Shell, takarítsd fel! - utcai demonstráció


Budapest, 2007. február 1. – A Shell ma jelenti be 2006. évi, várhatóan rekordnagyságú nyereségét. Ezzel egy időben a Magyar Természetvédők Szövetsége arra szólítja fel a Shell-t, hogy nyereségét az általa okozott károk enyhítésére használja fel és tegyen lépéseket a további károk megakadályozására.


Fotógaléria az akcióról

A Magyar Természetvédők Szövetsége csatlakozva a Föld Barátai nemzetközi környezetvédő szervezet kampányához, egy budapesti Shell benzinkútnál szervezett demonstrációval szólítja fel a Shell magyarországi vállalatát, hogy járuljon hozzá a károk enyhítéséhez.
A Föld Barátai szervezet ez alkalommal egy tanulmányt publikált, amely a Shell kilenc környezetpusztító beruházását vizsgálja meg és tesz konkrét javaslatokat a környezetben és a helyi közösségekben tett károk helyreállítására. A nemzetközi környezetvédő szervezet Hollandiában és Angliában közel 7000 ember aláírásával fizetett hirdetéseket jelentetett meg, hogy rávegye a Shell-t a felelősségteljes viselkedésre.

A Shell 2005-ben 5 000 milliárd forint nyereségre tett szert. Forgalma közel 80 000 milliárd forint volt, mely Magyarország bruttó nemzeti össztermékének közel négyszerese. Az olajóriás erre a profitra többek között a globalizáció kihasználásával, a beruházásaikkal érintett emberek és környezet kizsákmányolásával tett szert. Az említett tanulmány a Shell kilenc beruházását elemzi négy kontinensen, ahol a környezet, a helyi közösségek és az emberek egészsége súlyosan károsodott.

Nigériában az olajkitermelés során évente 600 millió köbméter gáz elégetése okoz súlyos egészségügyi gondokat és járul hozzá jelentős mértékben az éghajlatváltozáshoz. Az égetésnek már 20 éve próbálnak a hatóságok is véget vetni, ennek költsége 1,55 milliárd dollár lenne. A Nigériai Parlament és Legfelsőbb Bíróság a Shell-t 1,5 milliárd dollár kártérítés megfizetésére kötelezte a leginkább érintett közösségek részére a környezeti károk miatt.

Írországban a Shell egy tengeri olajfúrótornyot, olajfinomítót, és közel 100 km magasnyomású olajvezetéket akar építeni védett területeken, farmokon és mocsaras területeken keresztül. Ezt erőteljes lakossági tiltakozás kíséri, melyek miatt már több embert letartóztattak. A finomítóban keletkezett veszélyes hulladékot pedig egy helyi öbölben kívánják lerakni. A környezeti károk és kockázatok csökkentése érdekében az olajat a tengeren kellene a Shell-nek finomítani, mely a helyi lakosságnak is elfogadható, ennek költsége 736 millió dollár.

A apartheid rendszer alatt épült a dél-afrikai Durbanban található olajfinomító, melynek közvetlen közelében három, többségében négerek lakta település található. A Shell elismerte, hogy egyéb hasonló létesítményeihez képest ez sokkal rosszabb állapotban van, és ellenőrzési rendszere is gyengébb. Ezért sűrűn előfordulnak robbanások, tűzesetek az olajfinomítóban és mindennaposak az olajszivárgások a lakott területek alatt vezető olajvezetékekből. A helyi lakosság az olajfinomító áthelyezését követeli, melynek költsége milliárd dollár lenne.

Az okozott kár mértéke, és a jövőbeni hasonló esetek megakadályozása csak a tanulmány által vizsgált 9 beruházás esetében is meghaladja a 20 milliárd dollárt. Miközben a Shell környezetbarát vállalatnak próbálja magát feltüntetni, a tevékenysége és a számok mást mutatnak. Míg megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kutatásokra évente mindössze 200 millió dollárt fordít, új olaj és gázlelőhelyek felkutatására ennek hatvanszorosát.

Dr. Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke elmondta: A Shell óriási nyereségét a környezet és a helyi lakosok károsítása árán éri el. Mi a kifizetetlen számlákat képviseljük. Ha a Shell Hungary komolyan gondolja a fenntartható fejlődés elvét, akkor tennie kell azért, hogy a Shell elismerje a felelősségét a károkért és helyrehozza azokat.

