A környezetvédelmi miniszter is támogatja a klímatörvény létrejöttét


Budapest, 2008. szeptember 21.: Éghajlatriadó kampányának hatodik állomásán a budapesti Andrássy úton tájékoztatta az érdeklődőket és gyűjtötte az aláírásokat a Magyar Természetvédők Szövetsége az éghajlatvédelem ügyéért. Az Autómentes napon tartott rendezvényen Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter is elkötelezte magát a természetvédők által 2010-re szorgalmazott klímatörvény mellett.


A Magyar Természetvédők Szövetsége idén az ország 11 városába viszi el éghajlatvédelemről szóló utcai kiállítását és szórakoztató játékait. Az akciónapokon az ország legnagyobb képeslapján gyűjtik az aláírásokat a  klímatörvény mellett. A tegnapi budapesti Autómentes napon Szabó Imre miniszter és Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő is jelezte aláírásával, hogy szükségesnek tartják a klímatörvény megszületését.

Akciónapjainkon azt tapasztaljuk, hogy az emberek sokat tudnak az éghajlatváltozás hatásairól, igénylik a tájékoztatást, nagyon érdeklődőek és könnyen megértethető velük, hogy miért van szükség a klímatörvényre, így aláírásukkal sokan támogatták azt - mondta Dóra Szilvia, a Magyar Természetvédők Szövetségének kommunikációs vezetője.

A 31 országban lebonyolított Eurobarometer kutatás adatai szerint a magyarországi felnőtt lakosság körében a megkérdezettek 86%-a gondolja úgy, hogy a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás egy kiemelt figyelmet érdemlő probléma és csak 4%-uk mondja, hogy nem érdemel figyelmet. Az éghajlatvédelem kérdésében a magyarok a legkritikusabbak közé tartoznak, 86%-uk gondolja úgy, hogy az éghajlatvédelemért mi magunk sem teszünk eleget a hétköznapokban. Ezen is segíteni kívánnak a természetvédők. Az akciónapokon ingyenes kiadvány terjesztenek "Energiáról okosan - Energiahatékonysági tanácsok a mindennapokra" címmel. További hasznos információt találnak az érdeklődők a kampány weboldalán.

Letölthető képek az akciókról: itt, a fotógalériában