e-Figyelő: kütyük és ami mögöttük van

e-Figyelő: kütyük és ami mögöttük van
Ma rendezte az elektronikai eszközeink környezeti és társadalmi hatásaival foglalkozó "e-Figyelő” vetélkedő döntőjét a Fenntarthatóság Felé Egyesület és szakmai partnere, a Magyar Természetvédők Szövetsége. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában rendezett döntőn a tíz legjobb csapat mutathatta be az elektronikai kütyükkel kapcsolatos tevékenységeit és mérette meg a vetélkedő során összegyűjtött tudását.

2018 februárjában országszerte több mint 300 csapat mintegy 1000 középiskolai diákja döntött úgy, hogy belevág az e-Figyelő vetélkedőbe. A fiatalok nap mint nap használnak elektronikai eszközöket, amelyek hátteréről azonban kevés információval rendelkeznek. A készülékeknek - mobiltelefon, tablet, laptop - jelentős globális, környezeti és társadalmi hatásai vannak. Az e-Figyelőprogram az ezen eszközök életciklusa során felmerült problémákra hívta fel a figyelmet, beleértve a környezeti terheléseket, a gyárakban dolgozók egészségügyi, társadalmi és szociális szempontjait, a hulladék és újrahasznosítás kihívásait.

Az e-Figyelő vetélkedő során a 3 fős diákcsapatok egy izgalmas titkos küldetésen keresztül - összefüggéseket keresve, esettanulmányokat kutatva és elemezve, majd az eredményeiket saját, egyedi módon mutatva be a saját iskolájukban – e globális fenntarthatósági dilemmák és kérdések nyomába eredtek. A három online forduló során titkos kódok feltörésén keresztül jutottak el a készülékek előállításának megdöbbentő körülményeihez, például virtuális utazásuk során kongói bányában dolgozókkal készítettek riportot. Az egyik feladat keretében le kellett írniuk a tapasztalataikat arról, milyen az, amikor egy napot mobiltelefon nélkül kell átvészelniük, fejlesztő csapatként pedig többek között megtervezték a környezettudatos és emberi jogokat is szem előtt tartó készülékeiket. Akciók szervezésével több ezer diáktársuknak adták tovább a megszerzett ismereteket.

"Nagy öröm volt számunkra kidolgozni az e-Figyelő vetélkedő feladatait, és látni, milyen sok csapat vetette bele magát. A visszajelzések alapján úgy tűnik, eljutott a gyerekekhez a vetélkedő fő üzenete, és most már ők is másként tekintenek a mobiltelefonokra és elektronikai kütyükre – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Fenntarthatóság Felé Egyesület programfelelőse.

"Az egyik legmegdöbbentőbb dolog számunkra annak a felismerése volt, hogy milyen anyagokból készülnek a telefonok, ill. milyen – sokszor embertelen - körülmények között bányásszák ki az előállításukhoz felhasznált nyersanyagokat, valamint hogyan történik a használat utáni megsemmisítésük" – foglalta össze az e-Figyelő vetélkedő során szerzett tapasztalatait a győztes csapat, a vásárosnaményi Tigrisek.


Eredmények:

1. helyezett: Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium / Tigrisek csapata

2. helyezett: Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bencs László Szakközépiskolája / Harcosok csapata

3. helyezett: NYSZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma / Zay-Ökosok csapata


Gratulálunk a nyerteseknek!

 

A vetélkedő a Földművelésügyi Minisztérium és az Európai Unió támogatásával valósult meg.