Elfogadhatatlan a Shell viselkedése. Míg magát komoly reklámmal próbálja környezetbarátnak és felelősségteljesnek mutatni, a valóság teljesen más. A multinacionális vállalatok vezetői jogi felelősséggel kell tartozzanak cégük tevékenységéért - tette hozzá Éger Ákos a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

További információ:
Éger Ákos, programvezető, Magyar Természetvédők Szövetsége, tel.:1/216-7297,akos@mtvsz.hu

Megjegyzés:
A tanulmány letölthető:
http://www.foei.org/publications/pdfs/mdshellh.pdf

Háttéranyag

9 példa a Shell felelőtlen viselkedésére


(Eset    Probléma, helyi közösségek által követelt lépések (becsült költség) )   
1. Nigéria, Niger-delta    Nigériában a SHELL gázégetése okoz súlyos egészségügyi gondokat és járul hozzá jelentős mértékben az éghajlatváltozáshoz. Évente 600 millió köbméter gázt éget el a Shell, amely Afrika egész évi gázfelhasználásának a 40 százaléka. A gázégetést az olajkitermelés során alkalmazzák, mikor az olajat kívánják kinyerni és a „felesleges” gázt elégetik. Európában ez a technológia gyakorlatilag nem létezik, a gázt felhasználják, vagy visszajuttatják a földbe. A Niger-delta a világ öt leginkább olajszennyezett régiójának egyike. Az elmúlt 50 évben kb. 1,5 millió tonna olaj ömlött ki, többek között emberi hibák és az elöregedett csővezetékek miatt. A Nigériai Parlament és Legfelsőbb Bíróság a Shell-t 1,5 milliárd dollár kártérítés megfizetésére kötelezte a leginkább érintett Ijaw közösség részére.
·    Az olaj kiömlések ártalmatlanítása és kártalanítás (legalább 10 milliárd dollár)
·    Gázégetés megszüntetése (1,55 milliárd dollár)
·    Közösségek kártalanítása (1,5 milliárd dollár)   
  
2. Dél-Afrikai Köztársaság, Durban    A apartheid rendszer alatt épült durbani olajfinomító közvetlen közelében három, többségében négerek lakta település található. A Shell elismerte, hogy összehasonlítva egy hasonló dániai olajfinomítóval, az ellenőrző rendszerek jóval rosszabbak. Ennek és a felújítások elmaradásának következtében a környék nagy mértékben szennyezett. Sűrűn előfordulnak robbanások, tűzesetek az olajfinomítóban és mindennaposak az olajszivárgások a lakott területek alatt vezető olajvezetékekből. A szennyezettség mértékét és a káros anyag kibocsátás adatait a Shell nem teszi elérhetővé a lakosság számára. Egyes problémákat a Shell is elismert már, de ezt nem követték tettek.
·    Új olajfinomító építése (kb. 6 milliárd dollár)
·    Szennyezések felszámolása (nincs adat)
·    Kórház nyitása (nincs adat)
·    Átlátható működés megteremtése (nincs adat)    
 
3. Írország, Mayo Megye    A Shell az írországi Mayo Megye partjaitól 80 kilométerre épít egy olajfúrótornyot, a kinyert olajat pedig egy magasnyomású vezetéken a parttól 9 kilométerre lévő olajfinomítóban kívánja feldolgozni. Ez lenne a világ ilyen típusú leghosszabb magasnyomású vezetéke, mely helyi farmokon és védett területeken haladna keresztül. Az olajfinomítóból származó veszélyes hulladékot egy helyi, szintén védett öbölbe juttatnák. Az olajfinomító egy mocsaras területen épülne. A beruházás, melyet a helyi lakosok bevonása nélkül kezdtek el megvalósítani, nagy ellenállást váltott ki. Többször a rendőrséget kellett bevetni, hogy az építkezés folytatódhasson. A helyiek azt szeretnék, hogy az olajat a tengeren dolgozzák fel, és ne nagynyomású vezetéken érkezzen a szárazföldre.
·    Tengeri olajfinomító építése és üzemeltetése (736 millió dollár)    
 
4. Fülöp-szigetek, Manila    Manilában a Shell raktára egy sűrűn lakott terület közepén található, számos iskola, egyetem mellett. A lakosság nyomására a hatóságok megpróbálták a raktár áthelyezését elérni, de ez a Shell korrupciógyanús ellenállásán megbukott. Egészségügyi vizsgálatok számos egészségkárosodást észleltek a lakosság többségénél. A raktár nem teljesíti a hatályos jogszabályi követelményeket sem.
·    Olaj elosztó központ áthelyezése (nincs adat)
·    Hatályos jogszabályoknak megfelelő működés (nincs adat)    
 
