Megjelent a MOL Éves Jelentésének első, zöldek által értelmezett, alternatív kivonata

Budapest, 2009. szeptember 21.: A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Közép-Kelet Európai Bankfigyelő Hálózat (Bankfigyelő) megjelentette első, alternatív éves jelentését a Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. (MOL) 2008-as tevékenységéről. A jelentés készítése során a szerzők elsősorban arra tették a hangsúlyt, hogy felhívják a figyelmet: a cégóriás a gyakorlati működése során nem szentel elegendő figyelmet saját környezetvédelmi és fenntarthatósági elveinek megvalósítására.


Az éves jelentés négy fő részből áll. Az első rész a vállalat kommunikációját, zöld szempontjait, törekvéseit, kihívásokra adott válaszait ismerteti. A következő részben a 2008-as évben, a vállalattal kapcsolatos, a médiában is megjelenő eseteket ismerhetjük meg, majd a harmadik részben az addig leírtak értékelése, a zöld javaslatok, meglátásai kapnak helyet. Az utolsó, befejező részben, mintegy kitekintésként a Horvát Nemzeti Olajtársaság (INA) működését értékelő anyag olvasható, ahhoz az olajtársasághoz kapcsolódóan, amelyben a MOL döntő többségi tulajdont szerzett 2008. során.

Néhány téma a jelentésből:
- Pilisi gázvezeték építése -- A 2008-ban a 100%-ban MOL tulajdonú FGSZ Rt. által épített gázvezeték építése körül több furcsaságot is találunk. Az MTVSZ véleménye szerint ez a vállalat legproblémásabb esete 2008-ban.
- OMV (Osztrák Nemzeti Olajvállalat) felvásárlási kísérlet -- A 2008-as év jelentős része a MOL -- OMV csatáról szólt, melyben végül az OMV maradt alul, de ennek ára több más területen is érezhető volt
- Yemeni szennyezés -- A még 2007-ben induló, de 2008-ra tovább folytatódó ügyben a MOL külföldi tevékenységét több támadás érte, leginkább a vállalat számlájára írt - több helyi lakoson észlelt - megbetegedések miatt.

"Terveink szerint, ez a kiadvány egy sorozat első része, amelyet szeretnénk minden évben, minden évről megjelentetni. Nyitottak vagyunk a vállalattal való kapcsolatra is, de nem célunk sem a cég zöldrefestése, sem véleményünk felpuhítása. Amennyiben a vállalat vezetése nyitott a civilek, a zöldek véleményére, akkor azt készek vagyunk akár személyes találkozók alkalmával is ismertetni." -- mondta Fazekas László, a Magyar Természetvédők Szövetsége bankfigyelő csoportjának programfelelőse, a MOL Alternatív Fenntarthatósági Jelentés szerzője.

A teljes anyag letölthető: innen

További nformáció:
Fazekas László, programfelelős, fazekas.laszlo@mtvsz.hu
Dóra Szilvia, kommunikációs vezető, dora.szilvia@mtvsz.hu