Ismét kukoricáznak velünk?

A Bizottság újra ránk kényszerítené a génmódosított kukoricát

Brüsszel-Budapest, 2009. január 22.: Az Európai Bizottság javaslatában két új génmódosított kukorica fajta termesztésének engedélyezését javasolta, miközben Európában egyre nőnek az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos aggodalmak. A Bizottság feloldaná a magyar, francia és görög termesztési tilalmat is. A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Greenpeace a Bizottság javaslatainak elutasítását követeli.
Egy szerdán az EU tagállamokhoz küldött levélben az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy engedélyezzék két rovarölő mérget termelő génmódosított kukorica fajta termesztését. Emellett arra kötelezné Magyarországot, Franciaországot és Görögországot, hogy oldják fel a Mon810-es génmódosított fajtacsoportra vonatkozó termesztési tilalmat.[1]

Az új termesztési engedélyekről a tagállamok februárban szavazhatnak majd, a jelenlegi magyar termesztési tilalom megtartásának kérdése pedig a környezetvédelmi miniszterek márciusi tanácsülésén kerül napirendre.

Egyszerűen nevetséges, amit a Bizottság művel – jelentette ki Helen Holder, a Föld Barátai Európa génmódosítás koordinátora. – Alig egy hónappal ezelőtt a környezetvédelmi miniszterek a génmódosítással kapcsolatos szabályozás jelentős szigorítását sürgették. A Bizottság maga is azt szorgalmazta, hogy elinduljon egy kétéves felülvizsgálat, a génmódosított növények biztonságának és környezeti hatásainak értékeléséről. Az uniós tagállamoknak el kell utasítaniuk ezeket a javaslatokat.

Decemberben a tagállamok az EU génmódosítással kapcsolatos jogszabályainak jelentős mértékű szigorítását követelték [2], többek között azt, hogy
– a növényvédőszert termelő génmódosított növényeket (Bt-növények) az Unió növényvédőszerekre vonatkozó jogszabályai alapján vizsgálják, ne csupán a génmódosított növényekre vonatkozó rendelkezéseket vegyék figyelembe;
– a következő 18 hónapban a génmódosított növények társadalmi-gazdasági hatásait is vizsgálják meg – ilyesmivel eddig egyáltalán nem foglalkoztak.

A magyar kormánynak - a két évvel ezelőtti helyzethez [3] hasonlóan - mindent meg kell tennie a Mon810-es kukorica hazai tilalmának fennmaradása érdekében – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai Magyarország programvezetője. –Európában a fogyasztók túlnyomó többsége elutasítja a génmódosított élelmiszereket, ezért csak akkor van esélyünk eladni a magyar mezőgazdasági termékeket az érzékeny európai piacon, ha nem termesztünk génmódosított kukoricát – fűzte hozzá az MTVSZ programvezetője.

A Mon810-es kukorica hazai termesztési tilalmát 2006 novemberében az Országgyűlés ötpárti konszenzussal elfogadott határozatban is megerősítette, így a kormányt a parlament is kötelezi a tilalom melletti kiállásra. - hangsúlyozta Tömöri Balázs, a Greenpeace Magyarország kampányfelelőse. - A magyar lakosság több, mint 70%-a ellenzi a génmódosított növények mezőgazdasági célú alkalmazását. Ezen felül az elmúlt időszakban született környezeti hatásvizsgálatok eredményei és táplálkozástani tanulmányok [4] is alátámasztják a tilalom indokoltságát. Felháborító, hogy az Európai Bizottság a nemzetek feletti biotechnológiai cégek érdekeit részesíti előnyben a tagállamoké helyett! - tette hozzá a Greenpeace kampányfelelőse.


Jegyzetek:

[1] A Bizottság azt javasolja, hogy
– engedélyezzék két rovarölő hatású mérget termelő (Bt) kukorica fajtacsoport, a Syngenta által kifejlesztett Bt11 és a Pioneer által előállított 1507 termesztését.
– oldják fel a Monsanto által kifejlesztett Mon810-es rovarölő mérget termelő (Bt) génmódosított kukorica fajtacsoport termesztési tilalmát három tagállamban.
[2] Environment Council Conclusions on GMOs, 2008. december 4.
[3] 2007. február 20-án a tagállamok minősített többséggel elvetették a Mon810-es kukorica magyarországi tilalmának feloldását szorgalmazó bizottsági javaslatot. https://mtvsz.hu/hirek_list.php?which=178
[4] Prof. Dr. Jürgen Zentek, a Bécsi Egyetem állatorvos-tudomány professzora által készített tanulmány
www.bmgfj.gv.at/cms/site/standard.html?channel=CH0810&doc=CMS1226492832306