Meghívó

Meghívó
Az ökológiai gazdálkodás és a közösségi értékesítés lehetőségei Gömörben

Időpont: 2012. augusztus 24 - 25.
Helyszín: Gömörszőlős

"Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az ünnep előtt mindig nagy készülődések voltak. Az emberek kitisztították lelküket, életüket, házukat, istállóikat, ólaikat, kertjeiket, falujukat, megbocsátottak,megbékültek, misére mentek szép ünneplő ruhában, és délután megjárták egymást. Az ünnepek nagy örömmel teltek, mindent meg tudtak teremteni maguknak úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és a mélységes hitük útba igazították őket. (...) Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve fonni, szőni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot..."
(Petrás Mária)

A rendezvény célja, hogy az ökológiai gazdálkodás és a közösségi értékesítés jó gyakorlatait és tapasztalatait népszerűsítsék a szervezők, és egy párbeszédet indítsanak útjára a gazdák és a jövőbeli vásárlói kör(ök) között. Olyan érdeklődőket várnak elsősorban, akik tanulni szeretnének, akik megbízható termékeket kívánnak termelni vagy biztosítani vásárlói körük vagy családjuk számára, ill. akik közösségi vásárlói körhöz szeretnének tartozni, de várják mindazokat is, akik csupán tájékozódni szeretnének.

Részletes program:

Augusztus 24. péntek
10.00-10.20 - A mezőgazdaság jelene és jövője a fenntarthatóság tükrében - Gyulai Iván
10.20-10.40 - Közösség által támogatott gazdálkodási formák bemutatása -Dezsény Zoltán
10.40-11.00 - Háztáji állatok, baromfi örökbefogadási programok és a bennük rejlő lehetőségek - Hamvas Gábor
11.00-11.10 - Szünet
11.10-11.30 - Tudatosság az ökológiai gazdálkodásban, a héti gazdaság bemutatása - Szeles Attila
11.30-12.00 - A herencsényi közösségi mintagazdaság hátterének és működésének bemutatása - Aldea Benedek
12.00-12.30 - A valódi életbe való visszakerülés egyéni és közösségi feltételei - Gesztelyi Nagy Judit
12.30- 13.00 - Kérdések, válaszok - beszélgetés az előadókkal
13.00-14.30 - Ebédszünet
14.30-16.00 - Kiscsoportos beszélgetések:
A) Háztáji állatok örökbefogadása Gömörben
B) Gazdák és vásárló közösségek szükségleteinek és lehetőségeinek feltérképezése
C) A közösség értékelvű vezetés
16.00-18.00 - A gömörszőlősi oktató központ bemutatása, ismerkedés a térség kézműveseivel (Molnár Csaba, Ráczi István), valamint az Ökotársulás tagjaival

Augusztus 25. szombat
Buszos utazás Hétre és Herencsénybe. Indulás 7.45-kor Gömörszőlősről.
A buszban helyet korlátozott számban tudunk biztosítani, ezért előzetes jelentkezés szükséges!

8.30- 9.30 - Látogatás a Szeles család héti gazdaságába
12.00-14.00 - Látogatás az Ökotársulás herencsényi mintagazdaságába
Figyelem!
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb augusztus 21-ig jelezze Füzi Imola projekt koordinátornál a fuzimola@ecolinst.hu email címen, vagy a 06 30 321 4346 telefonszámon. Továbbá, szíveskedjen jelezni, hogy az augusztus 24-i ill. az augusztus 25-i napo(ko)n kíván-e részt venni.