Országos konferencia a Fenntartható Fejlődési Célok magyarországi megvalósításáról

Az ENSZ szeptember végén fogadja el a Fenntartható Fejlődési Célokat (SDG), amelyek a következő tizenöt évre meghatározzák a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos, a világ minden országára vonatkozó cselekvési irányokat, célokat és az azok eléréshez szükségesnek tartott nemzetközi együttműködési feladatokat. A program megvalósításában Magyarországnak is tevékeny szerepet kell vállalnia.


Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség, Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat által szervezett konferencián több mint 200-an vettek részt, ahol áttekintették a Fenntartható Fejlődési Célokat (SDG) és a sikeres magyarországi megvalósítás lehetőségeit, feltételeit.

„Fontos, hogy ilyen sokan eljöttek ma a konferenciára. Döntéshozók, a tudomány képviselői, civil szervezetek nyilvánították ki egységesen, hogy szükség van a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítására Magyarországon és arra, hogy a nemzetközi fejlesztési együttműködésben Magyarország erőteljesen részt vegyen – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége csoportvezetője.

A sok kompromisszummal elfogadott nemzetközi program természetesen nem tökéletes. Bár egységes szemléletben próbálja kezelni a problémákat, a 17 cél és 169 alcél között sok az ellentmondás, valamint az egyes szektorok részérdekei sem engedték meg a rendszerszemlélet megjelenését. Ezért is nagyon fontos a végrehajtás módja és tartalma – foglalta össze Éger Ákos.

A Magyar Természetvédők Szövetsége és a HAND Szövetség összefogásában ezért készül egy javaslatcsomag, mely konkrét lépéseket vár és ajánlásokat tesz a célok sikeres magyarországi megvalósítása érdekében. A javaslatcsomagot szeptember végén, az ENSZ közgyűléssel párhuzamosan hozzák nyilvánosságra, amikor a „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja” című dokumentumot elfogadják.

Agenda 2030: Fenntartható Fejlődési Célok - Javaslatok a magyarországi sikeres megvalósításhoz

A rendezvény az Európai Bizottság támogatásával valósult meg, de tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság véleményét, felelőssége a projektre nem terjed ki.

« vissza