Génmódosítás-mentes övezet lett a Dél-Dunántúli Régió!

2005.12.22.

Pécs, 2005. december 22. - Mai ülésén a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tamács úgy döntött, hogy a régió területét génmódosítás-mentes övezetté nyilvánítja. Ezzel a Dél-Dunántúl lett a második hazai génmódosítás-mentes régió. [1]

A régió génmódosítás-mentes övezetté nyilvánítása összhangban van a térség fejlesztési stratégiájában „ökorégió” célkitûzésként szereplõ elképzelésekkel, valamint azzal, hogy Pécs „ökováros” szeretne lenni – jelentette ki a mai döntést kommentálva Pánovics Attila, a Dél-dunántúli Regionális Civil Fórum elnöke. Ezzel a döntéssel ez a régió lett hazánkban a második, Európában a 165. génmódosítás-mentes régió. Mint ismeretes, hazánkban elsõként 2005 februárjában a Nyugat-Dunántúli Régió hozott döntést a térség génmódosítás-mentességérõl.

 

 
Miközben az Európai Bizottság – részben az Egyesült Államok és a biotechnológiai cégek által a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) keresztül gyakorolt nyomás hatására – újabb és újabb génmódosított fajták forgalmazását és termesztését engedélyezi, az európai régiók és önkormányzatok alulról jövõ kezdeményezésekkel próbálják kiszorítani területükrõl a génmódosított növényeket – mondta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédõk Szövetségének programvezetõje. Létrehozták a génmódosítás-mentes övezetek európai hálózatát, amelyhez eddig 165 régió, 4500 önkormányzat és kistelepülés csatlakozott. [2]
 
 
 
Az európai lakosság több mint 70 százaléka ellenzi a génmódosított élelmiszereket. Az európai kutatások azt mutatják, hogy minél tájékozottabbak a fogyasztók a génmódosítás egészségügyi, ökológiai és gazdasági kockázataival kapcsolatban, annál nagyobb mértékben utasítják azt el. Ezen felül hazánknak gazdasági érdeke is, hogy ne termesszünk génmódosított növényeket. Az érzékeny európai piacon ugyanis csak akkor van esélyünk eladni a magyar mezõgazdasági termékeket, ha garantálni tudjuk azok génmódosítás-mentességét. Ezért nagy jelentõségû a Dél-Dunántúli Régió génmódosítás-mentes övezetté nyilvánításáról hozott mai döntés – tette hozzá Pánovics Attila, akinek kulcsfontosságú szerepe volt a határozat elõkészítésében.
 
 
További információk:

Pánovics Attila, Pécsi Zöld Kör, mobil: 30/366-5639
Fidrich Róbert, MTVSZ, tel: 216-7297, mobil: 20/378-6683

Jegyzetek:

[1] Az elfogadott határozat megtalálható a mellékletben.
[2] www.gmofree-europe.org

Melléklet

A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által elfogadott határozat

A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, felismerve, hogy

– a mezõgazdasági növények genetikai módosítása és ezen növények termesztése rendkívül összetett kérdés, amely számos jogi, gazdasági, társadalmi és etikai problémát vet fel;
– a széles körben elismert elõvigyázatosság elvét kell alkalmazni, amíg megnyugtató válaszok nem születnek ezekre a kérdésekre;
– a Dél-dunántúli Régió kedvezõ mezõgazdasági adottságai miatt indokolatlan a genetikailag módosított növények termesztése a régióban;
– a felmérések szerint a fogyasztók nagy többsége elutasítja a genetikailag módosított növényekbõl készült élelmiszerek fogyasztását;
– a genetikailag módosított növények szabad földön történõ termesztésének elutasítása nem jelenti az ezzel összefüggõ kutatás és fejlesztés tiltását;
a Dél-dunántúli Régiót, ameddig a fent említett bizonytalanságok fennállnak, a genetikailag módosított növényektõl és a belõlük készült élelmiszerektõl és takarmányoktól mentesnek nyilvánítja.

A Tanács ezért elkötelezi magát az alábbiak mellett:
– GM-mentes övezetté nyilvánítja a Dél-dunántúli Régiót;
– GM-mentes politikát követ az általa nyújtott szolgáltatások kialakítása során;
– Minden lehetséges eszközzel elõsegíti a GM-növényeket nem használó mezõgazdasági rendszerek erõsödését és fejlõdését;
– Figyelemmel kíséri a GM-növények kibocsátására és forgalomba hozatalára kiadott engedélytervezeteket.

A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács kéréssel él a Régió önkormányzatai, agrár- és más gazdasági szervezetei és szereplõi felé , hogy saját hatáskörükben tegyék meg a határozattal összhangban lévõ lépéseket.

A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tájékoztatja döntésérõl Magyarország többi régióját a TERET keretein belül, és kezdeményezi, hogy a GM-témában tegyenek a Dél-Dunántúlhoz hasonló lépéseket.

A határozat végrehajtását és a kitûzött célok megvalósulását a Dél-dunántúli Regionális Civil Fórum kíséri figyelemmel.

Pécs, 2005. december 22.