Elsőbbséget a közösségi földtulajdonnak

Elsőbbséget a közösségi földtulajdonnak
A Magyar Természetvédők Szövetsége levélben kérte a kormányt, hogy állítsa le az állami földek eladását és egy olyan koncepciót valósítson meg, amely a termőföldeket a szakmai szervek és a helyi közösségek kezelésébe helyezi.


A szövetség nyilatkozatában - ahogy korábban már többször is megtette - arra hivatkozik, hogy a természeti erőforrások (víz, termőföld, ásványkincsek, biológiai sokféleség stb.) az emberiség közös öröksége és ezért birtoklásuk csak közösségi lehet, használatuk pedig csak a birtokló közösség felügyelete alatt állhat és annak kizárólagos hasznát kell szolgálnia. A XXI. század kihívásainak Magyarország akkor tud megfelelni, ha nem csökkenti, hanem növeli a közösségi földtulajdon arányát. A termőföld hazai kézben való tartását, a környezeti és élelmezési kockázatok kezelését, a természet védelmét, a nemzeti birtokpolitikai célokat akkor lehet legjobban megvalósítani, ha a termőföld jelentős hányada állami tulajdonban van.

Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke szerint az állami földtulajdon azon részét, amelyeken speciális feladatokat látnak el - mint természetvédelem, honvédelem, oktatás -, az illetékes állami szervek kezelésébe kell adni. A maradék állami tulajdonú területeket a települési önkormányzatok vagyonkezelésébe juttatnák a civilek, hogy azok döntsenek arról, hogy melyik helyi gazdának adják bérbe. A továbbértékesítés megakadályozására az állami és önkormányzati tulajdonú földeket forgalomképtelen vagyonná nyilvánítanák.

A természetvédők kérik a kormányt, hogy a termőföld eladása helyett gyarapítsa az állami földvagyont, különös tekintettel a védett természeti területekre. Sürgetik az állam természet-, földvédelmi szerepének megerősítését és a vidékfejlesztési támogatások átalakítását a természeti erőforrások védelme érdekében.

A civilek arra biztatják a kormányt, hogy az állami földek eladása helyett számolja fel a zsebszerződéseket és ezzel teremtsen kínálatot a piacon a földet vásárolni akaró családi gazdaságok számára.

A teljes állásfoglalás itt olvasható.