KörnyezetBarátok versenyfelhívás

A Magyar Természetvédők Szövetsége KörnyezetBarátok címmel, 3 fordulós környezeti nevelési vetélkedőt hirdet budapesti iskolák, felső tagozatos diákjaiból álló 5 fős csapatai számára.

A vetélkedő 2019. január 28-tól 2019. március 29-ig tart.

A jelentkezési határidőt: 2019. február 4-ig meghosszabbítottuk!



A vetélkedő témája

A vetélkedő célja, hogy a résztvevő diákok megismerjék a hulladékmegelőzés és hulladékgazdálkodás jelentőségét, a hulladék keletkezés, szelektív gyűjtés és újrahasználat összefüggéseit, felismerjék saját felelősségüket és azt, hogy ők maguk mit tehetnek.

A vetélkedő során a csapatokat változatos, kreatív feladatok várják: alapkérdéseket és összefüggéseket keresnek, iskolájuk, családjuk körében, ill. más érdekes hulladék témájú eseteket tanulmányoznak.Az általuk feltárt kihívásokra csapatmunkában megoldásokat javasolnak, és eredményeiket egyedi módon be is mutatják az iskolának, közösségüknek, majd közösen elkezdhetik a megvalósítást. Így diákok, a vetélkedő és a vezető tanár segítségével maguk fedezik fel a téma kérdéseit, összefüggéseit, feltérképezik környezetüket és aktív részesei lesznek az általuk javasolt megoldások, változtatások megvalósításának és bemutatásának.


Jelentkezés feltételei, regisztráció

A vetélkedőre felső tagozatos diákokból álló 5 fős csapatok jelentkezését várjuk Budapestről (iskolánként tetszőleges számú csapattal).

 Meghosszabított jelentkezési határidő: 2019. február 4., hétfő, 12 óra

 A sikeres regisztráció feltétele a https://goo.gl/forms/LOHj9sAzT9HBBMYL2 linken megadott jelentkezési lap hiánytalan kitöltése. A jelentkezés elfogadásáról minden csapatnak e-mailen megerősítést küldünk. Az első forduló anyagát a sikeres regisztrációt követően, a jelentkezési határidő letelte után kapják meg a csapatok.

 A vetélkedőn való részvétel térítésmentes.

A vetélkedő menete

A vetélkedő két elektronikus fordulóból, ill. egy személyes döntőből áll. Az első két forduló feladatlapjait a csapatok elektronikus úton kapják meg. A két forduló során a legjobb eredményt elért 3 csapatot (csapatonként 5 diák és kísérőtanáraik) személyes döntőre hívjuk meg. Az egyes fordulók megoldásait elektronikusan várjuk vissza a kornyezetbaratok@mtvsz.hu email címre. A beérkezett anyagokról a jelentkezéskor megadott csapatemail címre küldünk visszajelzést. A fordulók feladatlapjai 2019. január28., 12 óra után letölthetők lesznek a http://www.mtvsz.hu/kornyezeti_neveles aloldalról is.

A vetélkedő várható ütemezése

2019.január 28. 12 óra után Az első forduló anyagának kiküldése a csapatok felé

2019. február 4., 12 óra Jelentkezés meghosszabbított határideje a https://goo.gl/forms/LOHj9sAzT9HBBMYL2 linken

2019. február 22. Az első forduló beérkezési határideje/ A második forduló kiküldése a csapatok felé

2019. március 14. A második forduló beérkezési határideje

2019.március 20. Elektronikus fordulók eredményeinek kihirdetése/ a döntőbe került csapatok meghívása

2019. március 29. Döntő a legjobb 3 csapatnak Budapesten, az FKF Szemléletformáló és Újrahasználati Központjában

Értékelés, jutalom

Az értékelést a Magyar Természetvédők Szövetsége szakértői és környezeti nevelői végzik. Az első két, elektronikus forduló részeredményeit valamint az összesített eredményét egy alkalommal, 2019. március20-án hirdetjük ki. Valamennyi résztvevő csapat elismerő oklevélben részesül. A két forduló összesített pontjai alapján a legjobb eredményt elért 3 csapat tagjait (5 diák + kísérőtanár) személyes döntőre hívjuk meg. A döntő minden csapatát oklevéllel és ajándékcsomaggal (környezettudatos termékek, játékok és kiadványok) jutalmazzuk. A döntőt követően (egyazon napon) a 3 csapattal ill. kísérőtanáraikkal ellátogatunk a budapesti Szemléletformáló és Újrahasználati Központba, ahol a résztvevők interaktív előadás, installációk, tanösvény és játszótér segítségével tudhatnak meg többet a hulladékok korszerű begyűjtéséről, feldolgozásáról, és a már használt termékek újrahasználatáról, valamint az FKF tevékenységéről, a központ jelentőségéről.

A vetélkedő eredményét, a csapatok által készített legjobb bemutató anyagokat az MTVSZ online felületein is közzétesszük, országosan népszerűsítjük.

A vetélkedő felhívása pdf formátumban innen letölthető.

Kedvcsinálónak a korábbi vetélkedőnk anyagai megtekinthetőek a Magyar Természetvédők Szövetsége aloldalán: http://www.mtvsz.hu/kornyezeti_neveles. Jelen vetélkedőről bővebb információ Horváth Kinga programfelelőstől a kornyezetbaratok@mtvsz.hu email címen vagy telefonon (70/326 58 30) kérhető.

A vetélkedőhöz jó munkát és sok sikert kívánunk!

A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg.

www.szelektalok.hu


« vissza