A leköszönő kormány kiemelt beruházássá minősítette a Nabucco projektet

Kiemelt fontosság – de vajon kinek az érdekében?


Budapest, 2010. május 11.: A leköszönő kormány múlt heti ülésén, utolsó intézkedései között kiemelt beruházássá minősítette a Nabucco gázvezeték projektet. A fosszilis energiahordozó szállítására életre hívott beruházástól a döntéshozók az ország energiabiztonságát várják, azonban a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) - több energiapolitikai szakértővel egyetemben - már korábban is kifejtette, hogy az Európai Unió támogatását egyre kevésbé élvező beruházás ezt a problémát nem fogja megoldani.


Az energiabiztonság kérdését kizárólag energiahatékonysággal és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos együttes és hathatós támogatással lehet elérni. Az erre a területre fordított figyelem többek között a hazai gazdaságot is jobban élénkítené, továbbá hosszabb távra biztosítana munkalehetőséget, mint a vezetéképítés. A Nabucco projekt fontosságát az is megkérdőjelezi, hogy a Magyarországon megépített stratégiai gáztárolót decemberre feltöltötték, ezáltal ebből az egy tározóból összesen körülbelül 1,9 milliárd köbméter gáz nyerhető ki, amely önmagában jelentősen hozzájárul a fűtési szezon napi 100 millió köbméter körüli felhasználásának fedezéséhez.

A kiemelt beruházássá nyilvánítást az sem indokolja, hogy egy nemrég megkötött orosz-ukrán megállapodásnak köszönhetően a két ország közötti, évekre visszanyúló elszámolási viták megismétlődésére kevesebb esély mutatkozik. Sőt, a projektgazdától származó információk alapján a legoptimistább becslések szerint is csak 2014-ben indul el minimum kapacitással, azaz 8 milliárd köbméterrel a gázszállítás, míg a maximális, 31 milliárd köbméter elérését 2024-re tervezik. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a projekt teljes élettartama 2055-2065-ig tart. Tekintettel a fentiekre, illetve arra, hogy a gázvezeték megépítése hosszú távra meghatározná az energiaellátási-struktúrát, a Természetvédők azt hangoztatják, hogy a projekt rövid távú érdekek mentén csupán egy szűk csoport érdekeit helyezi előtérbe.

Mindezen információk ellenére a volt kormány működésének utolsó napjaiban a beruházás kiemelt minősítéséről döntött, amely lecsökkenti a civil szervezetek és a telektulajdonosok érdekérvényesítési lehetőségeit. „A Nabucco gázvezeték megépítése visszavetné a klímaváltozás elleni küzdelmet, hiszen a fosszilis energiahordozókra való támaszkodást elmélyíti, miközben a külső függőséget, cseppet sem csökkenti. Emellett összehasonlíthatatlanul alulmarad – elsősorban a kis és közepes vállalkozások tekintetében – a hazai gazdaságélénkítés, a munkahelyteremtés és más hosszú távú előnyök kapcsán is az energiahatékonysági beruházásokkal szemben” - hangsúlyozta Fazekas László, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője. Éppen ezért az MTVSZ kéri a jelenlegi és különösen a következő kormányt, hogy a döntést gondolja át és a kiemelt beruházássá minősítést vonja vissza. 

Az MTVSZ Bajnai Gordon miniszterelnökhöz címzett levelét innen töltheti le.