Környezetvédelmi műsorok megszüntetése miatt tiltakozik 65 civil szervezet

Környezetvédelmi műsorok megszüntetése miatt tiltakozik 65 civil szervezet

Hatvanöt civil szervezet tiltakozását fejezte ki a közszolgálati rádió tervezett környezetvédelmi műsormegszüntetései ellen. A szervezetek a Magyar Rádió vezérigazgatóját kérik nyílt levelükben, hogy mérlegelje újra a műsorok megtartását.


A civil szervezetek azért fordultak a vezérigazgatóhoz, mert tudomásukra jutott, hogy két környezetvédelmi műsor megszüntetését tervezi a Kossuth Rádió. A közszolgálati rádió közeljövőben életbe lépő új műsorstruktúrájában a „Zöldövezet” és az „Esti beszélgetés a Földről” című környezetvédelmi magazinműsorok már nem kaptak helyet.

Dönsz-Kovács Teodóra, a Magyar Természetvédők Szövetségének fejlesztéspolitikai csoportvezetője szerint „A két programszám eltűnése a rádió palettájáról nem csak a közszolgálati alapdokumentumban foglaltaknak mond ellent, de radikálisan lecsökkenti annak a lehetőségét is, hogy az érdeklődő állampolgárok értesüljenek a Magyarországot és a világot érintő, lényeges környezeti történésekről.”

A megszüntetéseket azért is elfogadhatatlannak tartják a civilek, mert a közszolgálati csatornákon az elmúlt években a hasonló tematikájú műsorokkal szemben drasztikus redukálásokat tapasztaltak. Így egyre kevesebb médiaidő jut arra, hogy a hazánkra és közvetlen környezetünkre hatással lévő legfontosabb környezeti, társadalmi, és gazdasági programok környezetvédelmi aspektusai bekerüljenek a híradásokba.

A civil szervezetek levelük végén arra kérik Jónás Istvánt, hogy álláspontját azért is gondolja át újra, mert az idei rio de janeiro-i, huszadik ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferencia fokozottabban ráirányítja majd a világ figyelmét a környezetvédelmi és fenntarthatósági témákra.

A nyílt levél itt olvasható.