A biomassza helyett az energiatakarékosságot támogassák!


Budapest, 2007. szeptember 27.: Az energianövények termesztésének és felhasználásának támogatása helyett az energiatakarékossági és energiahatékonysági beruházások támogatását kellene előtérbe helyezni – hangsúlyozta a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) a Magyar Tudományos Akadémián, a biomassza lehetőségeiről és kockázatairól szóló konferencián.


A biomassza energetikai célú felhasználásának, ezen belül elsősorban a bioüzemanyagok előállításának és felhasználásának környezeti és társadalmi kockázataira figyelmeztetett a mai rendezvényen tartott sajtótájékoztatón a Magyar Természetvédők Szövetsége.

Bár sokan úgy gondolják, hogy az éghajlatváltozással szembeni fellépésben, vagy külföldi energiafüggőségünk enyhítésében kiutat jelenthet a biomasszából kinyerhető energia, főleg a bioüzemanyagok előállítása, gondos elemzések azt mutatják, hogy alkalmazásukkal sokkal több kárt okozhatunk – említette dr. Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet igazgatója, MTVSZ szakértő. Ezért sürgeti a Magyar Természetvédők Szövetsége a biomassza stratégia mielőbbi elkészültét, amely korlátozza a kapacitásokat és így biztosítja a biomassza ésszerű szintű felhasználását.

Az elmúlt hetekben számos elemzés figyelmeztetett ezekre a veszélyekre: alig két hete került napvilágra a neves nemzetközi szervezet, az OECD számára készült tanulmány[1], amely szerint meg kellene szüntetni a bioüzemanyagok előállításának támogatását, mert jelentős élelmiszerár-emelkedést okoz és környezeti hatásai akár még a benzinnél és a dízelnél is rosszabbak lehetnek.  A bioüzemanyag-termelés felfutásának az élelmiszerárak emelkedésére gyakorolt hatását kiemelte két, a közelmúltban a Pénzügyminisztérium valamint a Magyar Nemzeti Bank által készített elemzés is. [2,3].

Ezen felül figyelmet érdemel a Nobel-díjas Paul Crutzen vezetésével készült tanulmány is, amely szerint a bioüzemanyagok előállítása és elégetése nemhogy csökkentené a légkörbe kijutó üvegházhatású gázok mennyiségét, de éppenséggel növeli azt.[4] Eredményeik szerint ugyanis a bioüzemanyagokhoz felhasznált növények termesztése során kétszer annyi dinitrogén-oxid kerül ki a levegőbe, mint az korábban gondolták – tette hozzá Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

A megújuló energiaforrások nem szolgálhatják egy növekvő energiaigény kielégítését, ehelyett a teljes energiafelhasználás csökkentésére van szükség! Ehhez az energiatakarékossági és energiahatékonysági lépéseket kell ösztönözni, amelyek környezeti szempontból is elfogadhatóbbak, és gazdaságilag is hatékonyabbak – összegezte Farkas István, az MTVSZ ügyvezető elnöke.



Jegyzetek:
[1] Az OECD a fejlett ipari országokat tömörítő nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet. Round Table on Sustainable Development: BIOFUELS: IS THE CURE WORSE THAN THE DISEASE?
OECD tanulmány letölthető innen
[2] Jelentés az infláció alakulásáról (2007. augusztus), jelentés letölthető innen
[3] Tájékoztató a gazdasági és pénzügyi folyamatokról, letölthető
[4] Chemistry World, 2007. szeptember. Összefoglaló