Áll az alku? Klíma- fogadás Persányi Miklóssal


2006. szeptember 22. Budapest: Kezdetét vette a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz) Klíma-fogadás akciója. Az akció keretében az MTvSz, a Zöld Kör és a CSEMETE Egyesület segítségével három iskola diákjai fogadtak a környezetvédelmi miniszterrel, hogy a tanév végéig nyolc százalékkal csökkentik üvegházgáz-kibocsátásukat. Amennyiben a gyerekek megnyerik a fogadást, Persányi Miklós hetente egyszer gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel jár.


A szervezők a Magyar Természettudományi Múzeum előtt egy 9 méter magas óriás dinoszauruszt állítottak fel, amely az éghajlatváltozásért felelős iparágakat jelképezi.
Az épületben a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a szegedi Tömörkény István Gimnázium diákjai a mai és elkövetkező generációk egészségének és biztonságának védelme, a természeti értékek megőrzése, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, valamint az energiatakarékosság mellett elkötelezve magukat a Magyar Természetvédők Szövetsége segítségével fogadást kötöttek Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel.

A sikeres nemzetközi tapasztalatokon alapuló akció egy tanév végéig tartó klíma-energia program, amely izgalmas feladatokkal motiválja a középiskolai diákokat. Lényege, hogy az iskolák fogadnak a környezetvédelmi miniszterrel: a tanév végéig 8 százalékkal csökkentik üvegházgáz-kibocsátásukat. Ehhez különböző, játékos energia-takarékossági és energia-hatékonyság növelő feladatokat kell végrehajtaniuk. Ha a gyerekek nyerik meg a fogadást, cserébe a környezetvédelmi miniszter végrehajtja vállalását.
 
Persányi Miklós vállalta, hogy amennyiben az iskolák teljesítik a megállapodásban kitűzött célt, akkor hetente egy alkalommal programjára gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel megy el, és nem használja hivatali gépkocsiját. Kikapcsolja a Tv-, videó-készülékén a stand-by állapotot, és inkább mindig újraindítja. Üdítő és ásványvíz helyett csapvizet iszik. A minisztérium gépkocsi állományából elad 23 autót, illetve a KvVM-ben palackok, szénsavas italok helyett vizes kancsók használatát írja elő.
Emellett továbbra is határozottan kiáll a klímaváltozás okainak megszüntetése érdekében a magyar kormányzatban és a nemzetközi politikában egyaránt.

Az éghajlatváltozás globális probléma, de a hatékony tájékoztatás, az éghajlat-tudatosságra nevelés közösségi, helyi szinten kezdődik. A jövő generáció számára egy ilyen közösség az iskola, ahol a gyerekek tanárok és más szakértők segítségével megismerhetik éghajlatváltozás problémáját és az üvegházgáz kibocsátás-csökkentés fontosságát. A Fogadás ezt célozza, mellyel reméljük, hogy a társadalom klíma-tudatossága is nő – mondta Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.
2000-ben 16 ország 88 iskolája vett részt a The Bet elnevezésű kampányban, ahol a gyerekek Margot Wallström akkori környezetvédelmi biztossal szemben megnyerték a fogadást, aki ennek következtében egy hónapon keresztül kerékpárral járt dolgozni.
A nagysikerű akcióra való tekintettel döntött úgy a Magyar Természetvédők Szövetsége és két tagszervezete (Zöld Kör, CSEMETE Egyesület), hogy e kiváló környezeti nevelési akciót Magyarországon is elindítja, Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter és 3 középiskola önkéntes részvételével. Jövőre szeretnénk a kampányt szélesebb körben meghirdetni és minden érdeklődő iskola számára hozzáférhetővé tenni – emelte ki Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlati programvezetője.

Fontosnak tartom, hogy osztálytársaimmal együtt részt vehetünk ebben az akcióban és egyszerű tanácsokat kapunk, hogyan járulhatunk mi is hozzá az éghajlat védelméhez. Tapasztalatainkat megosztjuk családjainkkal és barátainkkal is – ígérte az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola egyik diákja.


További információ:
Botár Alexa, éghajlati programvezető, Magyar Természetvédők Szövetsége, tel: 20/931-5043, email: alexa@mtvsz.hu