Közép-európai civil szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy az Európai Unió következő hétéves költségvetési forrásainak tervezésénél, a költségek mértéke mellett legalább ugyanekkora hangsúlyt kellene fektetni a forrásfelhasználás céljainak meghatározására is. Ahhoz, hogy az Unió un. kohéziós forrásai a fenntartható fejlődést szolgálják, szerteágazó szempontrendszert kell figyelembe venni, és ehhez a döntéshozók és minden érintett fél együttműködésére szükség van, már a tervezés korai szakaszától kezdve. De hiába a széles egyetértés a partnerség szükségességéről, ha a gyakorlat mást mutat – ahogy az egy most megjelent tanulmányból kitűnik.
November 29-én hozta nyilvánosságra az SFteam for Sustainable Future („Strukturális Alapok” Hálózat a Fenntartható Jövőért) a legfrissebb tanulmányát [1], melyben azt elemzi, hogy hét uniós tagországban a 2014-2020-as kohéziós politika forrásfelhasználásának tervezése során milyen lehetőséget kaptak, illetve kapnak a társadalmi partnerek és civil szervezetek az észrevételeik kifejtésére. A tanulmány Bulgáriában, Csehországban, Lettországban, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában vizsgálta a helyzetet.
Kiindulópontként az SFteam 2012 elején kidolgozott egy olyan útmutatót, amely a partnerség alapelveit fogalmazza meg a kohéziós politika tervezéséhez és a további fázisok lebonyolításához [2]. A szervezet az anyagot azóta kormányzati tisztségviselők és civil szervezetek körében terjesztette; a Nemzetközi Visegrád Alap támogatásával most elkészült kiadvány a tőlük kapott visszajelzéseket is összefoglalja.
„Általában a civil szervezetek és a megkérdezett tisztviselők is egyetértenek a megfogalmazott elvekkel, és a kormányzat a legtöbb országban egyre inkább elismeri a civil társadalmat mint megkerülhetetlen partnert a tervezési folyamatban. Ugyanakkor az elvek gyakorlatba ültetése már nagyon vegyes képet mutat.” – nyilatkozta Dönsz-Kovács Teodóra, az SFteam nemzetközi koordinátor-helyettese, a Magyar Természetvédők Szövetsége munkatársa.
„Nagyon különböző, hogy mennyire érhető el nyilvános információ a kohéziós politika tervezési folyamatairól: a széles körű, naprakész tájékoztatástól (pl. Bulgária, Lettország) a teljes információhiányig (pl. Magyarország) mindenre van példa. Gyakori probléma, hogy tervezésbe való bevonás során a kormányzat nem képes kezelni a civil szféra sokszínűségét (pl. Csehország, Szlovákia), vagy nem fogadja el a civilek maguk közül kiválasztott képviselőit (pl. Bulgária, Románia). Más esetekben a partnerségi alapon, a civilek bevonásával létrehozott munkacsoportoknak, fórumoknak a tervezésben betöltendő szerepe nem tisztázott (pl. Lettország), vagy rövid határidők nehezítik az érdemi véleménynyilvánítást (pl. Lengyelország, Szlovákia)” – állapította meg Éger Ákos, a tanulmány szerkesztője.
A tanulmány szerint hazánkban a következő hét éves Uniós költségvetés tervezése jelentős késében van, és a nyilvánosan elérhető információ igen gyér. Ráadásul egyes jelzések arra utalnak, mintha a kormánynak egyáltalán nem állna szándékában a civil társadalmat és a szélesebb nyilvánosságot érdemben bevonni a keretrendszer tervezésébe. Komoly aggodalomra ad okot az uniós tervezést-programozást legmagasabb szinten felügyelő Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság összetétele is, mivel annak alaptagsága nem tartalmaz két, - a kohéziós politika által messzemenőkig érintett szaktárcát -, az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a környezetvédelemért is felelős Vidékfejlesztési Minisztériumot.
