Így váltak a diákok KörnyezetBarátokká!

Így váltak a diákok KörnyezetBarátokká!

2019 januárjában Budapest 70 csapatának 350 általános iskolás diákja döntött úgy, hogy belevág a Magyar Természetvédők Szövetsége „KörnyezetBarátok” elnevezésű vetélkedőjébe, melynek döntőjét 2019. március 29-én rendezték a három legjobb csapat részvételével. Az esemény részeként az Újrahasználati Központ szemléletformáló programján is részt vettek a csapatok, ahol interaktív előadás, installációk, tanösvény segítségével tudhattak meg többet a hulladékok korszerű begyűjtéséről, feldolgozásáról, és a már használt termékek újrahasználatáról.



A „KörnyezetBarátok” környezeti nevelési iskolai vetélkedő során egy izgalmas történet szereplőivé és alakítóivá váltak a diákok. Így jutottak információhoz a hulladék megelőzés és hulladékgazdálkodás jelentőségéről, a szelektív gyűjtés, újrahasználat és újrahasznosítás összefüggéseiről.

A történet szerint öt iskolás kirándulni indult, útjuk során különböző kalandokba keveredtek. Már a virtuális készülődéskor megismerkedtek a hulladékmegelőzés jelentőségével. Később, útjuk során képzeletbeli paprikáskrumplit is készítettek, a vacsorából hátra maradtak kapcsán szembesültek az egyes hulladékok lebomlási idejével, és értették meg a csomagolóanyagok minimalizálásának fontosságát, valamint a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségét. Kalandjuk végén a hulladékégetés problémájára hívtuk fel a figyelmüket, amikor is a történet szerint, a közelből terjengő kellemetlen szag csapta meg orrukat. Mit tehettek hát, figyelemfelkeltő plakátot készítettek, amelyen felhívták a lakosok figyelmet a hulladékégetés veszélyeire. Végül eredményeiket – azaz a „KörnyezetBarátok” tapasztalatait – a diákcsapatok egyéni módon foglalták össze; egy ötletgyűjtemény formájában kellett megfogalmazniuk mindazt, amit kalandjuk során tapasztaltak.

Nagy örömünkre rengeteg ötletes és igényes kivitelezésű plakát és ötletgyűjtemény született. Fő célunk az volt, hogy a diákok játékos formában ugyan, de megismerjék a hulladékok összetett problémakörét és azt, hogy maguk hogyan járulhatnak hozzá ezen probléma mérsékléséhez – foglalta össze Kis Klára, a Magyar Természetvédők Szövetsége programfelelőse.

A Magyar Természetvédők Szövetsége 2008 óta szervezi partnereivel a sikeres Klímaőrjárat vetélkedősorozatot, amely játékos formában neveli az ifjabb generációt a környezettudatos életmód gyakorlati megvalósítására. A „KörnyezetBarátok” vetélkedő is ennek hagyományaira épült.

A vetélkedő és a háziverseny az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg. (www.szelektalok.hu)

Eredmények:

1. helyezett: Ökológusok csapat – Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola

2. helyezett: Minions – Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium

3. helyezett: Szenzációs Ötös – Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium

Ezúton is gratulálunk a versenyzőknek!