Hírek

2018. dec 07.
Jubileumi ülésen ünnepelt a 10 éves NFFT

Jubileumi ülésen ünnepelt a 10 éves NFFT

December 7-én a Parlament Delegációs termében tartotta ünnepi ülését a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, melynek témája: "A fenntarthatóság mint az élhető társadalom és a versenyképesség alapja" volt.
2018. dec 06.
Környezeti nevelőink elsősegélynyújtó képzésen vettek részt

Környezeti nevelőink elsősegélynyújtó képzésen vettek részt

A Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával környezeti nevelőink elsősegélynyújtó képzésen vettek részt, amelynek köszönhetően Szövetségünk tagszervezetei által szervezett több mint 30 táborban a résztvevő gyerekek nem csak felejthetetlen, természetközeli programokon vehetnek részt, hanem felkészült csapatunknak köszönhetően nagyobb biztonságban is lesznek!
2018. nov 30.
Energiaátmenet országos fórum előadásai

Energiaátmenet országos fórum előadásai

Az Energiaátmenet fórumon mutattuk be az Energia Atlaszt, és rangos előadásokon keresztül azt is, hogy hogyan halad a klíma- és energiapolitika és az energiaátmenet Magyarországon, mik a kihívások. Az előadások anyaga az alábbiakban letölthető, az adott előadás címére kattintva.
2018. nov 23.
A Black Friday őrület helyett: a tervezett elavulás betiltását szorgalmazták a mai akciónapon

A Black Friday őrület helyett: a tervezett elavulás betiltását szorgalmazták a mai akciónapon

A mai nap tetőfokára hág a Fekete Péntek (Black Friday) akciók hatására a bevásárlási láz, és a reklámoknak bedőlve sokan új termékeket vásárolnak. A bolygónkat tönkretevő fogyasztói őrület helyett azonban a pazarlást felpörgető tervezett elavulás betiltását szorgalmazta mai akciónapján a Fenntarthatóság Felé Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2018. nov 06.
Elektronikai eszközeink környezeti és szociális hatásai, azok mérséklésének lehetőségei konferencia Budapesten

Elektronikai eszközeink környezeti és szociális hatásai, azok mérséklésének lehetőségei konferencia Budapesten

Az elektronikai ipar környezeti terhe már meghaladja a repülését. A mobiltelefonokhoz, számítógépekhez szükséges konfliktusos ásványok, a bányászathoz kapcsolódó fegyveres harcok, természetpusztítás, a gyárakban dolgozó munkások mostoha körülményei, az internetes adatok továbbításához és tárolásához szükséges jelentős energiafelhasználás, az újrahasznosítás megoldatlan helyzete csak példák az elektronikai eszközeink életciklusának negatív hatásaira. Külföldi és hazai előadóink segítségével bemutattuk a problémát és lehetséges megoldásokat is kerestünk a konferencián.
2018. okt 27.
„Good food good farming” – Egészséges étel helyi gazdáktól

Vidékfejlesztés és mezőgazdaság

„Good food good farming” – Egészséges étel helyi gazdáktól

Idén a Magyar Természetvédők Szövetsége is csatlakozott a nemzetközi „Good food good farming” – Egészséges étel helyi gazdáktól nemzetközi kampányhoz. A program keretében számos európai országban rendeznek akciókat október 27-én, azzal a céllal, hogy az EU agrárpolitikája, az intenzív, nagyüzemi gazdálkodás helyett, a kistermelőket és a vidéki megélhetést támogassa. Akciónkkal olyan gazdálkodásért állunk ki, mely védi a talajt, a vizet, az ökoszisztémákat és a biológiai sokféleséget, nem járul hozzá az éghajlatváltozáshoz és az állatok szenvedéséhez, és egészséges táplálékot biztosít mindenkinek.
2018. okt 08.
Az évtized legfontosabb ENSZ-jelentése az éghajlatváltozásról: sürgős és érdemi cselekvés kell Európában is

Energia és éghajlat

Az évtized legfontosabb ENSZ-jelentése az éghajlatváltozásról: sürgős és érdemi cselekvés kell Európában is

Azonnali hatékony intézkedésekkel, átfogó gazdasági szerkezetváltással elkerülhető a fokozódó éghajlatváltozás súlyos gazdasági, társadalmi és környezeti kárainak zöme. Erre hívja fel a figyelmet kilenc hazai szakmai szervezet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) új jelentése alapján, amely jelentős hatással lesz a közelgő ENSZ-klímacsúcsra, valamint az uniós és nemzeti álláspontokra. Az Energiaklub, az Éghajlatvédelmi Szövetség, a GreenDependent Intézet, a Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Energiahatékonysági Intézet, a Magyar Napelem Iparági Egyesület és a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség közös sajtóközleménye.