Jegyzetek:
[1] „Elvek kontra valóság” - Partnerség a 2014-2020-as kohéziós politika kezdeti szakaszában
angolul
magyarul
[2] Sixteen Principles for Successful Partnership in EU Funds, in: The Key to Partnership for Successful EU Funds, May 2012, www.sfteam.eu/index.php?id=68
16 elv a sikeres partnerségért az EU-s alapok felhasználásában, A partnerség kulcsa az EU-s alapok sikeréért, 2012. május,
Melléklet
A további országok tapasztalatainak rövid ismertetése
Bulgária: Érthetetlen, miért dolgozott ki a kormányzat új mechanizmust a programok tervezését végző munkacsoportok civil tagjainak kiválasztására, ha már létezett egy ezt a célt szolgáló rendszer, melyet a civil szervezetek működtettek több mint 10 évig, és számos minisztérium elfogadott. Ráadásul miért részesítenek előnyben egy jelentkezőt egy olyannal szemben, aki nagyobb hozzáértéssel és társadalmi elismertséggel bír?
Csehország: A kormányzat elvárja a civil szférától, hogy a szakszervezetekhez hasonlóan egy-egy témára egy-egy, a teljes szektort képviselő, általánosan elfogadott testületet vagy szervezetet jelöljön ki tárgyalópartnerként. A cseh civil szektorban számos szakmai és regionális hálózat működik, azonban egyik sem fedi le a civil szervezetek összességét. A kormányzat láthatólag nem tudja elfogadni ezt a helyzetet, ezért tanácsadó testületén, a Civil Szervezetek Kormányzati Tanácsán keresztül próbálja bevonni a nem kormányzati szervezeteket. Ezt a Tanácsot azonban nem a cseh civil szervezetek egyetemleges képviselői alkotják, ezért nem fogadható el, hogy bennük merüljön ki a civilek bevonása.
Lengyelország: Örvendetes, hogy a kormányzat már a kohéziós politika uniós rendelettervezeteiről is társadalmi egyeztetést kezdeményezett 2011 végén. Sajnálatos módon azonban minderre összesen alig két hét állt rendelkezésre, ráadásul úgy, hogy erre az időszakra esett karácsony és Újév is. A kohéziós politika forrásainak felhasználását meghatározó nemzeti tervek, dokumentumok kidolgozása tekintetében pedig semmilyen egyértelmű és kötelező érvényű szabály nem biztosítja a társadalmi partnerek és civil szervezetek részvételét.
Lettország: Az uniós források tervezéséről és felhasználásáról a kormány egy jól bejáratott honlapon tájékoztatja rendszeresen a közvéleményt, és már az uniós rendelettervezetekről is szervezett társadalmi egyeztetést. Lettországban sosem korlátozták a civil szervezeteknek a programozásban, tervezésben való részvételét, és most is több olyan kezdeményezés van – pl. a Pénzügyminisztérium által javasolt, minden érdeklődő számára nyitott, a tervezést nyomon követő árnyékbizottság, vagy a Minisztertanács 250 civil szervezettel kötött Együttműködési Megállapodása – amely az egyeztetés hatékony fóruma lehetne. Sajnos azonban ezeknek a programozásban betöltött szerepe még nem világos.
Románia: A partnerség elvének következetes és egységes alkalmazása érdekében a Külügyminisztérium 2012 júniusában Jegyzéket adott ki, melyet a Központi Régió is átvett. A civil szervezetek általában úgy érzik, rendelkeznek elegendő információval a tervezési folyamatról. Noha azonban a megyei szintű és tematikus tervező munkacsoportokban a civil szervezetek is képviseltethetik magukat, a civilek számára elfogadhatatlan, hogy a minisztériumok által a partnerek kiválasztására indított folyamatban a válogatás szempontjai ismeretlenek, ill. bizonyos szervezeteket fél éve nem méltat hivatalos válaszra a kormányzat.
Szlovákia: A kohéziós politika előkészítéséről a hivatalos tájékoztatás ritka és gyakran kizárólag kérésre áll rendelkezésre. A programozási folyamatban való részvételnek bár számos hivatalos fóruma létezik, pl. a „Partnerség a Kohéziós Politikáért” munkacsoport és a „Kormánytanács a Leendő Partnerségi Megállapodásért”, a kormányzat láthatólag előnyben részesíti a civil szervezetekkel történő „ad hoc” együttműködést, és nem tervezi írásos partnerségi szabályzat elfogadását. Ez azt jelzi, hogy a civil szervezeteknek valószínűsíthetően nagyon kevés beleszólásuk lesz a vitákba. Örvendetes ugyan, hogy a Civil Társadalom Fejlesztéséért felelős Kormánymegbízott hajlandó is fellépni a civil szervezetek szószólójaként a civilek nélkül működő Kormánytanácsban, ez azonban csupán a civil szervezetek közvetett képviselete marad, és nem közvetlen partnerség.
