia, környezeti nevelő borsoszsofia.zoldhid@gmail.com
Weblap:www.zold-hid.hu
Facebook:https://www.facebook.com/okokucko.pecs/

Telefonszám: 06 20/293-33-23

Kedvezményezett nyári művészeti tábor programterve

Szervező: Gyermekláncfű Egyesület

1nap (hétfő)

16.oo óráig megérkezés a táborhelyre, (Rózsaszentmárton Rózsa Vendégház),

szálláshely elfoglalás

15.00-18.00 Gyermekláncfű Egyesület által biztosított program

Este PRÓBA

2 nap (kedd)

DE. 9-12 PRÓBA

Du. 15-18 Gyermekláncfű Egyesület által biztosított program

Este: PRÓBA

3 nap (szerda)

de. Gyermekláncfű Egyesület által biztosított program

Du. PRÓBA

este PRÓBA

4 nap (csütörtök)

De. 9-12 Gyermekláncfű Egyesület által biztosított program

Du. 15-18 PRÓBA

Este: PRÓBA

5 nap (péntek)

De. Gyermekláncfű Egyesület által biztosított program

Du. PRÓBA

6 nap (szombat)

De. 9-16 PRÓBA

17.00 gálaműsor a Szent Márton templomban, Petőfi parkban, Rózsa Vendégházban

5 foglalkozást lehet választani

amiből választani lehet:

kézműves foglalkozások: fazekasság, batikolás, kosárfonás, kenyérlángos készítés,

RÓZSAKENYÉR- készítés, mézeskalács készítés-díszítés, kürtöskalács-készítés, harisnyavirágok,

tűzzománckészítés, nemezelés

túrák: növényismereti túra-

esti túra-

Egyéb: Faluház-Lignitbányászati Emlékház-Vízmű-Szennyvíztelep- Egyházművészeti Kiállítás,

méhészet, spitzzkutya- és papagájtenyészet megtekintése

Részvételi díj: 1 fő költsége, mely tartalmazza a szállás-, mosatási-, étkezési-, program költséget 32500 Ft/fő/turnus

Ajánlott életkor:

Helyszín: Rózsa Vendégház A épület Rózsaszentmárton Kölcsey út 80

Rózsa Vendégház B épület Rózsaszentmárton Klapka út 2

Időpont: turnusok 6 nap/ 5 éj
2020 június 16 – 21 július 20 – 25, június 29 – július 04, augusztus 10 - 15

Elérhetőség: Tóth István elnök,
mobil 0620/9685-791,
e-mail: tothistvan@gyermeklancfu.hu
www.gyermeklancfu.huwww.rozsa-vendeghaz.hu

https://mtvsz.hu/dynamic/zold_kor_tabor.jpg

https://mtvsz.hu/dynamic/csemete_bugac_termeszetismereti_tabor.jpg

https://mtvsz.hu/dynamic/kerekeredo_suni_tabor.jpg