
A GATE Zöld Klub, a Magyar Természetvédők
Szövetsége, a Valódi
Demokráciát Most! és a Védegylet által
szervezett megmozduláson a civil szervezetek aktivistái „Stop TTIP!” és
„Mondjunk nemet a trójai egyezményekre!” táblákkal és szórólapokkal fogadták a
parlamenti vitanapra érkező országgyűlési képviselőket. Ezt
követően felolvastak egy 48 civil szervezet által aláírt kiáltványt, [1]
amelyben arra hívták fel a figyelmet, hogy az EU és az Egyesült Államok között
készülő szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) és az EU és Kanada közötti,
véglegesítés alatt álló és már csak ratifikálásra váró szabadkereskedelmi
egyezmény (CETA) megvalósulása esetén súlyosan sérülnének mind az alapvető
demokratikus jogok, mind az állampolgárokat és a környezetet védő törvények. Elfogadhatatlan
és felháborító, hogy a tervek szerint a TTIP és a CETA részét képező
befektető-állam vitarendezési mechanizmust felhasználva a nagyvállalatok és az
oligarchák az „elmaradó profit” miatt kártérítésre kötelezhetnék az államokat,
és kényszeríthetnék őket, hogy a saját, demokratikus úton létrehozott
törvényeiket vagy alkotmányukat az óriáscégek érdekeinek megfelelően módosítsák
– jelentette ki Szentgyörgyi Dóra, a Valódi Demokráciát Most! aktivistája. Ez
a két „trójai” egyezmény [2] veszélybe sodorhatja mindazok a vívmányokat,
amelyeket környezetvédelem, élelmiszerbiztonság és szociális téren az elmúlt
évtizedekben elértünk, többek között hazánk génmódosítás-mentességét is. Ezért
felszólítjuk a döntéshozókat, hogy a lakosság érdekeinek figyelembevételével
utasítsák el az EU és Kanada közötti megállapodás ratifikálását, valamint az EU
és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások folytatását! –
tette hozzá Fidrich Róbert, a Magyar
Természetvédők Szövetségének programvezetője. Jegyzetek: [1]
A GATE Zöld Klub, a Greenpeace
Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Valódi Demokráciát
Most! és a Védegylet által
kezdeményezett, összesen 48 civil szervezet – többek között a Professzorok
Batthyány Köre által is aláírt kiáltvány letölthető innen: https://mtvsz.hu/dynamic/ttip_ceta_kialtvany_150226.pdf [2]
A két transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményt a civil szervezetek
Európa-szerte „trójai” egyezményeknek nevezik, utalva arra, hogy azoknak
rejtett kockázatai, veszélyei vannak, és valójában csak az egyezmény mögött
álló multinacionális cégek érdekeit szolgálnák.