Lehangoló az EU új energiacsomagja

Lehangoló az EU új energiacsomagja

Gyenge az Európai Bizottság új javaslatcsomagja, amelynek az lenne a célja, hogy biztosítsa az Európai Unió versenyképességét a globális energiapiacon, ahol folyamatban van az átállása tiszta energiákra. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és számos nemzetközi környezetvédő civil szervezet szerint a „Tiszta energia minden európainak” című csomaggal az EU nem tudná kihasználni az energiahatékonyság javításában és a megújuló energiákra való átállásban rejlő lehetőségeket.


Különösebb erőfeszítések nélkül el lehetne érni a csomagnak azt a célkitűzését, hogy 2030-ig az EU-ban 30 százalékra növekedjen a megújuló energiák részaránya és 30 százalékkal javuljon az energiahatékonyság. Azonban még a megújulós célt is veszélyezteti, hogy nem irányoznának elő kötelező érvényű előírásokat az egyes tagországok számára. Ráadásul a tervezett szabályozás számos kiskaput is nyitva hagyna. Például arra is lehetőséget adna, hogy az elavult széntüzelésű erőművek további állami támogatásban részesüljenek.

Üdvözlendő viszont, hogy a csomag részeként a Bizottság elfogadta az ökotervezésről, illetve az energiacímkézésről szóló, régóta esedékes rendeleteket, így ezek életbe lépnek, hiszen erre a Bizottságot már korábban felhatalmazta az Európai Parlament és a Tanács.

„A Bizottság javaslatcsomagja visszalépés attól a vállalásától, hogy érdemben előmozdítsa a közlekedés villamosítását, és hogy felszámolja az bioüzemanyagok fenntarthatatlan jellegű használatát. Ha a javaslat megvalósul, akkor az EU-ban a gépjárművek csaknem ugyanannyi pálmaolajat és egyéb élelmiszeralapú bioüzemanyagot fognak elégetni 2030-ban, mint napjainkban, annak ellenére, hogy például a pálmaolaj használata négyszer annyi üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mint a gázolajé” – fejtette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

„Ezzel az energiacsomaggal az Európai Unió nem fogja tudni teljesíteni a Párizsi Klímamegállapodásban vállalt kötelezettségeit. Némi reménysugár, hogy a csomag elismeri a közösségi energia kezdeményezések szerepét a fosszilis energiákról a megújuló energiák felé való átállásban, de nem ösztönzi eléggé magát az átállást” – mondta Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetségének klíma-energia programvezetője.