Nem én kiáltok, a föld dübörög

A szabad tőkeáramlás 2014 májusától külföldieket ki nem záró földpiacot követel. Még az adósrabságba szorított államnak is hatékony intézményi eszköztára lehet az önvédelemre, ha a földpolitikai döntéshozók elkötelezettek a nemzeti megmaradás biztosítása mellett. Így a kétmillió hektár állami földtulajdon forgalomképtelen kincstári vagyonná változtatása egy forintjába sem kerülne a költségvetésnek, mint ahogy a nagybirtokrendszert kis- és középüzemi szerkezetté átalakító üzemszabályozás bevezetése sem.

Dr. Tanka Endre professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem Agrárjogi és Környezetvédelmi jogi tanszékének vezetője elmondta:
A földtulajdon esetében a legfontosabb a köztulajdon megtartása és növelése. Egyedül ez biztosíthatja, hogy a termőföld a jövőben megőrizze élelmiszertermelő közfunkcióját és a földhasználat célrendszerét az állam ne szolgáltassa ki a tőke öncélú nyereségigényének. Csak az állami és az önkormányzati földtulajdon képes csökkenteni a népességzuhanást és ellensúlyozni az agrár munkaerő elvándorlását, illetve elöregedését.
A földhasználatban a nagybirtokrendszer nyomasztó túlsúlyát a mezőgazdasági üzemszabályozásról szóló törvény számolhatja fel. Ez az „egyetlen üzem és a kötelező birtokminimum-maximum” elve alapján, 5-10 éven belül a nagyüzemeket arra kényszerítheti, hogy termelési kapacitásuk és földkészletük törvényes mértéket meghaladó részét átadják átalakulásukkal a kis- és középüzemeknek.
A földvédelemben gyökeres fordulatra van szükség, ami főszabállyá teszi a termőföld nem élelmezési célú, művelésből való kivonásának a tilalmát, a területi és övezeti átsorolást az országgyűlésnek közvetlenül felelős, központi közigazgatási szervre bízza, továbbá a földvédelmi járulék és a bírság mértékét a piaci földár többszörösére emeli, amivel a spekulatív tőkét a földtakarékosságra szoríthatja. A rendszer előbbi három elemét a földügyi szakigazgatás célvezérelt, új intézménytípusai működtethetik, a döntéshozók számon kért felelőssége alapján. [2]

Molnár Géza kutató, a vízkészleteinkkel való felelős gazdálkodásról hozzátette:
A víz a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincse. Miért nem tudunk mégsem ésszerűen gazdálkodni vele? A ma embere még mindig egy hibás paradigma csapdájában vergődik. Nem veszi észre, hogy a természettel folytatott háborúja eleve kudarcra ítéltetett. Valamikor azt hittük, hogy legyőzhetjük a természetet és a lecsapolt tavak helyén majd virágzó búzamezőink lesznek. Ezzel szemben azt tapasztalhattuk, hogy ezek a területek hátrányos helyzetű szántókká váltak, ahol csak célzott támogatásokkal lehet fenntartani az alig prosperáló iparszerű gazdálkodást.
Nem vesszük észre, hogy kedvezőtlen adottságok nincsenek, csak a dolgokat és a természeti alakulatokat nem arra használjuk, amikre alkalmasak, amikre valók.

Egy tóban halászhatunk, termelhetünk nádat, gyékényt a parti sávban, de nem szánthatjuk biztonsággal a fenekét. Amíg ezen a helyzeten nem tudnunk változtatni, addig az ésszerű vízgazdálkodás nem biztosítható. [3]

Farkas István a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke aláhúzta, hogy a civil szervezeteknek támogatniuk kell a termőföld és vízkészlet hosszú távú megőrzését biztosító javaslatokat. Éppen ezért javasolta az MTVSZ az alkotmány tavalyi vitájában, hogy az összes természeti erőforrás, beleértve a termőföldet is, hazánkban csak közösségi tulajdonban lehessen. Éppen ezért küzd olyan, a vízkészletet veszélyeztető beruházási ötletek ellen is, mint a Duna-Tisza csatorna vagy a csongrádi vízlépcső. [4]

Hivatkozások:
[1], [2], [3] Tanka Endre és Molnár Géza könyve a nemzeti megmaradás programjáról, a földről és a vizekről „Nem én kiáltok, a föld dübörög” címmel jelent meg, a Kairosz könyvkiadó gondozásában.
[4] Föld Barátai Európa és a Közép- és Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat tanulmánya az említett beruházásokról itt olvasható.