Rozsdásodik a temelíni atomerőmű

TemelinÚjabb problémák vannak a temelíni atomerőművel. Cseh környezetvédők által nyilvánosságra hozott fényképek szerint az atomreaktor egyik reaktorának háza rozsdásodik, és a fűtőrudak is deformálódtak.

 

A temelíni atomerőművel már az építés megkezdése óta állandóan gondok vannak. Szinte hetente értesülhetünk valamiféle temelíni üzemzavarról. A szerdán nyilvánosságra hozott (2005. májusában készült) fényképek most arra derítettek fényt, hogy az atomreaktor egyik reaktorának háza rozsdásodik.

Cseh környezetvédő szervezetek a héten rendezett sajtótájékoztatójukon a temelíni atomerőműben dolgozó informátoruktól származó adatok alapján arról számoltak be, hogy komoly biztonsági problémák vannak az erőművel:

1.A fűtőrudak deformálódtak

A Westinghouse által gyártott fűtőrudak alakja súlyosan deformálódott, és az alakváltozás meghaladta az előzetes várakozásokat illetve az erőmű operátorai által eddig valaha tapasztalt változás mértékét. A deformációk befolyásolhatják a szabályozó rudak illesztését. 2005-ben volt egy olyan nukleáris esemény, amikor a szabályozó rudak felét nem tudták teljesen beilleszteni. Ráadásul ez a súrlódás és a primer körben bomlástermékek mennyiségének megnövekedése következtében a fűtőrudak véduborkolatának sérüléséhez vezethet. Emiatt kényszerült az erőművet működtető vállalat (CEZ) a nagyobb mennyiségű radioaktív anyagot a légkörbe kiengedni a 2005. év során.

2. A reaktorház rozsdásodása

2005. májusában, amikor a második reaktor blokkot beindításra készítették fel, bórsav tartalmú víz szabadult ki, és elárasztotta a reaktorház számos komponensét. Ez minden olyan eszköz esetében rozsdásodáshoz vezetett, amelyek nem rozsdamentes acélból készültek. A CEZ belső jelentésében megállapította, hogy ?hosszú távon nem lehet üzemeltetni egy reaktort, amely ilyen mértékben rozsdásodott? - ugyanakkor a reaktort azóta is teljes fokon működtetik. Mivel a reaktor peremcsavarai is rozsdásak lettek, a reaktor következő feltöltésekor történő megnyitásakor problémák merülhetnek fel. Egyébként korábbi balesetek során, 2004-ben és idén januárban több ezer liter bórsav oldat jutott ki a környezetbe.

3.Trícium kibocsátás

A Moldva folyóban mért trícium koncentráció magasabb a vártnál, bár még mindig határérték alatt van.

A temelíni erőmű szóvivője szerint nem kell izgulni, ez az eset a nukleáris biztonságra semmiféle hatással nincs. Ígérete szerint a második reaktor blokk júliusra tervezett leállítása alkalmával - ekkor végeznék az üzemanyagá részleges cseréjét - ellenőrizni fogják a kifogásolt károsodást.