Világfát ültettünk a Föld napja alkalmából!

Világfát ültettünk a Föld napja alkalmából!
A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-magyarországi Zöld Kör  is csatlakozott a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség kampányához, melyben 2015-ben 29 helyszínen ültetnek „világfákat” a szövetség közösségei. A Világfát a  Monori Ady Endre Úti Általános Iskolával közösen ültettük el.


Mik is azok a világfák? – kezdte a program ismertetését Lajtmann Csaba, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke – A világ- vagy életfa a hagyományainkkal köt bennünket össze. Ennek a hagyománynak a jövőbe vezetése, gyökereztetése volt az alapgondolatunk, mikor ezt a címet választottuk kampányunknak. A valóságban a világfa az adott év fája, melyet az Országos Erdészeti Egyesület minden év végén közönségszavazással választ ki. Így 2015-ben a világfák a kocsányos tölgy kisebb, vagy nagyobb csemetéi.

Ezeket a csemetéket ültetik el szövetségünk közösségei egy-egy helyi akció keretei között – folytatta a program bemutatását a szövetség elnöke. Az akció helyszínei átszövik az országot, sőt idén két helyszínnel – Kalotaszentkirállyal és Marosvásárhellyel – már erdélyi partnereink is bekapcsolódnak a kampányba. Ugyan a kis facsemeték elültetése nem oldja meg az éghajlatváltozás problémáját, de ezek a kis szimbolikus lépések kifejezik azt, hogy a helyi közösségek felismerik a problémát és fontosnak tartják, hogy valódi lépések szülessenek.

A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-magyarországi Zöld Kör a Monori Ady Endre Úti Általános Iskolával közösen ültette el a Világfák facsemetét, hogy kifejezzék azt, hogy a civil szervezetek, a helyi közösség, a tanárok és a diákok mindannyian nagyon fontosnak tartják környezetünk védelmét – mondta el Kis Klára, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-magyarországi Zöld Kör programfelelőse.

Ezúton is köszönjük a Monori Ady Endre Úti Általános Iskolának, hogy immár másodszor csatlakoztak a Világfák kezdeményezéshez.