Az Európai Beruházási Bank által követett hitelezési gyakorlat gátolja az EU koppenhágai törekvéseit


Prága, 2009.december 2.:  A Közép-Kelet Európai Bankfigyelő Hálózat által elvégzett vizsgálat szerint az Európai Beruházási Bank energiaszektort érintő hitelezési gyakorlata nem segíti elő az EU koppenhágai csúcs kapcsán vállalt célját, vagyis hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása 20%-kal csökkenjen.


Az elkészített jelentés „A hitelezés változzon ne a klíma“ szerint 2002 és 2008 között a bank 18 milliárd eurós hitelt biztosított olajat, gázt vagy szenet érintő projektek részére. Ezen túlmenően rámutat arra is, hogy a bank megújuló energiaszektorba történő hitelezése ugyan növekszik, azonban ennek megítélését erőteljesen befolyásolja, hogy nőtt a gázüzemű erőművekkel, vezetékekkel és cseppfolyós természetes gázzal kapcsolatos projektek hiteleinek mértéke is.

A jelentés készítésében részt vevő csehországi klímakoordinátor, Katerina Husova elmondta:  „A vizsgálatunkból tiszta képet kaphatunk a bank által végzett hitelezési tevékenységről 2002 és 2008 között. Ezek szerint a megújuló energiára fordított forrás kb. harmada annak, mint amit az olaj, gáz, szén, atom vagy vízenergiát támogató projektekre költöttek. Sőt az Európai Beruházási Bank klímabarát hitelezési tevékenységének túlnyomó többsége a régi, nyugati tagállamokban valósul meg és az újonnan csatlakozott országokba csak nagyon kevés ilyen forrás kerül, míg az EU-n kívül már szinte alig, vagy inkább egyáltalán nem hitelez klímakímélő projekteket.”

A teljes jelentés innen letölthető.

A Közép-Kelet Európai Bankfigyelő Hálózat online petíciót indított annak érdekében, hogy az Európai Beruházási Bank vonuljon ki a fosszilis energiahordozók támogatásából. A petíciót itt írhatja alá.