Mesekönyv az élővilág védelméről és a biológiai sokféleségről

Mesekönyv az élővilág védelméről és a biológiai sokféleségről

„A mi sokszínű kertünk” készülő mesekönyvet mutatta be a Zöld Kör és a Magyar Természetvédők Szövetsége a Madarak és Fák napja alkalmából Debrecenben.

A Magyar Természetvédők Szövetsége programja keretében a Zöld Kör természetvédelmi szakemberei a tavalyi évben egy meseíró pályázatra invitálták követőiket, hogy mondják el játékosan, hogyan valósítható meg a biológiai sokféleség saját kertjükben. A pályázatra 240 mese érkezett, amelyekből a zsűri által kiválasztott legjobb hat található a most megjelenő „A mi sokszínű kertünk” mesekönyvben.

A legjobb mesét egy bábelőadás keretében is bemutatták a Csicsogó Bábszínház előadásában. A művészek által életre keltett mese „A két szomszéd” a Bölcs Bagoly és a Nyúl történetén keresztül mesél a biodiverzitás fontosságáról úgy, hogy az érthető és befogadható legyen az óvodás és kisiskolás korú gyermekek számára.

Úgy gondoljuk, hogy a természetvédelemmel való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni. Egyesületünk egyik fő tevékenysége éppen ezért a fenntarthatóságra nevelés. Táborokat, iskolai és óvodai előadásokat szervezünk azért, hogy a gyerekek kézzel fogható közelségbe kerüljenek a természettel. A könyv tökéletes választás esti mesének vagy óvodai foglalkozásokhoz. Bájos karakterei és kedves történetei miatt a család minden tagjának jó szívvel ajánljuk - foglalta össze Molnár Antal, a Zöld Kör elnöke.

A mi sokszínű kertünk egy szívet melengető mesekönyv a sokféleségről, kertünk közösségéről és együttműködésről. A gyönyörű illusztrációk megragadják a gyerekek figyelmét. Egyszerű, mégis mély mondanivalója segíti a kicsiket, hogy megtanulják a biológiai sokféleség megőrzésének a fontosságát – mutatta be a mesekönyvet Ladányi-Benedikt Ildikó, a Magyar Természetvédők Szövetsége kommunikációs vezetője.

 

A könyv május 20-ig itt vásárolható meg: https://brancskozosseg.hu/muveszet-kultura-szorakozas/a-mi-sokszinu-kertunk-mesekonyv-a-termeszetvedelemrol

 

 

A mi sokszínű kertünk programot az Agrárminisztérium támogatta.