Előadások a kakaóról

Európában és Észak-Amerikában az egy főre jutó csokoládéfogyasztás átlagosan 5,2 kg évente. Míg a csokoládé népszerűsége egyre nő világszerte, addig viszonylag kevés figyelmet fordítunk arra, hogy a csokoládéhoz felhasznált kakaót milyen körülmények között termesztik és állítják elő. Sajnos a növekvő árversenyhez igen gyakran gyerekmunka és a munkások kizsákmányolása is párosul. Fogyasztóként nekünk is nagy szerepünk van abban, hogy ez megváltozzon. Ezekről a problémákról és a lehetséges megoldásokról tartott előadást Marie Jeanne Kombo, az elefántcsontparti UGTCI szakszervezeti szövetség mezőgazdaságért felelős titkára.


A kakaó nagyobb hányadát az északi féltekén fogyasztjuk, míg maga a termelés az Egyenlítő mentén zajlik, amely 3,5 millió tonnát jelent évente. (A termés több mint 37%-a Elefántcsontpartról, 21,9%-a Ghánából, 11%-a Indonéziából származik, és további 5-6% körüli arányban részesedik Nigéria, Brazília, Kamerun és Equador a termelésből.) A kakaótermesztéshez igen sok élőmunkára van szükség, hiszen folyamatosan érnek be a termések, amely folyamatos ellenőrzést, betakarítást tesz szükségessé. A kakaóbab leszüretelése után fermentálják, szárítják, tisztítják és csomagolják a termést, majd a termelők eladják termésüket a felvásárlóknak, akik kiszolgálják az exportőröket.

A termés több mint 90%-át kis, 2-5 hektáros családi gazdaságokban állítják elő, a felvásárlói oldalon viszont nagyon erős a koncentráció, öt őrlést végző vállalat dominálja a piacot: a Cargill, a Barry Callebaut, az ADM, a Petra Foods és a Blommer több mint a piac kétharmadát tartja ellenőrzés alatt, és így jelentős befolyást tud kifejteni a felvásárlási árak alakulására. Az egyre inkább koncentrálódó piaccal párhuzamosan az árak csökkenése volt megfigyelhető, hiszen 1980 óta a nyers kakaó felvásárlási ára megfeleződött. Sajnos a kistermelők nem tudják érvényesíteni érdekeiket, nem rendelkezek tartalékokkal, nem tudják megoldani a termés tárolását, így kénytelenek a felvásárló által megszabott árakon eladni termésüket, hiszen számukra az elsődleges bevételi forrást a kakaótermés jelenti.

„A csökkenő árak komoly szociális problémákhoz vezetnek, romlanak a munkakörülmények, a termelők nem tudnak megfelelő szállást és egészségügyi ellátást biztosítani a dolgozóinak. A költségek lefaragásának sajnos egyre gyakrabban alkalmazott módja a gyerekmunka és a gyerekkereskedelem. Jelenleg kb. 2 millió gyermek dolgozik kakaóültetvényeken Nyugat-Afrikában, akiknek legalább a negyedénél, több mint 500000 gyermeknél komoly fizikai és mentális problémákat okoz a munka, és megfosztja őket az oktatástól”– érzékeltette a probléma nagyságát Marie Jeanne Kombo, az elefántcsontparti UGTCI szakszervezeti szövetség mezőgazdaságért felelős titkára.

A titkár asszony a „Supplycha!nge – Kampány az ökotudatos boltokért” nemzetközi projekt keretében volt vendégünk, és Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Bulgáriában és Németországban is tart előadást.

A kakaótermesztéshez és a csokoládé-előállításhoz kapcsolódó problémák mérsékléséhez és felszámolásához szükséges lenne a termesztő déli országok és a felvásárló északi országok közötti aránytalanságok megszüntetése, amelyet egy méltányosabb kereskedelmi rendszer biztosíthat.

A kakaótermesztésből profitáló cégeknek nagy felelősségük lenne ebben: megfelelő jövedelmet kellene biztosítaniuk a termelők számára, a teljes előállítási lánc mentén garantálniuk kellene az emberi jogokat, a megfelelő pihenőidőt és teljes egészében ki kellene zárni a kizsákmányoló gyerekmunkát, segítséget kellene nyújtaniuk a termelőknek abban, hogy fenntarthatóbb módon gazdálkodjanak és változatosabb növénystruktúrát alakítsanak ki, és mindezek biztosítására független minősítő és monitorozó rendszert kellene kialakítaniuk.

„Ezeknek a kívánalmaknak megfelel a méltányos kereskedelem (fair trade) rendszere. Ennek lényege, hogy a termelők a megtermelt árukért annak valós értékét kapják meg, a termelés fenntartható módon történik, és ebben a rendszerben megengedhetetlen a gyerekmunka alkalmazása. A fogyasztóként is hatással lehetünk a jelenlegi helyzet javulására: amennyiben keressük a méltányos kereskedelemből származó termékeket, az hosszútávon rászoríthatja a vállalatokat arra, hogy elmozduljanak méltányos kereskedelem irányába egyebek mellett a csokoládé esetében is” –hangsúlyozta Kapitányné Sándor Szilvia, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

   
« vissza