2015. évi sikereink

Röviden összefoglaltuk a 2015. évi sikereinket. Köszönjük támogatóinknak, tagszervezeteinknek és önkénteseinknek a sok támogatást! Tegyük együtt 2016-ban is a környezetvédelemért!


Megvédtük a magyar természetet!

Magyarország legnagyobb természetvédő civil szervezeteivel közösen felléptünk azon kormányzati szándék ellen, melynek értelmében a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő védett természeti területek jelentős része a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez került volna. A sikeres kampányunk eredményeképpen Áder János köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult, amely megsemmisítette a parlamenti döntést a természetvédelmi kockázatok miatt.
Közel 15 ezer aláíró kérésének eleget téve 2015. május 22-én első alkalommal megünnepeltük a Magyar Természet Napját. Nemzetközi civil szervezetekhez kapcsolódva a nyár folyamán kampányt indítottunk az európai természetvédelem megerősítéséért, amelyhez európai szinten félmillió ember csatlakozott és meggyőztük az európai döntéshozókat a természetvédelmi direktívák szükségességéről.
Fellépünk a hazai Natura 2000 területek állami kézben tartásáért és közösségi kezeléséért, felhívjuk a döntéshozók figyelmét, hogy a védett területek nem lehetnek a profitorientált mezőgazdasági termelés színterei.

Nemet mondtunk a trójai egyezményekre!

Utcai akciónapjainkon és a nyári fesztiválokon 21500 aláírást gyűjtöttünk a tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény, aTTIP ellen. A partnereinkkel közösen folytatott kezdeményezés hatására Európa szerte 3,3 millió fő tiltakozott a szabadkereskedelmi egyezmények negatív hatásai miatt. Fórumok és aktivista képzés tartásával, aktív lobbi- és sajtómunkával mi is hozzájárultunk a tárgyalások lassításához.

 

Környezetbarát élet, egészségesebb étel!

A korábbi évekhez hasonlóan 2015-ben is hangsúlyosan foglalkoztunk a környezetbarát mezőgazdaság és a helyi termékek fogyasztásának népszerűsítésével. Tagszervezeteinkkel együttműködve 12 fesztiválon jelentünk meg, amelyeken közel 100000 ember vett részt. Kampányt indítottunk az ökotudatos bolthálózatokért és a tudatos fogyasztásért. November végén nagysikerű Ne vásárolj semmit! napot tartottunk a Budapesten.

 

Csatlakozz Te is a közösségi energia-forradalomhoz!

Ezt hirdettük országszerte több mint 20 akciónapon, melyek keretében félezer magyar fotó-üzenet gyűjtöttünk a párizsi klímacsúcsra. November végén a Parlament előtt átadtuk ezeket a hazai döntéshozóknak, és felhívtuk figyelmüket, hogy támogassák a lakossági vagy önkormányzati energiatakarékossági és megújuló energia kezdeményezéseket, hogy a lakosok beleszólhassanak energiaellátásuk módjába.

A fiataloké a jövő!

2008 óta szervezzük partnereinkkel a sikeres Klímaőrjárat vetélkedősorozatot, amely játékos formában neveli az ifjabb generációt a környezettudatos életmód gyakorlati megvalósítására. A 7,5 milliárdos kérdés és a „Láss a mélyére!” – A kütyüink valódi ára a Klímaőrjárat hagyományaira épülő újszerű globális nevelési vetélkedőinken 2015-ben közel 5000 középiskolás vett részt és ismerkedett meg a globális környezeti problémákkal.


« vissza