Együttműködés globálisan és helyben az éghajlat védelméért

Ki lesz 2010 Klímasztárja?


Budapest, 2010. november 4: A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség a napokban ünnepli megalapításának egyéves évfordulóját. Az Európai Klímaszövetség hazai hálózataként létrejött szervezetben a Közép-magyarországi Régióban aktív szerepet játszik a Közép-magyarországi Zöld Kör (KMZK) és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) is. A környezetvédő szervezetek és önkormányzatok által alakított Éghajlatvédelmi Szövetség célja, hogy támogassa a közösségek éghajlatvédelemmel kapcsolatos tevékenységeit, ezért most azon helyi civil kezdeményezések, önkormányzatok jelentkezését várja, akik saját területükön tesznek, vagy szeretnének tenni az ügy érdekében.

„A Szövetség célja kettős. Egyfelől szeretnénk, ha helyi szinten az önkormányzatok, a helyi közösségek és a térségi környezetvédő szervezetek együttműködésében olyan fejlesztések valósulnának meg, melyek hozzájárulnak az éghajlatváltozásért felelős gázok kibocsátásának csökkentéséhez. Másfelől az Európai Klímaszövetségen keresztül szeretnénk bekapcsolódni abba a globális partnerségbe, mellyel az Amazonas-menti őslakosok környezeti és kulturális értékeinek megóvását segítik.  Kiemelten fontos ezen térségek védelme, hiszen az esőerdővel borított területek kulcsfontosságúak a Föld klímájának védelmében” – hangsúlyozta Lajtmann Csaba, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke.

Botár Alexa, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetségben alapítóként közreműködő MTVSZ programvezetője rámutatott, hogy a közeljövőben szeretnének aktívabban bekapcsolódni a Szövetség munkájába, ezért több önkormányzattal egyeztetéseket kezdtek, akikkel korábbi programokhoz kapcsolódóan már jó együttműködés alakult ki, illetve akikről tudják, hogy településük élen jár a kapcsolódó fejlesztésekben. (A térségből elsőként Vecsés csatlakozott a Szövetséghez). Hozzátette, hogy a Szövetség nyitott, így természetesen olyan települések, közösségek érdeklődését is szívesen fogadják, akikkel idáig nem kerültek kapcsolatba.

 „Még idén novemberben hazánkban is meghirdetjük az Európában nagy népszerűségnek örvendő KlímaSztár (ClimateStar) felhívást, melynek célja, hogy a legjobb, önkormányzatok közreműködésével megvalósult éghajlatvédelmi fejlesztéseket díjazza. Emellett egy nemzetközi program részeként iskolai akciónapokat és lakossági tájékoztatókat tervezünk az éghajlatvédelem és a globális igazságosság témáinak bemutatására – részletezte a közeljövő terveit Lajtmann Csaba.