A megújuló energia stratégia hozzon megújulást!


Budapest, 2007. augusztus. 29.: A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a gazdasági minisztérium által készített megújuló energia stratégia jelenlegi formájában még nem képes a szükséges változtatásokat elindítani.


A Szövetség által a GKM-hez benyújtott vélemény [1] hangsúlyozza, hogy a stratégia tervezésének együtt kell zajlania a teljes energiarendszer átalakításával. Alapvető fontosságú, hogy csökkentsük a ország energia felhasználását, és csak a fennmaradó energiaigény kielégítésében  biztosítsunk egyre több teret a megújuló energiaforrásoknak. Ennek hiányában csak öncélúan növelnénk a megújulók arányát és fokoznánk az éghajlatváltozást – hangsúlyozta Farkas István, az MTVSZ ügyvezető elnöke

Örvendetes módon az anyagban megjelenik, hogy a nem megújuló energiaforrások (szén, kőolaj, földgáz, atomenergia) versenyképességnél figyelembe kell venni azok külső, környezeti (externális) költségeit. Ha a teljes költséget tükrözné azok ára, akkor a megújulók elterjesztésére nem kellene állami forrásokat bevezetni.
A jelenlegi energiarendszerben a nem megújuló energiaforrások externális költségei és a megújulók versenybe hozása is a társadalomra ró terhet, ezért is szükséges a mai rendszert átalakítani  – mondta Botár Alexa, az MTVSZ programvezetője.

A Magyar Természetvédők Szövetsége kifogásolja, hogy a tervezet erősen biomassza-centrikus, ennek környezeti és társadalmi kockázataira [2,3]  már korábban is felhívtuk a figyelmet – jelentette ki Botár Alexa.

További információ:

Botár Alexa, MTVSZ, tel.: (1)216-7297, mobil: (20)931-5043
Fidrich Róbert, MTVSZ: tel.: (1)216-7297, mobil: (70)2-715-715



Jegyzetek:

[1] Az MTVSZ által benyújtott vélemény letölthető: MTVSz vélemény a megújuló stratégiáról
[2] A bioüzemanyagok átgondolatlan támogatása az igazi oka a takarmányárak növekedésének: letölthető MTVSZ-levél
[3]  l. Biomassza-dilemma című MTVSZ kiadvány