A diákok túljutottak a hulladékhegyen!

2018.03.27.

2018 januárjában Budapest és Pest megye mintegy 200 csapatának 1000 általános iskolás diákja döntött úgy, hogy belevág a Magyar Természetvédők Szövetsége „Túl a hulladékhegyen” elnevezésű vetélkedőjébe, melynek döntőjét 2018. március 27-én rendezték a négy legjobb csapat részvételével. Az esemény részeként az Újrahasználati Központ szemléletformáló programján is részt vettek a csapatok, ahol interaktív előadás, installációk, tanösvény segítségével tudhattak meg többet a hulladékok korszerű begyűjtéséről, feldolgozásáról, és a már használt termékek újrahasználatáról.

tovább »

e-Figyelő országos középiskolai vetélkedő 2018

2018.02.13.

A Fenntarthatóság Felé Egyesület szakmai partnerével, a Magyar Természetvédők Szövetségével közösen e-Figyelő címmel országos 3 fordulós vetélkedőt hirdetett 14-19 éves középiskolás diákok számára. A vetélkedő 2018. február 12-tól 2018. május végéig tart.

A vetélkedőre 2018. február közepéig lehetett jelentkezni.

Az alábbiakban az I. és II. forduló feladatai letölthetők.

tovább »

Hulladékból termék kiállítás Monoron

2018.01.29.
Ma a Monori Ady Úti Általános Iskolában tartottak környezeti nevelési napot a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Zöld Kör munkatársai.
A Hulladékból termék érdekes, interaktív kiállítás bemutatásával kívántuk felhívni a figyelmet a hulladékcsökkentés és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.
tovább »

Túl a hulladékhegyen - vetélkedő felhívás

2017.12.15.
A Magyar Természetvédők Szövetsége „Túl a hulladékhegyen” címmel, 3 fordulós környezeti nevelési vetélkedőt hirdet budapesti és Pest megyei iskolák, 10-14 éves diákjaiból álló, 5 fős csapatai számára. A vetélkedő 2018. január 15-től 2018. március 31-ig tart.
Jelentkezési határidő: 2018. január 15.

tovább »

Túl a hulladékhegyen 2018

2017.12.15.

A Magyar Természetvédők Szövetsége „Túl a hulladékhegyen” című, 3 fordulós környezeti nevelési vetélkedője budapesti és Pest megyei iskolák, 10-14 éves diákjaiból álló, 5 fős csapatai számára. A vetélkedő 2018. január 15-től 2018. március 31-ig tart.
A II. forduló feladatai február 12-től alább letölthetők. (Az I. FORDULÓ feladatai alább továbbra is letölthetők.)

tovább »

XVI. Lehoczky János Környezeti Emlékverseny

2016.09.13.

A 2016/2017-es tanévre immár a 16. alkalommal hirdetik meg a Lehoczky János Komplex Környezeti Emlékversenyt a Kárpát - medencében.

A versenyre minden érdeklődő 7. osztályos tanuló jelentkezését várják a szervezők.

tovább »

Megtalálták a választ a 7,5 milliárdos kérdésre!

2015.12.15.

2015 szeptemberében 164 osztály 4 ezer középiskolás diákja döntött úgy, hogy megtalálja a 7,5 milliárdos kérdésre a választ a Magyar Természetvédők Szövetsége fél éven át tartó vetélkedője keretében, melynek döntőjét 2015. december 15-én rendezték a 10 legjobb csapat részvételével.

tovább »

Indul a „A 7,5 milliárdos kérdés” országos középiskolai környezeti- és globális nevelési vetélkedő!

2015.09.07.

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) „A 7,5 milliárdos kérdés” címmel országos környezeti- és globális nevelési vetélkedőt szervez 14-19 éves diákokból álló középiskolás osztályok számára a Fejlesztés Európai Éve (EYD2015) kapcsán. A szervezők a versenyre 2015. szeptember 30-ig várják a jelentkezéseket.

tovább »

Véget ért a virtuális expedíció

2015.06.10.

Fenntarthatósági kérdések mélyére ástak a középiskolások

Több mint ötszáz középiskolai diák és tanár fedezte fel virtuális expedíció keretében a napi szinten használt elektronikai eszközök nyersanyagainak jelentős globális, környezeti és társadalmi hatásait, melyek hazánkat és a kitermelő országokat érintik. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) „Láss a mélyére! – a kütyüink valódi ára” címmel tavasszal indított országos környezetvédelmi diákvetélkedője mai eredményhirdetésén a 10 legjobb csapatot díjazta. Az első három helyezett a vépi, a szigetszentmiklósi és a tiszaújvárosi csapat lett.
tovább »

Világfát ültettünk a Föld napja alkalmából!

2015.04.22.
A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-magyarországi Zöld Kör  is csatlakozott a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség kampányához, melyben 2015-ben 29 helyszínen ültetnek „világfákat” a szövetség közösségei. A Világfát a  Monori Ady Endre Úti Általános Iskolával közösen ültettük el.

tovább »

Láss a mélyére! Felhívás országos vetélkedőre

2015.03.04.

A Magyar Természetvédők Szövetsége (L)ÁSS A MÉLYÉRE! – A KÜTYÜINK VALÓDI ÁRA címmel országos 3 fordulós online vetélkedőt hirdet 14-19 éves diákok számára. A vetélkedő 2015. március 23-tól 2015. június 5-ig tart. A jelentkezés lezárult.

A vetélkedő hirdetését köszönjük a www.palyazatok.org -nak.

tovább »