5. Brazília, Sao Paolo    Brazíliai Sao Paoloban a bíróságnak kellett felszólítania a Shell-t, hogy hagyjon fel veszélyes hulladékának lerakásával és ártalmatlanítsa az elszennyezett talajt. A Shell eddig ezt nem tette meg. A veszélyes hulladék pedig elszennyezte a talajt és a kutakat, ennek következtében a helyi lakosok vérében is nagy mennyiségű nehézfémet találtak, a halálozási arány 50 %-kal magasabb. A helyi hatóságok is szükségesek látják az érintett lakosság átköltözését, mert a környezet annyira szennyezett.
·    Lakosság átköltöztetése (350 millió dollár)
·    Szennyezett terület lezárása és ártalmatlanítása (nincs adat)
     
6. Holland Antillák, Curacao    Holland-Antillákon a Shell jogi trükkökkel szabadult meg 70 éve üzemeltetett olajfinomítójától egy dollárért, nem vállalva felelősséget a hátrahagyott súlyos környezeti károkért. A finomító környezetében élők közül minden tizedik ember szenved valamilyen légzőszervi megbetegedésben. Az eladás évében, 1985-ben egy vizsgálat szerint a lakosság 12,5 százaléka szenvedett egészségkárosodást az olajfinomító működése következtében. A szigetet körülvevő vizek teljesen elszennyeződtek. Egy öbölben például 800 000 m3 aszfaltot helyezett el a Shell.
·    Olajfinomító lebontása és terület megtisztítása (400 millió dollár)
·    Aszfalt tó megtisztítása (70-110 millió dollár)      

7. USA, Louisiana, Norco, Coastal    A Shell Norcoban lévő gyára a szegénytelepek közvetlen közelében található. A helyi lakosoknak 2002-ben sikerült megegyezni a vállalattal, hogy állja az átköltöztetésük költségeit, de az egészségügyi problémákban való felelősségét nem ismerte el. A gyár működésére jellemző, hogy 1998 és 1999 között 66 baleset történ, havonta 3, mely környezetszennyezéssel járt. Egy 1997-ben készült felmérés szerint, a gyerekek 34 %-a küzd asztmával.
·    Egészségügyi hatásvizsgálat készítése (300 ezer dollár) - Norco
·    Egészségügyi alap létrehozása (250 000 dollár) - Norco
·    Kibocsátás ellenőrzése (500 000 dollár) - Norco
·    Zárt körű gáz terminál kialakítása (évi 20-40 millió dollár) – Coastal    
 
8. Barbados    A Shell 25 éve egy 10 km hosszú kerozint szállító vezetéket épített barbadosi farmerek földjén keresztül. Azóta a vezeték két alkalommal robbant fel és legalább 17 alkalommal repedt el, melyek során több mint 1 millió liter kerozin került a talajba, talajvízbe és így az öntöző kutakba. A hatóságok 2003-ban a vezetéket lezárták, de a Shell nem hajlandó megfelelő mértékű kárpótlást fizetni a farmereknek.
·    Független környezetvédelmi vizsgálat lefolytatása (500 ezer dollár)
·    Szennyezések felszámolása (nincs adat)
·    Gazdálkodók kártalanítása (nincs adat)      

9. Oroszország, Szahalin-szigetek    A Shell több más vállalattal közösen a Szahalin-szigeteknél a világ jelenleg legnagyobb olaj- és gázipari beruházását hajtja végre. A sziget és környéke természeti értékekben rendkívül gazdag. A beruházás számos kipusztulással fenyegetett fajt érint negatívan, köztük a már csak 100 példányban élő nyugat-csendes-óceáni szürke bálnát. A Shell a bálnák kizárólagos táplálkozási területe mellett épít 2 tengeri fúrótornyot és 800 km hosszú olaj és gázvezetéket, mely a sziget több száz patak és folyómedrét szeli keresztül, melyek a lazacok fontos élőhelyei. A beruházás veszélyezteti a helyi halászatból élő lakosok megélhetését is.
·    Környezeti károk helyreállítása (legalább 375,6 millió dollár)
·    Helyi földtulajdonosok kártalanítása (nincs adat)
·    Megfelelő környezeti és szociális hatásvizsgálat lefolytatása (nincs adat)
·    Környezeti adatok nyilvánossága (nincs adat)
·    Csővezetékek útjának újratervezése (nincs adat)
·    Olaj kiömlés megelőzés és ártalmatlanítási terv készítése (nincs adat)
·    Fúrótornyok helyének áthelyezése (nincs adat)
·    Tönkretett utak felújítása (nincs adat)