Pofon az aranybánya cégnek

Még nem engedélyezhetik a verespataki aranybányát!

Budapest, 2006. október 27. Magyar és román civil szervezetek nyomásának hatására, a gyulafehérvári környezetvédelmi hatóság közzé tett egy határozatot, amely lényegesen megváltoztatja a verespataki aranybánya engedélyezési folyamatát.
A héten kiadott sajtóközleményében a román hatóság jelezte, hogy kötelezi a beruházó kanadai céget az érintett bányaterület területrendezési terve stratégiai környezeti vizsgálatának elvégzésére, amit mindeddig megpróbált elkerülni a bányacég. A folyamatba kötelesek lesznek bevonni a környező érintett országokat is, ami újabb lakossági fórumokat is jelenthet.


2006. szeptember 20-án román környezetvédelmi hatóságok úgy döntöttek, jóváhagyják az RMGC kérelmére Verespatak területrendezési terveit anélkül, hogy a cég elvégezte volna az ilyenkor európai jogszabályok által előírt stratégiai környezeti vizsgálatot (Strategic Environmental Assessment, SEA). A SEA irányelv Romániában már 2004. decembere óta érvényben van, így a román hatóságok döntése egyértelműen megsértette ezt az irányelvet. Szeptember végén 17 romániai civil szervezet, valamint a Greenpeace, a Védegylet és a Magyar Természetvédők Szövetsége is levélben követelte a román, magyar és európai uniós hatóságoktól, hogy vonják vissza az uniós jogszabályba ütköző döntést, amely az egyik fontos engedély az aranybánya megnyitásához.
 
A területrendezési engedélyek visszavonása, és a stratégia környezeti vizsgálatra kötelezés legkevesebb egy évvel halaszthatja el az aranybánya engedélyezési folyamatát. Ez óriási pluszköltségeket jelent a cég számára, valamint egyértelművé teszi, hogy megbukott a kanadai cég azon reménye, miszerint az aranybánya projektet Románia Uniós csatlakozása előtt engedélyeztethetik. A stratégiai környezeti vizsgálat legalább ugyanolyan hosszú és bonyolult folyamat, mint az aranybánya 2004 decemberében elindított hatásvizsgálati eljárása, amelynek keretében lakossági fórumokat tartottak augusztus végén Magyarországon is. Amíg az RMGC el nem végzi ezt a vizsgálatot, nem kaphatja meg a környezeti engedélyt az arany kitermeléséhez.

 „Ez az eset is bizonyíték arra, hogy az Európai Unió és Magyarország igenis képes hatást gyakorolni a román eseményekre, így megakadályozhatók a háttérben zajló illegális tevékenységek a bánya engedélyezésével kapcsolatban .-mutatott rá  Nemes Noémi, a Greenpeace kampányfelelőse.

 „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a román hatóságok a jelek szerint ha lassan is, de közelítik az engedélyezési eljárást az Unió kívánalmaihoz. Ez biztató jel a későbbi döntések tekintetében is” – mondta Jávor Benedek, a Védegylet szóvivője.

„Fontos megjegyezni, hogy ezzel a döntéssel Verespatak és Magyarország is időt nyert, újabb esélyt kapott, s a stratégiai környezeti vizsgálattal újabb, nem várt akadályok elé állíthatjuk a beruházót. Már a cég által benyújtott környezeti hatástanulmány alapján sem volna szabad megadni a környezetvédelmi engedélyt, de a stratégiai hatásvizsgálat további lehetőséget biztosít a beruházás megakadályozására” – tette hozzá Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

További információk:
Fidrich Róbert, MTVSZ (mobil: 06 70 2 715 715)