Fejlesztéspolitikai lehetőségek az Európai Unió új költségvetésének tükrében

Fejlesztéspolitikai lehetőségek az Európai Unió új költségvetésének tükrében

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Közép-magyarországi Zöld Kör a küszöbön álló önkormányzati és területfejlesztési reform, valamint az Európai Unió közelmúltban napvilágot látott, 2014-2020 közötti költségvetésének és kohéziós politikájának jogszabály-tervezetei kapcsán rendezett konferenciát.


A szervezők a Zöld Régiók Hálózata program keretében rendezték meg az Önkormányzatiság, területfejlesztés és kohéziós politika című konferenciát október 20-án, Budapesten, a Megyeházán. A Hálózat a minden régióban létrejött regionális környezetvédelmi fórumok országos szövetségéhez kapcsolódik, mely a területfejlesztés, fejlesztéspolitika folyamatait nyomon követő, ezek iránt érdeklődő, ezekben részt vevő környezetvédő civil szervezeteket tömöríti.

A konferencia aktualitását a most készülő önkormányzati és területfejlesztési reform, valamint az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetésének és kohéziós politikájának jogszabály-tervezetei adták. Ezek a dokumentumok képezik majd hazánk fejlesztéspolitikájának alapjait, melyet az önkormányzati és régiós struktúrák átalakítása is befolyásol. A civilek célja, hogy a fenntarthatóság jelentős súllyal jelenjen meg majd a támogatások odaítélése során, ezért a mai tanácskozáson tájékoztatást kértek ezekről a folyamatokról és a civil részvétel lehetőségeiről többek között Szűcs Lajostól, Pest Megye Közgyűlésének elnökétől, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Pro Régió Ügynökség képviselőitől.

A konferencián résztvevő szakemberek továbbá áttekintették, hogy milyen eredménnyel zárult az Új Magyarország Fejlesztési Terv félidei értékelése a környezeti szempontok érvényesítése tekintetében, és ezek, illetve néhány jó példa hogyan hasznosítható a következő tervezés során.

„Fontos, hogy az önkormányzati törvény rögzítse az önkormányzatok feladatai között a természeti erőforrások védelmét, amelyet az Alaptörvény mindenki kötelezettségeként ír elő. Ennek értelmében az erőforrások fenntartható használatát az önkormányzatok vagyongazdálkodása során is érvényesíteni kell. A Magyar Természetvédők Szövetsége nem támogatja a települési önkormányzatok összevonását, mivel az az elvándorlás fokozódását és a vidék további leszakadását okozná” – nyilatkozta Dönsz-Kovács Teodóra, a Magyar Természetvédők Szövetségének csoportvezetője.

A kohéziós politika vonatkozásában a csoportvezető elmondta: „elengedhetetlen, hogy a fenntartható fejlődés szempontjait olyan módon érvényesítsük, hogy az a pályázók szemléletformálását szolgálja és az uniós forrásból megvalósuló fejlesztési programok környezeti teljesítményét ténylegesen javítsa. Ennek érdekében a konferencián bemutattuk a környezetvédelmi elvek érvényesítésének néhány jó gyakorlatát. Fontos, hogy a 2014 utáni források felhasználása tekintetében már most megkezdjük ezen elvek beépítését. Ehhez a Magyar Természetvédők Szövetsége partnerséget ajánl a kormányzatnak.”