Szénmentesítsük együtt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot!

Szénmentesítsük együtt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot!

Ma Budapesten tartottunk tiltakozó akciót amiatt, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) továbbra sem hagy fel szennyező szenes projektek hitelezésével, sőt részt vesz a Nemzetközi Szén és Klíma Csúcson, amelyet az ENSZ klímakonferenciájával egy időben tartanak Lengyelországban.


A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-kelet-európai Bankfigyelő Hálózat tiltakozó akcióján [1] kiadott közlemény szerint az EBRD jelenléte a Szén Világszervezet által szervezett széncsúcson – amely a kritikusok szerint aláássa az ENSZ klímatárgyalások folyamata tartalmát és szellemiségét [2] –aggasztó jele annak, hogy a bank továbbra is súlyos közpénzeket akar szén-intenzív projektekbe ölni.

Az EBRD most vizsgálja felül energiastratégiáját, amely e szektorbeli befektetéseit határozza meg. A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-kelet-európai Bankfigyelő Hálózat felhívja a figyelmet: a bank részvétele a széncsúcson azt jelzi, hogy az új stratégia – a bank állításával ellentétben – nem kezeli komolyan az éghajlatváltozás fenyegetéseit.

Az EBRD a nyáron közzétett energiastratégia-vázlata alapján továbbra is befektetne fosszilisenergiába, köztük szenes projektekbe. 2006 és 2011 között (a jelenleg érvényes stratégia hatására) az EBRD 6,7 milliárd eurós portfóliójának 48%-a ment fosszilisenergia-befektetésekre. A szenes projektek támogatása még emelkedett is ebben az időszakban, 60 millió euróról 262 millió euróra. [3].

"Teljesen hiteltelen minden klímabarát erőfeszítése az EBRD-nek, ha közben részt vesz ún. "tiszta szén” eseményeken. El kell végre döntenie az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak, hogy a jövőnket építeni akarja vagy tönkretenni.” – értékelte Fodor Márk, a Közép-kelet-európai Bankfigyelő Hálózat ügyvezető igazgatója.

"Ha az EBRD nem javít jelentősen az energiastratégiáján, részvényesei akár meg is szavazhatnák, hogy a bank változtassa a nevét "Európai Újjászenesítési és Fejvesztési Bank”-ra. A szenes projektek ugyanis nem jelentenek újjáépítést, nem fejlesztik az adott országokat, csak bebetonozzák a fosszilis függőségi helyzetet, amely a világot közelebb sodorja egy éghajlati katasztrófához." – mondta Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlat-energia programvezetője.

A nyár folyamán több mint száz szervezet véleményezte az energiastratégia-vázlatot és kérte az EBRD-t, hogy társszervezetéhez, az Európai Beruházási Bankhoz (EIB) hasonlóan vezessen be a szénerőművek és szénbányászati projektek hiteleit korlátozó feltételeket. [4].

Az új EBRD energiastratégiát a bank igazgatótanácsa várhatóan december 10-én fogadja el.


Jegyzetek

[1] A budapesti és az ezzel egy időben zajló európai akciókról a fotók innen letölthetők lesznek a nap folyamán: http://www.flickr.com/photos/bankwatch

[2] A széncsúcs hívószava a "tiszta szén technológiák, lehetőségek és innovációk”, Bankfigyelő jegyzet a "tiszta szénről” itt: http: bankwatch.org/documents/no-such-thing-as-clean-coal.pdf

[3] Bankfigyelő összefoglaló az EBRD energia támogatási stratégiájáról: http://bankwatch.org/sites/default/files/briefing-EBRD-energypolicydraft-23Jul2013.pdf

[4] A javaslatok között szerepel egy alternatív szén-dioxid ár és egy max. 350 gCO2/kWh határértékű kibocsátási előírás (EPS, Emission Performance Standard). A Bankfigyelő részletes véleménye az EBRD energiastratégiájáról: http://bankwatch.org/sites/default/files/comments-EBRD-energy-strategy-24-Sep2013.pdf

A Magyar Természetvédők Szövetsége friss anyagai az EBRD-ről energia témában: https://mtvsz.hu/ujsagiro_muhely_energia_es_palagaz