Őrzők: Közösen a természet védelméért

Őrzők: Közösen a természet védelméért

A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Föld Barátai Európa „Őrzők” című közös kiállítása a természet sokszínűségéről, a természetvédelem ezer arcáról és a természetért harcolók mindennapos küzdelméről szól.

A kiállítás 2016. november 17-től látható az Országgyűlés Irodaházának aulájában, ezután pedig az ország több mint 15 helyszínén is megtekinthető lesz.


A Magyar Természetvédők Szövetsége több mint száz környezet- és természetvédő szervezet közössége. Küldetése a természet egészének védelme és a fenntartható fejlődés megvalósulásának elősegítése.

Nemzetközi szervezetekkel, kiemelten a Föld Barátai hálózattal együttműködve részt vesz nemcsak hazánk, hanem Európa természetvédelmi összefogásaiban is. Ennek az összefogásnak egyik szép példája az Őrzők kiállítás megvalósítása is.

 

Európában körülbelül 200 ezer állat és növény faj honos. Ez más területekkel összehasonlítva szegénynek mondható, ugyanakkor a veszélyeztetettségi arány itt a legnagyobb. Európa emlősfajainak 42%-a, madárfajainak 43%-a, a lepkefajok 45%-a, az édesvízi halfajok 52%-a fenyegetett a kihalás által.

„A biológiai sokféleség csökkenését csak úgy lehet megállítani, ha csökkentjük a természeti erőforrások használatát és több teret hagyunk a természetes folyamatoknak. Ehhez át kell alakítanunk a termelési-fogyasztási rendszerünket és a különböző ágazatokba integrálni kell a természetvédelem szempontjait – mondta el a kiállítás megnyitóján Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

A kiállítás jól mutatja, hogy bár Európa szerte számtalan különböző problémával állunk szemben a természetvédelem területén, mégis saját egyéni szintünkön mindannyian tehetünk a természet megóvásáért.

A tablók között megtalálhatók Gyulai Iván és Molnár Antal természetvédelmi munkáját bemutató magyar anyagok is. A budapesti kiállítás kísérő rendezvényeként megtekinthető Molnár Antal A Hajdúság madarai fotósorozata is.

A kiállítás a következő városokban az alábbi tagszervezeteink szervezésében tekinthető meg:

Holocén Természetvédelmi Egyesület, Miskolc, 2016. november 21-27.

Zöld Akció Egyesület, Miskolc, 2016. november 28 – december 4.

Száraz-ér Társaság Természetkutató- és Környezetvédő Egyesület, Tótkomlós, 2016. december 4-16.

CSEMETE Egyesület, Szeged, 2016. december 16-27.

Beretzk Péter Természetvédelmi Klub, Röszke, 2016. december 28 - január 8.

Herman Ottó Természetvédő Kör, Túrkeve, 2017. január 9-15.

Giligán Egyesület, Túrkeve, 2017. január 16-22.

Gömör-Tornai Alapítvány, Miskolc, 2017. január 30-február 3.

Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület, Debrecen, 2017. február 13-19.

E-misszió Egyesület, Baktalórántháza, 2017. február 20-26.

Kaptárkő Egyesület, Eger, 2017. február 27 - március 5.

Csalán Egyesület, Veszprém, 2016. december 5-14.

Nők a Balatonért Egyesület Zamárdi csoport, Zamárdi, 2016. december 15-22.

Kerekerdő Alapítvány, Szombathely, 2017. január második fele

Kerekerdő Alapítvány, Sopron, 2017. január második fele

Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért, Őriszentpéter, 2017. január 27 - február 4.

Magosfa Alapítvány, Vác, 2017. február 10-17.

Természet és Környezetvédők Solti Egyesülete, Solt, 2017. február 18-tól

Ormánság Alapítvány, Drávafok, 2017. február 25-től