Uniós források a fenntarthatóság szolgálatában?

Uniós források a fenntarthatóság szolgálatában?

2014 és 2020 között számos lehetősége lesz a helyi közösségeknek, hogy saját maguk határozhassák meg, mire költik az Európai Unióból érkező forrásokat. Ezekről a lehetőségekről szólt a Fenntarthatóság Felé Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége fóruma, melyet akkor szervezett, mikor a magyar kormány másodjára is nyilvánosságra hozta az uniós források elköltését szabályozó Operatív Programok tervezetét.


Fontosnak tartjuk, hogy mindenki időben értesüljön az uniós források nyújtotta lehetőségekről. Ezért szervezünk már évek óta a maihoz hasonló fórumokat, ahol az operatív programok tervezői és az azokat megvalósító közösségek, önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozók találkozhatnak és véleményt cserélhetnek konstruktív légkörben. A teljesen megtelt konferenciaterem is jól mutatja, hogy szükség van ezekre a lehetőségekre - mondta Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

A fenntartható fejlődés a részletes programozási dokumentumokban sokkal kevésbé jelenik meg, mint az átfogó tervekben. A kormány által készített és az EU Bizottság által elfogadott Partnerségi Megállapodás sok jó megközelítést tartalmaz fenntarthatósági szempontból.A fenntarthatósági szemlélet azonban sokszor eltűnik a konkrét programozási dokumentumok, tervek céljai és a források szétosztása között, és az egyetlen domináló céllá a gazdasági növekedés válik, akár a környezeti és szociális szempontok kárára. Ez azért lehetséges, mert amíg az egyes projektek környezeti teljesítményét többnyire vizsgáljuk, addig azt nem mérjük, hogy az operatív programok által támogatott projektek összességének milyen hatása van a környezetre.

A környezeti és szociális szempontok képviseletére leginkább a témával foglalkozó civil szervezetek képesek, ezért lényeges, hogy az EU partnerségi elveinek megfelelően lehetőséget kapjanak a támogatási rendszer kialakításában való részvételre. Fontos, hogy a pályázati kiírások készítésében, a pályázati döntések meghozatalában, a programok monitoringjában közvetlen, érdemi szerepet kapjanak ezek a civil szervezetek.

Két úton küzdünk azért, hogy ezek a források a fenntarthatósággal összhangban kerüljenek felhasználásra. Egyrészt próbáljuk elérni, hogy az operatív programok tervezése folyamán a környezeti és szociális szempontok erősebben jelenjenek meg, másrészt a kedvezményezetteknek is tisztában kell lenniük az általuk megvalósított programok rövid és hosszabb távú hatásaival. Ezért ezeken a fórumokon nemcsak a forrásokkal kapcsolatos tájékoztatást tartjuk fontosnak, hanem azt is, hogy a résztvevőket megismertessük a fenntartható fejlődés elveivel, és hogy ezeket az elveket hogyan tudják a mindennapi munkájukba, a projektfejlesztéseikben alkalmazni - mondta Éger Ákos, a Fenntarthatóság Felé Egyesület programvezetője.


A fórum a Norvég Civil Alap támogatásával valósul meg.