Környezetvédelmi nap Budapesten

Környezetvédelmi nap Budapesten

A Magyar Természetvédők Szövetsége Környezetvédelmi napot tart 2014. szeptember 20-án 10 és 17 óra között Budapesten a kilencedik kerületben, a Kerekerdő parkban (a Tűzoltó és a Lenhossék utca sarkán). Az érdeklődőket színes programokkal várjuk.



A látogatók megtekinthetik természetvédelmi kiállításunkat és tanácsot kérhetnek az energiatakarékosságról. A kerékpárral érkezőket hasznos információkkal látjuk el. A gyerekek kipróbálhatják a fából készült kosárhintát, valamint természetbarát fajátékokkal játszhatnak. Rajzverseny és Öko-kvíz várja majd a látogatókat, a kérdőívet helyesen kitöltőket balkonládával és ültethető növények magjaival jutalmazzuk. Házi lekvárkóstolásra is egész nap lesz lehetőség!

A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!



A program a „Szociális városrehabilitáció Ferencvárosban, József Attila Terv I. ütem” című városrehabilitációs projekt keretében az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Köszönjük Ferencváros Önkormányzatának támogatását.