Adventi Ökovásár

Adventi Ökovásár

Az idei második, összességében XIII. Ökovásárt 2012. november 24-én Veszprémben, a Színházkertben rendezi meg a Csalán Egyesület, ezúttal a közelgő ünnephez igazítva annak Adventi jellegét. Az eseményen helyi biotermékeket, valamint helyi kézművesek termékeit, azok elkészítési fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők. Az immár hagyományos programok mellett az ünnepi készülődéshez ad számtalan tippet, praktikát az egészség, minőség jegyében a rendezvény.


A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által támogatott Ökovásár ezúttal az adventi hangulathoz, igényhez igazodik programkínálatával, hangulatával, kiállítóival egyaránt. A november 24-i, veszprémi Színházkertbe tervezett rendezvény sok meglepetést tartogat számunkra.

„Az Adventi Ökovásár újdonságokban gazdag, hiszen a minőség, az egészség, a természetesség jegyében való ünnepi készülődés jegyeit hordozza magán. Így a hagyományosnak mondható programelemeken túl délelőtt a Helyi ízek Karácsonya”, délután, pedig a „Helyit a fa alá” című foglalkozások segítenek a környezetbarát, meghitt ünnepi készülődésben. Hogy csak néhány elemet említsek a kínálatból: Varázsfüvek borba zárva; Ánizs kontra fahéj; Egészséges édességek Karácsonyra, Apró fények tánca - kanóctól a gyertyáig; Ízek, illatok, ünnepek – a sokoldalú mézeskalács …Közben pedig ki-ki a maga igénye szerint melegítheti át magát (forralt) borok kortyolgatásával, téli játékokkal, sült finomságok kóstolgatásával.” – nyilatkozta Dr. Szalay Tímea, a Csalán Egyesület elnöke.

„Természetesen nem lehet vásár komédiások, néptáncosok, meglepetések és tombola nélkül. Ezek pontosan annyira fontos elemei az Ökovásárnak, mint maguk az érdeklődők. Tegyük tehát ismét teljessé az Ökovásárt, és készülődjünk mi magunk is a Színházkertbe 2012. november 24-én, szombaton! Mindenkit szeretettel várunk!” – tette hozzá a Csalán elnöke.

Érdemes eljönni, mert a vásárban nemcsak érdekes lélekmelegítő kacagtató programokon vehetünk részt, hanem a forró italokkal, falatokkal a kezünkben hasznos ötleteket is kaphatunk, érdekes népi játékokat játszhatunk, és megismerhetjük a helyi termelőket, akiktől akár szeretteink karácsonyi ajándékát is beszerezhetjük. A vásárra a belépés szokás szerint ingyenes!

Bővebb információ: Dr. Szalay Tímea, elnök, timi@csalan.hu, 30-946-0658.