A fenntartható fejlődés a jövő generációk iránt viselt felelősség: úgy kell ma élnünk, hogy a jövő elől ne vegyük el ennek a lehetőségét. Ennek érdekében elsősorban a természeti erőforrásainkat kell a megújulásuk mértékén használni, a környezeti problémákat pedig úgy kezelni, hogy azok okait szüntetjük meg. Ma azonban pont fordítva ülünk a lovon.

Mi a probléma?

Manapság előbb létrehozzuk a problémákat, mint például az éghajlatváltozás, levegő-, talaj-, vízszennyezés, természetes élőhelyek eltűnése, fajok kihalása, veszélyes hulladékok, erőforrások kimerülése, talajpusztulás, mert elsődleges cél a gazdasági növekedés. Aztán utólag, újabb jelentős erőforrásfelhasználással, környezeti teherrel próbáljuk ezeket megoldani. Ráadásul azt sem vesszük figyelembe, ha egy területen előrehaladást érünk el, az más területen esetleg milyen negatív hatásokkal jár. Például az ENSZ által gondozott előző globális program, a Millenniumi Fejlesztési Célok szerint elértük a szegénység csökkentésére kitűzött globális célt, de ennek környezeti hatásai beláthatatlanok.

Mit akarunk?

A fenntartható fejlődés azonban nem pusztán környezetvédelmi vagy gazdasági kérdés. Megvalósulásának feltételei a rendszerszemléletű gondolkodás, a természeti erőforrások fenntartható használata és a társadalmi igazságosság.

A rendszerszemléletű gondolkodás nélkülözhetetlen annak megértéséhez, hogy a környezet és a fejlődés minden kérdése egy rendszerben létezik, továbbá, hogy minden cselekvésünknek környezeti és társadalmi következményei vannak a jövőre nézve.

A természeti erőforrások fenntartható használata felöleli a kultúra minden területét, szemléletünktől, tudásunktól kezdve, a viselkedésen, erkölcsön át a munkakultúránkig. Szükség van annak a megértésére, hogy minden növekedés korlátozott. Viselkedésünkben az anyagi javak korlátozottsága miatt a mértékletesség kultúráját kell gyakorolni, hogy ne vegyünk el többet, mint amennyi elég. Erkölcsi téren együttműködésre és globális felelősségvállalásra van szükség egymásért, a jövő nemzedékekért és az élhető környezetért.

A társadalmi igazságosság alapja a természet, a társadalom által kínált anyagi, szellemi és közösségi javakból való részesedés lehetőségének biztosítása. Elengedhetetlen annak a megértése, hogy szegénységet mechanizmusok, intézmények termelik újra nap mint nap, és a szegénységet nem lehet segélyekkel felszámolni, hanem annak okain kell változtatni.

Az MTvSz minden tevékenységét megpróbálja úgy végezni, hogy a fenntartható fejlődés elveit figyelembe veszi. Ezeket természetesen mindenki máshogy gondolja, de számunkra Gyulai Iván, a Szövetség egyik alapítójának gondolatai az iránymutatók ebben, amit legutóbb Fenntartható fejlődés című tanulmányában foglalt össze.

Mit teszünk:

Fenntartható fejlődési célok: a fenntartható fejlődéssel foglalkozó legátfogóbb együttműködés napjainkban az ENSZ összes országa által 2015-ben elfogadott "Világunk átlakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja". Nem tökéletes, de óriási előrelépés már az is, hogy a különböző gazdasági, szociális, környezeti problémákat egy keretben próbálja kezelni. Ez a dokumentum tartalmazza a fenntartható fejlődési célokat is, melyek a világ minden országára vonatkozó cselekvési irányokat, célokat és az azok eléréséhez szükségesnek tartott nemzetközi együttműködési feladatokat határozzák meg.
Ezek megvalósításához a gazdasági, az oktatási, a tudományos szereplőknek, az összes állampolgárnak mindennapi és hosszú távú döntéseibe be kell épülnie a fenntartható fejlődés értékeinek. Ehhez változtatni kell a magatartásunkon, új erkölcs- és értékrendet kell teremtenünk, újjá kell építeni a bizalmat a társadalom szereplői között. A fenntarthatóság ügyét nem lehet csak politikai, kormányzati ügyként kezelni, benne a közösségeknek, a civil szervezeteknek fontos szerepük kell legyen.

Az MTvSz sok más szereplővel együttműködve 2015 óta aktívan foglalkozik a célok hazai megvalósításának elősegítésével. Kiadványt adtunk ki Agenda 2030: Fenntartható Fejlődési Célok - Javaslatok a magyarországi sikeres megvalósításhoz címmel. Számos konferenciát, fórumot, műhelybeszélgetést szerveztünk, és kezdeményezői, aktív tagjai vagyunk a Civil Kerekasztalnak a Fenntartható Fejlődési Célokért összefogásnak is.

A Kerekasztal megalakulása óta létrehozta az ffcelok.hu honlapot. Ezen többek között 80 indikátor segítségével megismerhető, hol tart Magyarország a célok megvalósításában, és megtalálható rajta az a közel 100 civil szervezet, aki vállalást tett már, hogy tevékenységével hozzájárul a célokhoz. Harminc különböző területen mutatunk be jó példákat és dolgoztunk ki javaslatokat. Véleményünk bekerült hazánk a célokkal kapcsolatos önkéntes nemzeti beszámolójába is.

Hírek
2023. szept 05.
Hogy az esővíz ellenség helyett barát legyen!

Hogy az esővíz ellenség helyett barát legyen!

Az elmúlt évszázad termelési és társadalmi életmód változásaiból következően egyre több szén-dioxidot és más szennyezőanyagot juttatunk a levegőbe évről évre. Ennek hatására változik az éghajlatunk, egyre forróbbak nyaraink, enyhébbek a teleink, megszaporodtak a szélsőséges időjárási jelenségek.

A melegedő időjárás egyik hatása az aszályos időszakok szaporodása. Az éghajlatváltozás hatására azonban nemcsak az aszály gyakorisága nő, de a rövid idő alatt lezúduló, nagy mennyiségű csapadék is egyre gyakrabban fordul elő. Hatására belterületi elöntés vagy villámárvíz jöhet létre, amely az épületeket, a közlekedési és más infrastruktúrát egyaránt veszélyeztet. Az az észszerű válasz a kihívásokra, ha a lehulló csapadék lefolyását lassítjuk, lehetőség szerint tároljuk a vizet, amit a száraz időszakokban öntözésre használunk.

Kiállításunkban és szórólapunkon ötleteket gyűjtöttünk össze, hogy a lakosság hogyan tud hozzájárulni a villámárvizek és aszályok káros hatásai mérsékléséhez.

 

 

Oldalak
Kiadványok

Fenntartható fejlődés

Agenda 2030: Fenntartható Fejlődési Célok

A világ országai az ENSZ keretében 2015-ben fogadták el a Fenntartható Fejlődési Célokat, mellyel végre együtt próbálják kezelni a világ összefüggő problémáit. Kiadványunk kritikusan elemzi a célokat és javaslatokat fogalmaz meg a sikeres hazai megvalósítás érdekében.
 

Ajánlott oldalak