Bioüzemanyagok helyett az energiatakarékosság támogatását szorgalmazzák a természetvédők


Budapest, 2008. február 21.: Három miniszterhez intézett levelében szólította fel a kormányt a Magyar Természetvédők Szövetsége, hogy vesse el azt a tervet, amely a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében támogatná a bioüzemanyag üzemek létesítését. Ehelyett a természetvédők szerint inkább az energiatakarékossági beruházásokra kellene több forrást biztosítani.


Az elmúlt hónapokban számos nemzetközi intézmény és szakmai szervezet figyelmeztetett a bioüzemanyagok társadalmi, gazdasági és környezeti kockázataira. Az ENSZ-től a Nemzetközi Valutaalapig nagyon sokan hívták fel a figyelmet arra, hogy a bioüzemanyagok iránt megnövekedett kereslet következtében az elmúlt év során ugrásszerűen megnőtt az élelmiszerek és a takarmányok ára. Ezen felül ma már a bioüzemanyagok éghajlatunkra gyakorolt kedvező hatása is kérdésessé vált és egyéb környezeti károkra is fény derült.

A bioüzemanyagok termelése miatt bekövetkező társadalmi és környezeti károk miatt a Magyar Természetvédők Szövetsége levélben fordult a téma iránt felelős Gráf József földművelési és vidékfejlesztési, Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési, valamint Fodor Gábor, környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez. A levélben a természetvédők arra szólították fel a kormányt, hogy vesse el azt a tervet, amely a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében támogatná a bioüzemanyag üzemek létesítését. Ehelyett szerintük inkább az energiatakarékossági beruházásokra kellene több forrást biztosítani.

"A bioüzemanyagok erőltetése társadalmi és környezeti szempontból is veszélyes. Ma már minden mérvadó intézmény szakértői - a Magyar Nemzeti Banktól a Nemzetközi Valutaalapig - elismerik, hogy a bioüzemanyag-termelés felfutása gerjeszti az élelmiszerárak rohamos emelkedését. Ezért felelőtlenség lenne, ha ezt a káros tevékenységet még támogatná is a kormányt" - emelte ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

"A piaci szereplők önmagukban is képesek produkálni az EU célkitűzésekben előírásként szereplő bioüzemanyag mennyiséget. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor az Európai Unió támogatási irányelvei szerint ezeket a tevékenységeket nem is lehet támogatni"- tette hozzá Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke.

"A döntéshozóknak végre figyelembe kellene venniük a bioüzemanyagok kapcsán az elmúlt hónapokban felmerült figyelmeztetéseket és végre egyértelműen el kellene vetni a bioüzemanyag üzemek létesítésének támogatását. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében rendelkezésre álló forrásokból inkább az energiatakarékossági beruházásokra kellene több forrást biztosítani, mert azok sokkal hatékonyabb és olcsóbb megoldást nyújtanának mind az energiaproblémák, mind az üvegházhatás megoldásában" - összegezte Farkas István.

Az MTVSZ levele a minisztereknek:
KEOP - bioüzemanyagok helyett az energiatakarékosság