Veszélyben az EU klíma csomagja – Magyarország a vesztes oldalon játszik


A Greenpeace Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország nemzetközi szervezeteikkel együtt erősen kritizálják az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának döntését az uniós klíma csomagról. A döntés ugyanis előjele lehet annak, hogy az EU kész felhígítani saját klíma csomagját és ehhez sajnos Magyarország is asszisztál.


A környezetvédők nehezményezik a Gazdasági Bizottság (ITRE) véleményét, amely szerint az országok kiválthatnák valódi kibocsátás-csökkentésüket azzal, hogy az Európai Bizottság által javasoltnál még több kvótát vásárolhatnának. Ha megvalósulna, hogy az országok a csökkentési vállalásuk akár 80%-át külső kvóta vásárlásával fedezhetnék, akkor szinte nem is kellene hazai szinten kibocsátást csökkenteniük: 2020-ra a nem-ipari kibocsátásokat mindössze 2%-kal kellene csökkenteniük a 2005-ös szintekhez képest.

Az ITRE bizottság olyan módosításokat is támogatott, amelyek alapján az EU államfők által már elfogadott 30%-os kibocsátás-csökkentési cél nem lépne automatikusan életbe akkor sem, ha a sokat emlegetett nemzetközi megállapodás létrejön. Sőt, a bizottság a vállalásokat nem teljesítő országok hatékony szankcionálására sem tett javaslatot. Az ITRE láthatólag enged az ipari lobbinak, amely a szükséges éghajlatvédelmi vállalások alól most ki akarna bújni, pedig sürgős érdek lenne a gazdaságok éghajlatbarát megújítása.

A Greenpeace, az MTVSZ és a WWF szerint, ha ezek lennének a végső uniós döntések, az aláásná az egész európai klímavédelmet és az Unió hitelességét tárgyalópartnerként. A szervezetek különösen nehezményezik a fenti vázolt folyamatok magyar vonatkozásait. Ugyanis annak ellenére, hogy itthon, ha lassan is, de halad az éghajlatvédelem ügye, számos esetben kell tapasztalnunk, hogy az uniós szintű tárgyalásokon a magyar álláspont sokszor lassítaná a folyamatokat, vagy éppen gyengítene az EU-s klíma csomagon. A Gazdasági Bizottság árnyék rapportőreként kulcsszerepet játszó magyar tagja is a szükséges éghajlatvédelemmel ellentétesen szavazott a kérdésekben.

A szervezetek emlékeztetik az Európai Parlamentet, hogy már számtalanszor elkötelezte magát az ambiciózus éghajlatvédelmi vállalások mellett, de ennek teljesen ellentmond a Gazdasági Bizottság múlt heti döntése. Ez abszurd, hiszen jövő tavasszal európai parlamenti választások lesznek, és az Eurobarometer felmérése egyértelművé tette, hogy az európai polgárok az eddigieknél jóval többet várnak a képviselőktől, döntéshozóktól. A zöldek felhívják a klíma csomag formálásában vezető bizottság szerepét betöltő Környezetvédelmi Bizottságot (ENVI), hogy terelje a helyes irányba a folyamatot.

Nemzetközi kampány a klíma csomagról (Climate Action Network Europe, Friends of the Earth Europe, Greenpeace és WWF): Time to Lead kampány