Túl a hulladékhegyen

Túl a hulladékhegyen

2018 januárjában Budapest és Pest megye mintegy 200 csapatának 1000 általános iskolás diákja döntött úgy, hogy belevág a Magyar Természetvédők Szövetsége „Túl a hulladékhegyen” elnevezésű vetélkedőjébe, melynek döntőjét 2018. március 27-én rendeztük meg a négy legjobb csapat részvételével.  A vetélkedő története szerint három iskolás a folyóparton egy beteg vidrára talált, a résztvevő csapatoknak pedig fel kellett deríteniük a vidra betegségének okát, nyomozniuk kellett a folyópart elszennyezésének okai után, fel kellett számolniuk azt, sőt újrahasznált anyagokból vidraszállítót kellett eszkábálniuk az immár meggyógyult állat visszaengedéséhez. Végül eredményeiket – azaz a „Túl a hulladékhegyen” tapasztalatait – a diákcsapatok egyéni módon mutatták be iskolatársaiknak és környezetüknek.

Gratulálunk a helyezett csapatoknak!


1. helyezett: Hulladékmentők csapat – Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola

2. helyezett: Ecetes tojások – Budapest XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskola

3. helyezett: Szemétszedő rókák – Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola

4. helyezett: Zöldcsapat Vác – Váci Petőfi Sándor Általános Iskola

 

A vetélkedőhöz kapcsolódó letölthető anyagok:

A vetélkedő felhívása

I. forduló feladatlap és megoldólap.

II. forduló feladatlap és megoldólap.



 

A projekt a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósul meg.

www.szelektalok.hu